Mindenkinek van egy története. Legalább egy, ami van annyira érdekes, hogy mások is szívesen meghallgatják. Vagy azért, mert van benne valami különleges, vagy épp ellenkezőleg, azért, mert olyan átkozottul jellemző sokunkra. Lehet, hogy tanulságos, lehet, hogy inspiráló, felháborító, izgalmas, vagy egyszerűen csak vicces. Ez itt a te oldalad, oszd meg velünk és a világgal a te történetedet!
Ha az alábbi gombra kattintasz, egy űrlapot találsz, ahol a neved és email címed megadása után rögtön be is írhatod a sztorit, ami velünk is megtörténhet.
Ui. Noha nagyon igyekszünk, de sajnos nem tudjuk megígérni, hogy mindent és azonnal közlünk. Az olvasószerkesztés jogát pedig fenntartjuk. Köszönjük a megértéseteket.
Ezernégyszáz forintot kapsz egy órára, és a hőségriadóban langyos vizet, miközben a forró kukoricatáblák között dolgozva egyetlen hibát sem követhetsz el, ha nem akarod, hogy megalázzanak és hazazavarjanak. Pedagógus olvasónk döbbenetes beszámolója a napszámról, amelyet diákokkal is végeztetnek.
Olvasónk húszévesen lett először anya. A harmadik fia pedig akkor érkezett, amikor már nem is remélték a születését: 47 éves korában.
Amikor eljön a nap, hogy te ápolod azokat, akik kiskorodban a te betegágyadnál álltak.
Előre szólunk: rettentően nehéz végigolvasni a narcisztikus szülők gyermekeinek vallomásait. Ám aki hasonló cipőben jár vagy járt, annak megkönnyebbülés lehet látni, nincs egyedül, és ebből a magányos börtönből igenis létezik kiút.
„Most, 40 felett, egy válás után, és egy új szerelemben tapasztaltam meg először, hogy nem baj, ha nem sikerül mindig mindent kézben tartani.”
Vajon felnőhet-e valaki ahhoz az anyai mintához, ami immár 19 éve hiányzik mellőle?
Három műtét, egy kórházi baktérium miatt szétnyílt 20 centis műtéti seb, szétcincált belek, lefaragott petefészkek, hasi hegekkel, és egy orvos, aki nem vette komolyan az első intő jeleket.
„Anyám rétegei egyenként hámlanak le nem rólam, nagyon lassan, puhán tépve. Rettegve figyelem, mi marad alatta. Marad-e valami alatta?”