Bölcsis korú gyerekekkel otthon lenni olyan, mintha egy végtelenített felvételt nézne az ember. Szinte soha nem érnek véget a napok, az órákba, mint sűrű mocsárba ragad bele az ember, a percek szinte lehúzzák. A gyerekek nyűglődésétől, zsivajától hullafáradtan szinte alig várja az ember, hogy hazaessen a férje, és „leváltsa”. Mert ilyenkor úgy tűnik, soha nem fog véget érni a szoptatás, pelenkázás, mondókamantrázás, motor után rohanás, mászókázás, sárdagasztás, csigagyűjtés, és az erdő talajáról a színes levelek szisztematikus összegyűjtése, hogy a végén avarszőnyeg borítsa el a lakást.

Amikor kicsi az ember gyereke, még az is lehet, hogy túl soknak érzi a vele eltöltött időt. Aztán ha nagyobb lesz, hirtelen azon kapja magát, hogy túl keveset lehet vele.

Hétköznap reggel

Álom: Ideális esetben az anya elég fitt és kipihent ahhoz, hogy „reggel egy kicsit korábban keljen”, és még édesdeden elbeszélgessen iskoláskorú csemetéivel. Az ablakból meleg, hajnali fények ragyognak be, lágy zene szól, a konyhaasztalon apró díszek a tányérok mellett, melyen rántotta, és szakácskönyvbe illően szép zöldségkatonák sorakoznak. Természetesen frissen facsart narancslé várja a gyermekeket. A kisimult arcú anya, és a kicsit sem kócos és mogorva kamasza (aki egyáltalán nem szemtelen, önző vagy flegma) meghitten elbeszélget a táplálóan egészséges reggelijük mellett.

Valóság: Sajnos legtöbbször az anya hullafáradtan ébred, örül, ha a kenyérpirítóba nem az intimbetétjét teszi be, hanem a gyerek kenyerét, a kakaónak szánt tejbe pedig nem a csiliport keveri, mert annyira nem lát a fáradtságtól.

Félálomban uzsonnát pakol, gyümölcsöt szeletel, és hálát ad a sorsnak, hogy közben nem vágja le az összes ujját.

A lehető leggyorsabb és legtáplálóbb étekkel eteti meg a gyerekeket, és sebtiben megkérdezi, mi várható az iskolában, és nem kell-e véletlenül befizetni egy csomó pénzt valamire. (Mindig kell.) Anya és gyerek együtt töltött ideje: maximum 40 perc.

Hétköznap este

Álom: Néhány családban az az idilli állapot áll fenn, hogy anyuka várja haza a menza után a gyereket, még egyszer megebédelteti, ha netán éhes maradt, segít neki a leckében, majd üdvözült mosollyal az arcán elviszi edzésre, ha sportolni jár a szentem, angyali nyugalommal megvárja a végét, és tündéri türelemmel hazafuvarozza, megvacsoráltatja, mert napközben egy kellemesen kis tápláló vacsit is összeütött. Majd nagy beszélgetések, nevetgélések és mesélések után ágyba teszi a fürdés után. 

Valóság: Az anyuka már igen korán elment a munkahelyére, ahonnan későn ér haza, ergo: az edzésre a nagyszülő viszi a gyereket, vagy egyedül jár, ha már elég idős hozzá, maga pakolja ki a hűtőt, ha nem volt elég jó a az ebéd a suliban, önállóan tanul, vagy önállóan nyomkod egy kütyüt tanulóidőben, és aztán jó esetben vacsoránál találkozik a gyermek és az anya, akik néhány rövid, lényegre törő mondatban megtárgyalják a napjukat.

Este még a gyerek szobájában beszélgetnek keveset, addig amíg anyuka a gyerek ágyába kucorodva el nem alszik két másodperc után magzatpózban, mert annyira fáradt.

Anya és gyerek együtt töltött ideje: maximum három óra. 

Hétvégén

Álom: A család kézen fogva ugrabugrál a mezőn vagy az erdőben, mintha most léptünk volna ki egy Quelle-katalógusból, nagyokat kirándulunk, kacarászunk, társasjátékot játszunk, és mindkét napon beülünk egy étterembe enni, ahol a mosolyunk úgy ragyog, mint a karácsonyi izzósor, amivel a plázákat díszítik fel október végén, hogy a vásárlók már akkor is vastag pénztárcával járjanak a bevásárlóközpontba.

Valóság: Hétvégén a család egy része (az anya) megpróbálja behozni a hét közben keletkezett elmaradást: mos, főz, takarít szombaton, majd ájultan rogyik a tévé, a könyv vagy a LEGO mellé, és üveges szemmel bámulja azt. Vasárnap esetleg eljut a család egy rövid sétára, egy közeli boltba, esetleg egy nagyobb bevásárlásra. Délután pedig már csak a tanulásra marad idő, mert anélkül drágalátos csemetéink igen hamar kihullanának a magyar iskolarendszer szigorú rostáján. Ezért olyan szavakat kell tanulniuk, mint például az egy életen át használatos szakkifejezés, a szakóca. (Megvan mindenkinek, kérem szépen, mi is az a szakóca? Nem, nem a kisbaltaszerű izé, mert az a szekerce) vagy egynyári növény (nem egynyári szerelem, növény, tessék, felidézni ezeket a nagyon fontos felnőtt életben is szükséges ismereteket). A kötelező teendőkön kívül a családnak természetesen szociális életet is kell élnie, a gyerek pedig a barátoknál/barátnőknél alszik, vagy fogadja őket. Anya-gyerek önfeledten együtt töltött idő: legfeljebb napi három óra.

Természetesen a cikk rémesen túlzó és nyomokban iróniát is tartalmaz, de talán egy irigylésre méltó világban, mely a létező világok legjobbika, vagy legalábbis legelviselhetőbbike, elképzelhető egyfajta átmenet álom és valóság között.

Én is erre törekszem a családommal, és ennek létrejöttén ügyködöm. Ha igen ügyes és taktikus az ember, talán megoldható, hogy minőségi- és valamennyire mennyiségi időt is töltsön a gyerekeivel. Még akkor is, ha a hét vége felé, már tényleg belefejelek a fáradtságtól a levesembe vacsora közben, mintha egyfajta különleges, mélytengeri búvár-expedícóra indulnék. 

Hogy a heti rohanásban – a gyerekek mellett – mennyi idő jut a férjemre? Az már egy másik cikk témája.

Finy Petra