–

Kamaszkori ábrándozás

Anyámnak vagy száz évig járt a kor legnépszerűbb női hetilapja, amit már kiskamaszként rendszeresen olvasgattam. Persze, akkoriban még nem komolyan, leginkább a manökeneken nézegettem a répanadrágokat, tervezgetve, hogy majd nekem is ilyen lesz rózsaszínben (tényleg lett), vagy hogy megpróbálom megfőzni az aktuális receptajánlóban bemutatott pirított dalmát csirkecsíkokat (erre boruljon a feledés jótékony homálya).

De legjobban a házassági hirdetéseket szerettem – fura perverzió, hiszen elsős gimnazistaként az ember még nem tervezgeti, hogy férjhez megy. Illetve dehogyisnem.

Régi szokások

Lehet, hogy ez is olyan mánia, mint az idősebbeknél az, hogy a napilapot a halálozási rovatnál nyitják ki először, sőt, sokan bevallják, csak azért veszik meg napról napra az adott sajtóterméket. Viccesen megállapítják, hogy szerencsére ők még nem szerepelnek benne, és ettől máris különös lendületet kap az ember napja. Én is így vagyok a társkereső hirdetésekkel – miközben átböngészem azokat, mások párkapcsolati sanszait latolgatom, és elképzelem, hogy nézhetnek ki a szövegeket fogalmazók.

Például milyen lehet a férfi, aki a hirdetésében konkrétan kikötötte, olyan hölggyel szeretne megismerkedni, akin jól állna a motorozáshoz egy szorosra fűzött bőrmíder…

Talán Lajosnak hívják, vörös vikingszakállát hátracsapja a bal válla fölött, napszítta arcát az erdő felől érkező szélbe feszíti, és hagyja, hogy hátulról a hátához simuljon motorozás közben egy kötözött sonkára madzagolt asszonytest. Ejnye, szóltam magamra olykor rezignáltan, miért kell ennyire előítéletesnek lenni? Hát, nem lappanghatnak az újságban közölt sorok mögött érző lények?

Nem mindegy, hogy az ember egy női magazinban találja-e meg élete párját, vagy egy élelmiszerbolt pénztárában sorban állás közben?

A hirdetések olvasására is rá lehet szokni

A társkereső hirdetések gusztálásról nagyon nehéz lejönni csak úgy, ripsz-ropsz, úgyhogy néhány év látens absztinencia után sajnos visszaestem. Hogy is bírtam volna nélkülük, amikor ilyen remek darabokkal lehet találkozni a XXI. században:

A kebelbarát:

„Johnny Depp bajuszdublőre keresi Jennifer Aniston mosolyimitátorát. Legyél karcsú, budapesti, legfeljebb 165 cm és maximum 35 éves.”

A kultúrszomjas:

„Spanyolmániás budapesti tanár keresi csinos, empatikus, családcentrikus párját. Szeretem a kortárs irodalmat, Woody Allent és a rajzfilmeket.” 

A pragmatikus:

„Lelkes alkotóelme keresi 60 év feletti építész társát, hogy hasznosak legyünk a jövő számára.”

A könnyen lelkesedő:

„Életre szóló kapcsolatot, társat keresek. Házasodjunk össze! Legyen gyerekünk! Egymás szemébe nézünk, és minden rendben lesz.”

Aki megjárta Woodstockot:

„ Jó lenne egy olyan igazi tarisznyás-szoknyás-klumpás lány, akivel lehet ide-oda menni, meg megvitatni könyveket, és sokat nevetni.”

Aki csak „azt” akarja:

„62 éves Télapó, mosolygós, érzéki hölggyel megismerkedne. Jelige: Puttonyomban ajándék.”

A precíz szépkorú:

„Telefonszámos levelét várom annak a magas, ősz hajú és szakállú (4 mm-es), mosolygós szemű, határozott férfinak, aki minimum 15 évre a párja lenne egy 160 cm magas, barna, kissé gömbölyded, életvidám, budapesti nyuggernek.”

A komplikált:

„Menettértien pesztrálva, Budapesten vágyképeink megvalósításához jogosítvánnyal, Európában élő, egymásnak érett, érettebb gondolkodásban rímelő, szolid, vékonyan karcsú, filigrán hölgyet szeretnék.”

Nehéz kikerülni a kategorizálást

Viszont könnyű dobozokat gyártani: a „kis igényes” dobozát, a „megtört szív” dobozát, vagy a jól szituált üzletemberét, aki 35 feletti nővel már nem áll szóba, és aki előre kiköti, az új kapcsolat miatt sem nagyon fog ráérni Magyarországon tartózkodni a főorvosi magánpraxisa mellett, viszont adja a nyaralót, a yachtot és az örök panorámát…

Az minden időben feltűnő, hogy a nők igénylistáján előkelő helyen szerepel az operalátogatás, amelyhez szeretnének partnert találni életük lehetséges párjában, de operaélvezetért nőt kereső férfival – mármint hirdetésben – még nem találkoztam.

És míg a férfi által elvárt tulajdonságok listáján a „kedves, vidám, házias” jelzők fordultak meg legtöbbször, a nőkén a „megbízható, odaadó, ápolt” triumvirátus látszik diadalmaskodni.

A 2000-es évek hajnalán még dívott a „férjet keresek a lányomnak” típus is

Lapszámonként egy, de leginkább két olyan hirdetésnek lehetett örülni, amelyben a diplomás, de ma már nyugdíjas mama és barátnője vadászott a potenciális férjjelöltre, a diplomás, de nehezen ismerkedő lány számára, aki minden esetben „mások által csinosnak mondott, biztos egzisztenciájú, jó állásban dolgozó és nagyon elfoglalt” volt. Már azt hittem, hogy ezeknek a hirdetéseknek leáldozott, hogy minden szingli, párkereső egyetemista és pályakezdő képes immár magának feleséget/férjet találni, akár hirdetés nélkül is, de

nemrégiben megakadt a szemem egy női hetilap házassági rovatának egyik hosszú hirdetésén.

„Édesapa keres 22 éves, gyönyörű lányának intelligens, kedves férfit, társat egy személyben. (…) Egyszerűen nem értem, mi a gond a mai világgal, hogy egy 177 cm magas, szőke, hosszú hajú, kék szemű, csinos, orvosi egyetemen tanuló, értelmes, humoros lány nem találkozik hódolókkal, udvarlókkal? Az, hogy annál több esze és lelke van, hogy egy átlagos mai herceg csajozós dumájának bedőljön és a prédája legyen? Lássuk be, a még tapasztalatlan, de sikerorientált fiatal férfi a könnyebb ellenállás felé halad. Nem akar elköteleződni, élvezi az életet, használja az aktuális párját… Nincs is ezzel semmi baj, ha valakinek ez jó, de mit csináljak én, akinek a lánya most, 22 éves és nem jön az a kivételes fiú, aki nem ilyen, hanem megbízható, odaadó és hűséges.

Mondjam neki, hogy feküdj le valakivel, mert magabiztosabb leszel? Általánosítsak, és írjam le a férfiakat, hogy normálist már nem találni manapság?”

És még hosszan folytatódott a hirdetés, taglalva a feladója válását, hosszú, tíz évig tartó társkeresését és egyéb gyötrelmeit. Szerintem az apuka több levelet kap majd, mint a lánya…

Függő vagyok a társkereső hirdetésektől

Talán, mert a kibicnek semmi sem drága, és még sosem kellett ezzel a módszerrel keresnem a páromat – szóval ha megkérdeznék, én mit írnék egy hasonlóba, ha szükségem lenne rá, gondban is lennék. A humort biztosan megemlíteném – talán, mert az élethez legalább annyi humorérzékre van szükségünk, mint a társkereső hirdetések megfogalmazásához.

Kocsis Noémi

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Impact Photography