Azért, mert valaki jó fogalmazásokat ír a suliban, nem feltétlenül lesz jó író...

...vagy egyáltalán, író.

Én –  a tanárok szerint – jókat írtam, mindig ötösöket kaptam, de nálam ott megállt a tudomány. Emlékszem, az egyik első fogalmazás, amit kisiskolásként otthon el kellett készítenem, a Hurrá, gyereknek lenni csudajó! címet viselte. Nem, ezt nem én találtam ki, ez volt a házi feladat, megkaptuk a címet, írjunk hozzá tartalmat.

Küzdelmes munka volt, sosem felejtem, ahogy azt sem, mennyit röhögtünk anyukámmal, aki próbált nekem segíteni.

Kész dolgozatot nem, de ironikus látásmódot bőven kaptam anyámtól azon a délutánon.

Nem volt szárnyaló fantáziám, sem olyan gondolataim, amiket kifejezetten papírra akartam vetni. Amiket mégis leírtam, azokat óra közben elküldtem a barátnőmnek, két padsorral odébb, mert az állandó susmorgás miatt szétültettek bennünket. Ezekből a levelekből azonban nem lett novelláskötet, ahogy később a számtalan szerelmes sms-emből és e-mail-emből sem.

És jöttek az Annák

Olvasni viszont nagyon szerettem leginkább verseket és novellákat. Jöttek az „Annák”, egymás után.

Kezdődött Juhász Gyula versével, megunhatatlanul olvastam újra és újra: Anna örök. „Ó, bárcsak majd én is jelenthetnék ennyit valakinek” – gondoltam akkor. Aztán Kosztolányi Édes Annája és persze Anne Shirley, Lucy Montgomery könyvéből. De ezzel messze nem volt még vége az Annáimnak.

Kevés könyv érintett meg annyira, mint Anne Frank naplója, pedig a témában, nagymamám hatására elég sok írást elolvastam...

Aztán pedig jött az a bizonyos „nagy találkozás”. Persze nem személyesen, hiszen ő azt sem tudja, hogy én a világon vagyok, én viszont tudom, hogy ő Párizsban él, nálam hét évvel idősebb, tanár és újságíró. Mindent, ami magyarul megjelent, elolvastam tőle. (ez azért nem volt nehéz, nem egy őrült termékeny íróról beszélünk, és elsősorban novelláskötetekről.) Egy ideig azt hittem, hogy ő az én „örök Annám, az én édes Annám”, imádlak, kedves Anna Gavaldám!

Az „egy ideig” nem jelentette azt, hogy letaszították volna őt a képzeletbeli trónról, még nem. Csak megismertem valaki mást is.

Valakit, akinek a verseit és novelláit nem kell magyarra fordítani, hiszen itt lakik a közelemben, irigylésre méltó, iskolás kora óta tartó szerelemben a szintén  író férjével. Hát persze hogy Szabó T. Anna. 

Törésteszt című kötete zseniális, nem csoda, hogy az idei könyvfesztiválra készült listám első helyén állt legújabb, Határ című könyvének beszerzése. Tudom, hogy eddig „csak” verseket és novellákat írt. De azt is tudom, hogy tíz éve tervezi az első regényét, amit rengetegen várunk.

Egyébként kíváncsi lennék, hogy Anna Gavalda és Szabó T. Anna milyen dolgozatokat írtak fogalmazásórán annak idején, milyen otthon megírt esszéket adtak be, és egyáltalán, mit írtak volna a helyemben, ha általános iskolában ők kapják a Hurrá, gyereknek lenni csudajó! című feladatot. (Ilyen egy hülyeséget…)

Írtok erről nekem, csak nekem egy novellát, kedves Annáim?

Az igazi Anna

A kérdés persze költői, és különben is, be kell valljam, hogy időközben megtörtént a trónfosztás.

Persze dobogósok vagytok ti ketten, de az első hely már nem a tiétek. 

Mert úton volt egy kislány, akit a papája Panninak, az anyukája természetesen Annának szeretett volna elnevezni. Végül győzött a női rafinéria, a kislány megszületett, és az Anna nevet kapta.

A kórházban előbb hangzott el a neve, mint hogy a karomba vehettem volna. Ha apukát kérdezték volna (és még az is lehet, hogy így történt) a szülőszobán, akkor is ez hangzott volna el: Anna. Hiszen kötötte a megállapodásunk. Így aztán ez a négy betű került be az ilyenkor keletkező hivatalos iratba.

Azután kezembe vettem őt, az immár Anna névre hallgató kislányt, belenéztem a nagy barna szemeibe, és megállapítottam, hogy irodalmi emlékek ide, házastársi megállapodás oda, ezt a gyereket én bizony sosem fogom így szólítani, hiszen ő az én Pannim.

És ezt a felismerésemet el kellett mondanom a Panni névért harcoló apukájának is. Elintéztük a névváltoztatást, azóta eltelt 16 év.

B. Panna rengeteget olvas, humán tagozatra jár, és az a helyzet, hogy tök jó fogalmazásokat és novellákat ír. A barátnői pedig – szerintem nagyon viccesen – Szabó T. Pannának hívják.

Riesz Eszter

A kiemelt képen (balról jobbra): Anna Gavalda, Anna Frank (Wikipedia) és Szabó T. Anna (Fákó Árpád fotója)

Dragomán György születésnapjára Szabó T. Anna írt egy „Háztartási halleluját”. Olvassátok el!