–

Karácsony közeledtével az istenek egyre inkább szorongani kezdtek. No, nem az Olümposzon, hanem Budapesten, ahol az utóbbi évtizedekben egyre több isten fordult meg hosszabb vagy rövidebb ideig. Ki a csajok miatt, ki kalandvágyból, ki a Lukács fürdő nyári terasza, ki a töltött káposzta miatt.  

Hermész idegességében egy egész zacskó liofilizált marhaszívet szórt be a teknősének. A Wings Sped raktárai ugyanis az elmúlt héten már dugig teltek, a teherautók és furgonok utasterében is csomagok tornyosultak. – Nem lesz ez így jó, nem lesz... – ráncolta a homlokát, de ki az isten tudna segíteni nekem?

Ebben a pillanatban megszólalt a mobilja. A kijelzőn egy villám ikon villogott, alatta „AZ ÖREG” felirattal. – Apa! Mi újság? Végre rájöttél, hogy a felhőalapú tárhely nem egy valódi felhő?

– Figyelj, fiam... hallottam, hogy lent a halandóknál már nem kell madarak belsőségeiből jósolni, mert van valami, amit Google-nek hívnak. Miért nem szóltál nekem erről? És miért küldözgetsz nekem állandóan apró, sárga, vigyorgó fejeket?

– Azok emojik, apa. Segítenek kifejezni az érzelmeket. Amúgy a Google-t is én ihlettem, csak a brandinget kiszerveztem.

– Nem hiába vagy az én fiam! De igazság szerint azért kereslek, mert most néztem meg a Kaos első és egyben utolsó évadát, és egyszerűen fel vagyok háborodva, hogy nincs folytatása. Jeff Goldblum majdnem olyan király, mint én. Ugorj már át Amerikába, és intézd el a folytatást!

– Megoldom, főnök. De cserébe én is kérnék valamit, mert most nagy bajban vagyok.

– Imádom a balhékat, tudod jól. Meg kéne valaki hódítani vagy el akarod tüntetni?  

– Semmi szex nincs ebben most, apa. Csak az van, hogy közeleg a karácsony, az emberek teljesen megőrültek, és annyi szart rendeltek, hogy egyszerűen összeomlott a levelező rendszerünk, a raktárak tele vannak, mi meg belefulladunk a feladatokba.

– Karácsony? Ja, az a Jézus-biznisz. Emlékszem. De mi köze van az ajándékokhoz?

– Azt én sem tudom igazán, de a lényeg, hogy akkora a forgalom, hogy nem győzzük kézbesíteni a csomagokat. Tiszta káosz van a raktárakban. Jól jönne egy kis segítség. 

– Sima ügy. Tudod, hogy az átváltozás nagymestere vagyok. Meg amúgy is, rég jártam emberek között. Itt a Normafán, a madárcsicsergésben olyan jól elvagyok, nézem a Netflixet, meg letöltöttem a TikTokot, csodás pornográfia mindenütt. De jó, menjünk! Kalandra fel!

Azzal Zeusz már át is változott biciklis futárrá, és alig bírt egyensúlyozni a hátán lévő hatalmas hátizsákkal, kezében egy szolgálati mobil, benne az aznapi címlista. A hetedik cím az Aranyalma Szempilla Design Szalonba szólt. Amint csengetett, ismerős parfümillat csapta meg az orrát, amitől libabőrös lett egész testében.

– Aphrodité, te itt?

– A jó öreg bajkeverő! Jól áll ez a Silver Fox stílus, Zeusz – mosolygott vissza az istennő. – Kicsit mintha Jeff Goldblumra hajaznál. De hagyjuk a flörtöt! Mi a csudát csinálsz te biciklis futárként? Valami hülye fogadás megint, mi?

– Ez a nap egy katasztrófa! – szórt villámokat Zeusz dühében. – Esküszöm, halálfélelmem van. – Közben folyamatosan pittyegett a mobilja. – Még egy cím. Komolyan, még egy?! Mintha az emberek azt hinnék, hogy ha karácsony van, a fizika törvényei megszűnnek létezni, és én vagyok a Mikulás! „Sietnél egy kicsit, mert fél óra múlva el kell mennünk” – írja a kiscsaj. Persze, szívem, rögtön bekapcsolom a turbót a harminckilós táskán! De előbb megvárom, amíg az a SUV-os úriember befejezi a parkolást a kerékpársáv közepén. Mert ugye neki is csak két perce van, meg vészvillogója! Mondjuk nekem is vészvillog a szemem az éhségtől, de az senkit nem érdekel.

Aphrodité csak pislogott, Zeusz pedig folytatta: – És ez a forgalom... Mi van az emberekkel? Ilyenkor mindenki elfelejt vezetni? Menekülnek a saját karácsonyuk elől? Úgy vágnak be elém, mintha láthatatlan lennék. Aztán meg jön a duma a kaputelefonnál, hogy „Na, végre! Már fél órája lejárt a kézbesítési határidő”. Én meg negyven perce kerülgetem a halált a nedves macskakövön, mert lusta vagy lesétálni egy nyamvadt átvételi pontig a szarodért. Az előbb is... felviszem az ötödikre a csomagot – lift persze nincs –, és a nő rám néz, mintha én lennék a Grincs, mert a díszcsomagolás sarka egy millimétert megnyomódott. „Tönkreteszi az ünnepet!” – mondja. Hát, hölgyem, az én ünnepem az lesz, amikor végre nem egy fémvázon ülve próbálok nem megdögleni a pesti szmogban! Borravaló? Francokat. Megáll az eszem ennyi hitványság láttán. Ki az a hülye, aki vécégolfot meg távirányítótartó fejpántot rendel valakinek ajándékba? Vagy USB-csatlakozós, fűthető papucsot? Hermész meg Amerikában tárgyal ilyenkor… Hagyjuk az egészet a francba, és pusztítsuk inkább el ezt a bolygót! 

– Nyugodj meg, kedvesem. Gyere, igyál egy finom matcha lattét – takargatta be egy meleg porkóccal Aphrodité Zeuszt, és hagyta, hogy a főisten kidühöngje magát. – De miért mentél te ebbe bele? – kérdezte az istennő – kétlem, hogy az apai lelkiismereted miatt. 

– Hát, kicsit unom már Hérát – ismerte be Zeusz. – Gondoltam, hátha sikerül esetleg néhány nőről ledumálnom a bugyit, de hallod, semmi! Kikapják a kezemből a csomagot, aztán rám csapják az ajtót. Semmi hatásom nincs rájuk.

– Zeusz, Zeusz, jó rég jártál már az emberek között... De ami azt illeti, én is. Egész nap csak szempillákat ragasztgatok. Mondjuk a szépség még mindig örömmel tölt el, de mi lenne, ha kicsit megviccelnénk Hermészt? Ha már egyszer így magadra hagyott. – És Aphrodité szemében megjelent az a csillogás, amely Zeuszt mindig is elvarázsolta.

– Csináljuk! – vágta rá Zeusz.  Mondjuk valahová kiöntjük ezt a sok hülyeséget, aztán elmegyünk bulizni Ibizára? – próbálkozott a főisten. 

– Dehogy! Valami másra gondoltam – mosolygott Aphrodité, miközben átöltözött csinos kis egyenruhájába a Venus Delivery feliratú transporterben. – Mit szólnál ahhoz, ha valami igazán szépet adnánk az embereknek. Olyat, amire valóban szükségük van.  

– Nem értelek – nézett rá zavaros tekintettel Zeusz. 

– Gyere, megmutatom! Mi a következő cím?

– Delej utca 51., 13. lépcsőház. 2. emelet.

Egy fiatal, mackónadrágos nő nyitott ajtót. A háttérben egy csecsemő sírása hallatszott. 

– Jó napot kívánunk, csomagot hoztunk! 

– Én nem rendeltem semmit... – mondta a nő, de mire felnézett, már el is tűnt a két futár. Csak egy díszes boríték maradt a kezében, benne arany betűkkel egy mondat: „Jó anya vagy, a legjobb, akkor is, ha olykor fogalmad sincs is, mit kéne tenned. Jól csinálod.”

A következő címen egy kisfiú nyitott ajtót: „Hiszek benned, hogy meg tudod csinálni.” Egy ötvenes nő borítékjában pedig ez állt: „Vannak emberek, akiknek a jelenléte egyszerűen megszépíti a teret, amibe belépnek – te pontosan ilyen vagy.”

Így járták végig a várost, és a nap végén úgy érezték, mindketten megérdemelnek egy pizzát. – Gyere, megmutatom a kedvenc helyemet! – hívta Zeuszt Aphrodité. Egy tizenöt emeletes panel tetején ültek a Csikihegyek utcában, rálátva a gazdagréti panelrengetegre. Nézték a villódzó ablakokat és az embereket, akik odabent bontogatták a csomagjaikat, és ott fent a magasban végre nem a pesti szmogot érezték, hanem az ambrózia illatát.

– Te, Aphrodité – szólalt meg Zeusz, miközben egy szelet négysajtos pizzával hadonászott a város felett –, mi lesz, ha Hermész rájön, hogy a raktárkészlet fele szép üzenetté változott, az USB-s papucsok, bögrék meg zoknik meg eltűntek a süllyesztőben? Letépi a szárnyait a bokájáról.

Aphrodité csak elmosolyodott. – Hermész? Ő az istenek hírnöke. Ma este mi elvégeztük helyette a munkát, híreket vittünk. Igaz híreket. Szerintem soha nem volt még ilyen jó a statisztikája.

Ebben a pillanatban megrezdült mindkettőjük telefonja. Egy csoportos üzenet érkezett a „WINGS SPED – OLÜMPOSZ” csevegőbe. Hermész küldött egy fotót Los Angelesből, amin Mel Gibsonnal vigyorog egy rooftop bárból.

„Srácok, nem tudom, mit csináltatok, de a budapesti rendszer szerint „minden csomag kézbesítve – megelégedettségi szint: isteni” jelzést kapott. A Google Maps-en meg villog a város a sok ötcsillagos értékeléstől. Apa, a Netflix-sorozatot elintéztem, az előbb koccintottam Trumppal, vicces sztori, majd elmesélem, az elintéz nekünk mindent, csak kapjon egy kis jelenetet Aphroditéval!”

Ughy Szabina

Fotó: Simándi Nóra