„Ez is olyan, mint egy szerelem” – Ezért hisz Pásztory Dóra Európában
Ezer és egy ok, amiért megéri nekünk európai uniós állampolgárnak lenni, pedig legtöbbször elsiklunk felette…
Ezer és egy ok, amiért megéri nekünk európai uniós állampolgárnak lenni, pedig legtöbbször elsiklunk felette…
„A XX. század során a magyar orvostudomány és ápolástan úgy fejlődött, hogy a világ élvonalában haladt, és mindvégig megtartotta ezt a pozíciót, kutatásokban, ellátásban egyaránt. Remek, nagyszerű orvosok, elszánt, elhivatott és okos nővérek, Nobel-díjak, tudományos eredmények, C-vitamin, szívsebészet, rákkutatás, Béres-csepp és még sorolhatnám. Száz-kétszáz évvel előztünk meg más országokat…”
Bármely kutya kiképezhető mentésre, csak két év kemény munkát kell beletenni – és aztán rendelkezésre állni, ha baj van.
„Az ideális az lenne, ha nem a saját nyomorunkat vetítenénk a másikra, hanem magunkat próbálnánk meg építeni. De sajnos mindig egyszerűbb lesz gyűlölni, mint időt és energiát fektetni abba, hogy az ember valamit megértsen, megismerjen, elfogadjon.”
Csodák, amelyeket tönkretesz a tömegturizmus
Valami nagyon nem működik a fiatalok tájékoztatásában… pedig leginkább épp az ő jövőjükről van szó. Dr. Gyurkó Szilvi összeállítása arról, hogyan is állnak a 18–24 évesek az Európai Unióhoz, alig három héttel az EP-választás előtt.
Szentesi addig mondja, amíg nem figyeltek.
Vajon miért indul el egy háromgyerekes apuka a nagyvilágba, hogy másokon segítsen?