Az ember egy nap megtudja, hogy valaki, akit szeret, meg fog halni. A fájdalom elviselésén kívül ott a feladat: miként könnyíthető meg az elmúlás? A betegnek, és a szeretteinek. Olvassátok el ez az írást feltétlenül!

Az első lépés: „Próbáljunk meg őszintén szembenézni a saját pénzügyi kultúránkkal!”

„A szüleimnek, a barátaimnak hazudni olyan volt, mintha megtettem volna a homoverők helyett, amire vágytak: börtönbe zártam magam, ahol még a legjobb barátaim és a szüleim sem látogathattak meg soha.”

Amit te látsz, az ápolatlan embert a villamoson vagy a parkolóban kéregetőt, az csak az út vége. Az elején pedig ott van egy csomó nehéz sorsú kisgyerek. A hajléktalanok világnapjának apropóján olvassátok el Zebegényi Péter jegyzetét:

Mondják, hogy a férfiak agresszivitása olyan, mint a farkasoké: „Odamegyek és széttépem.” A nőké meg mint a húsevő növényeké: „Körbeveszem és szépen lassan felemésztem.” Dr. Gyurkó Szilvi – aki, nem mellesleg, maga is úgynevezett női vezető – szembenéz a világban és a saját magában tomboló (!) sztereotípiákkal.

„Nem tartom magam azért divatbloggernek, mert egynél több tervezői darabban járok (pláne úgy, hogy a felét a tervezőtől kaptam kölcsön, a másik felét meg akciósan vettem), és fenntarthatósági nagykövetnek sem azért, mert kétszer bementem szeptemberben a turkálóba.”

Both Gabi elmeséli, milyen izgalmas gondolatokkal gazdagodott kamaszügyben a hétvégén. (Úgy tűnik, még neki is lehet bőven újat mondani e tárgyban, pedig három kamasz gyereket nevel.)

Kurucz Adrinak elege lett a tanévkezdésből, és ma reggeli cikkében elmondta, hogyan nyomorítja meg az egész család életét. Most egy pedagógus fejti ki, hogy néz ki mindez az ő szemszögéből.