Szacsvay László: „Sosem voltam a tűz körül, de sose fáztam” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2019. október 2.
|
DTK
Kilencévesen, az '56-os forradalom idején látott először halott embert. Szigorú apukájának egész életében igyekezett megfelelni. És felesége súlyos balesetétől a saját rákbetegségéig egy egész sor felnőttkori személyes tragédiát élt túl – a humorának köszönhetően. Szacsvay László Kossuth-díjas művész, A Nemzet Színésze – kollégái, valamint saját maga szerint is egy – igazi „szomorúbohóc”. Mondjuk, olyan, mint a magyar Buster Keaton. Beszélgetésünk is egyszerre volt bús és édes, ahogy mesélt a nagyon vicces első gyerekkori munkájáról, arról, hogyan beszél folyékonyan angolul angoltudás nélkül, és arról is, hogy időnként egyszer csak miért tűnik el a színházból, mondjuk, próba közben. Írd és mondd: a rendező adná neki az instrukciót, ő pedig már rég úton van hazafelé… Igazi utazás térben és időben az e heti epizód. Elviszlek magammal: Szacsvay László.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2025. május 14.
–
DTK
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!
0 like / 0 dislike
29 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 16.
–
DTK
Steigervald Krisztián a generációkutatás rocksztárja, elképesztő sikerszériát fut az elmúlt években. Mint az ország elsőszámú szakembere a témában azt mondja: valójában generációkba csomagolt önismeretet oktat, ami szerinte a XXI. század legfontosabb képessége. Most magáról is mesél – sokkal többet, mint szokott.
0 like / 0 dislike
55 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 23.
–
DTK
Ábel Anita az elmúlt tíz évben alaposan újrarajzolta magát; most békésebb, mint valaha. Saját bevallása szerint köszönhető ez a korának, a nagy életeseményeinek és nem utolsó sorban: a jógának. Jó, hogy itt van az Elviszlek búcsúévadában.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 7.
–
DTK
Úszóiskolát nyit vagy kávézót, esetleg sportpszichológusként épít civil karriert. Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó ötévesen ment le először az uszodába, és negyed évszázados sportolói pályától köszönt el tavaly decemberben a budapesti rövidpályás vb-n. Most megadja magának az időt a gondolkodásra és a gyászra.
0 like / 0 dislike
16 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 21.
–
DTK
Túlélő üzemmódban vagyunk, és úgy próbáljuk tompítani a feszültséget, hogy belebetegszünk. Az átlag 65+-os magyar ember 3-4 évvel él kevesebbet egsészségben, mint uniós társai. Mi köze a mentális állapotunknak a fizikai egészségünkhöz, és hogyan lehetne ténylegesen csökkenteni a stresszt? Az Elviszlek magammal vendége: Dr. Márky Ádám orvos, longevity kutató.
0 like / 0 dislike
55 megosztás
Long –
2019. november 18.
–
MK,
TF
Ha egy sorozatnak az évadzáró epizódja is teljesen új színt tud mutatni, akkor szerintünk ez azt jelenti, hogy az a sorozat folytatásra érdemes. Pont ez történik a Csak neked mondommal. Benedek Miklós és Szacsvay László az egykori Piafba, vagyis színészmulatóba repítenek vissza bennünket.
14 like / 0 dislike
19 megosztás