Örök konfliktus: zajos gyerekek vs. csendre vágyó szomszédok
Dühös üzenetet kapott egy ausztrál anyuka: az ajtaja alatt becsúsztatott cetlin röviden összefoglalva az állt, hogy csendesítse el a gyerekeit, különben szomszédai az épület üzemeltetőihez fordulnak a tartós zajszennyezés miatt. Az új szomszédokkal egyébként be sem mutatkoztak egymásnak korábban, és az említett gyerekek reggel hétkor kelnek és este hétkor már alszanak, tehát még csak nem is éjszakai gyereksírásról van szó. De ha arról lenne, akkor sem lenne jogos a szomszédok elvárása – legalábbis a jogszabályok értelmében. Tóth Flóra írása, a Daily Mail cikke által felvetett problémáról.
–
A gyerekek ne dörömböljenek, főleg ne hétvégén?
Az ausztrál család hat éve bérel lakást a társasházban, és az anyuka elmondása szerint két kisgyereke közül a nagyobbnak valóban vannak időnként dührohamai, amik azzal járnak, hogy dobálja a játékait, de ezek nem mindennaposak, ráadásul csak napközben fordulnak elő. Ennek ellenére kitettek egy cetlit a közös helyiségbe, amelyben elnézést és türelmet kérnek a szomszédoktól emiatt, és jelezték, hogy igyekeznek csökkenteni a zajt, amennyire csak lehet. De egy frissen a házba költözött pár a következő levelet csúsztatta a család ajtaja alá:
„Helló, Szomszéd,
Majdnem mindennap dörömbölő zajt hallunk, ami kora reggeltől kezdődik. Zavarja az alvásunkat, különösen hétvégén.
Nagyra értékelnénk, ha megszüntetné a zajt, és egy kicsit tekintettel lenne a szomszédaira, és arra, hogy egy társasházban él, ahol a hang terjed.
Ha nem képes visszafogni a zajt, kénytelenek vagyunk panasszal élni az épület-üzemeltetés felé.
Köszönjük az együttműködést!”
Az anyuka elmondása szerint a korábban említett játákdobálás mellett a gyerekek szaladgálását is hallhatják a szomszédok, mivel parketta van a lakásukban.
Mit mond a törvény?
A cikk idézi a vonatkozó ausztrál állam jogszabályát, ami – a legtöbb hasonló szabályozáshoz hasonlóan – a gyerekek által keltett természetes zajokra nem terjed ki. A jogszabály a tudatosan, szándékosan keltett zajok (zenehallgatás, zenélés, kerti vagy más hangos szerszámok használata, különböző riasztók) kapcsán időszakokat és sűrűséget jelöl ki, illetve riasztók esetén maximális szirénázási időt. A magyar szabályozással ellentétben az ausztrálok kitérnek a kisállatok, kutyák, macskák által keltett zajokra, tehát egy egész nap ugató kutya például szabályellenes. De a családi élet zajait szinte mindenhol a városi környezet természetes velejárójának tekintik.
Magyarországon meghatározott zajszint fölé menni tilos meghatározott időszakokban (a pontos zajszint függ az adott helytől, a nagyvárosokban magasabb a határérték), de az ezt szabályozó rendelet nem terjed ki a következő helyzetekre:
a) közterületi rendezvényre,
b) a munkahelyi zaj és rezgés által okozott foglalkoztatási veszélyre,
c) a magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő tevékenységre,
d) közlekedési járműveken belüli zajra és rezgésre,
e) az egészségügyi mentési tevékenység, a tűzoltási feladatok, a műszaki mentés és bűnüldözési tevékenység által keltett zajra és rezgésre, valamint
f) a vallási tevékenység végzésére.
Vagyis
ha egy kisbaba sír az éjszaka közepén olyan hangosan, hogy egy másik lakásban 50 decibelt mutat a zajszintmérő, akkor is teljesen felesleges kihívni a rendőröket csendháborításért,
ez ugyanis pontosan a „magánszemélyek háztartási igényeit kielégítő tevékenység”, legalábbis jogi szempontból. A másik helyzetébe belegondolva pedig valószínűleg a kisbaba szülei még a szomszédoknál is motiváltabbak, hogy megszüntessék a „zajt”.
Ha viszont éjszaka 50 decibellel áthallatszóan flexel a szomszéd, akkor teljesen jogos rendőrt hívni.
A pontosan meghatározott zajszinteket és az erre vonatkozó rendelet minden további részletét ebben a cikkben tudjátok elolvasni.
Oké, de kinek van igaza?
A konkrét ausztrál esetben a legtöbben az anyuka mellé álltak, és azt mondták, ne érezze rosszul magát a gyerekei által keltett zajok miatt, illetve sérelmezték a szomszéd személytelen és goromba reakcióját. De volt olyan kommentelő, aki megjegyezte, hogy mindenkinek joga van pihenni a saját otthonában. Az ilyen
vitás helyzetekben mindig felmerül, hogy költözzön ki a világtól elzárt helyre, aki csendre vágyik, vagy aki olyan hangos, hogy egy egész közösség pihenését lehetetleníti el. Mintha ez lenne az egyetlen szempont, amit az embernek figyelembe kell vennie a lakóhelye kiválasztásánál!
Mindannyian tudjuk, hogy ez ennél sokkal komplexebb kérdéskör, mint ahogy azt is, hogy egy társasházban sosem lesz teljes csend. Én voltam már mindkét oldalon, és őszintén mondom, hogy egyik sem kellemes. Az sem, amikor éjszaka valaki más gyerekének a sírására ébredsz, és az sem, amikor te vagy a zavaró zaj forrása. De mikor kedvesen kopogtak be hozzánk azzal, hogy légyszi, ne zongorázzunk, mert náluk már fekszenek a gyerekek, akkor csak zavarban voltam a saját figyelmetlenségünk miatt, míg amikor ordítva jött fel az alsó szomszéd, hogy hogyan merek (!) délután négykor ezzel a hangos géppel mosni, amikor az ő gyereke még alszik, akkor egészen más érzéseim voltak. (Bár ekkor még nem volt gyerekem, és nem tudtam, amit ma már igen, hogy a délutáni alvás milyen fontos.)
Szóval azokban a helyzetekben, ahol az a cél, hogy a békés egymás mellett élés megvalósuljon, nagyon sok múlik azon, hogyan kommunikálunk a felmerülő problémákról. Az ugyanis alap, hogy minden tömbben van egy zajos szomszéd – ha nem tudod, hogy ki az, akkor te vagy.
Ti hogy álltok a szomszédok és a zaj kérdésével?
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Catherine Falls Commercial
