„A férjed örülni fog neki”

Hét évvel ezelőtt, amikor az első gyerekemet vártam, félidős terhesen beszélgetni kezdtünk az orvosommal a szüléssel kapcsolatos kérdéseimről, esetleges elképzeléseimről. Emlékszem, milyen félénk voltam. Óvatosan, szinte elnézést kérve említettem meg, hogy jó lenne gátvédelemmel szülni.

A doktor úr kedves mosollyal intett a székre, üljek le, ő pedig rajzolni kezdett. Büszke arckifejezéssel, rutinosan egy női nemi szervet varázsolt a papírra. Közben magyarázott. A gátmetszéstől nem kell félni, meg se fogom érezni, és legalább nem megyek tönkre ott alul. Tévesen démonizálják, ő biztos nem ellenkezne, fájás közben fog vágni, és van egy speckó technikája, és már ki is egészítette a részletes rajzot az öltésekkel – és itt szinte már ragyogott a szeme.

„Ide egy plusz pici öltést teszek, a férjed örülni fog neki, csinos feszes leszel, mintha sose szültél volna.”

Igen, tegeződtünk is. Nem is értem. Innentől nem is emlékszem semmire. Fogalmam sincs, hogyan kerültem ki a szobából, hogy mit mondtam neki, mi járt a fejemben. Annyit tudtam, hogy ennél az orvosnál nem szülhetek. Másik kórházban, másik orvosnál hoztam világra a gyerekemet és, noha így sem sikerült elkerülni végül, hogy traumatikus, erőszakos császárszülésem legyen, az egy másik történet. De legalább férjcsomóm nincs.

Gátmetszés és férjöltés

Mi az a gátmetszés?

Részlet az ENSZ számára készült Civil Társadalmi Közös Nyilatkozatból:

„A gátmetszés alapvetően a kitolási szak előmozdítására használt sebészeti beavatkozás, melynek során a nő gátján a medenceizmokba hatoló vágást ejtenek. Bizonyos esetekben ez a beavatkozás előnyökkel járhat az újszülöttre és a szülő nőre nézve, ha azonban indokolatlanul vagy a nő tájékozott beleegyezése nélkül végzik, súlyos következményei lehetnek az anya mentális és fizikai egészségére nézve egyaránt… Rutinszerű, a WHO ajánlásán túli használata szintén problémát jelent. Bizonyos tanulmányokban a nemi szervek csonkításaként említik. Az összes szülés 20 százalékánál gyakoribb használata pedig bizonyítottan semmilyen előnnyel nem jár a szülések kimenetelét tekintve.”

Na és mi az a férjöltés?

Nem összetévesztendő a hüvelyplasztikával. A férjöltés, férjcsomó vagy férjvarrat kifejezés ugyanazt takarja: amikor a gátmetszés utáni seb varrásakor egy extra öltést helyeznek el a gáton azért, hogy a hüvelybemenet szűkebb legyen, tehát a férj számára élvezetes maradjon a közösülés azután is, hogy a felesége szült.
2018-as statisztikák szerint nem egy olyan kórház volt Magyarországon, ahol 80 százalék fölött volt a gátmetszések aránya a WHO maximum 20 százalékos ajánlásához képest. Országos szintre lebontva is hátborzongatók a számok.

Az Ablak a világra felmérése szerint kórházban 7229 szülésből 65,4 százalék, otthon 293 szülésből 3,1 százalék a gátmetszések aránya. Tájékoztatás és/vagy beleegyezés nélkül végezték kórházban a 26,7 százalékát (1924 anya gátját vágták így át, ebből 67 esetben az anya határozottan tiltakozott a gátmetszés ellen, 947 esetben elutasította a beavatkozást, és mégis megtörtént), míg otthon csak tájékozott beleegyezés esetén történt gátmetszés. Elképesztő számok. Gondoljunk csak bele, ezek szerint a magyar nők több mint 60 százaléka nem lenne képes beavatkozás nélkül szülni? Enyhén szólva nehéz elképzelni. És ahol gátmetszés van, ott varrás is. És ahol varrás, ott eshetnek meg az extra, kikacsintós, humorizálós pluszöltések.

Önkéntes gátmetszés

Amikor a második gyerekem született, nem piszkáltak, úgy szülhettem, ahogy csak szerettem volna. Ha rajtam múlik, a vajúdóban, a padlón is nyomhattam volna, de valami láthatatlan erő húzott magával a szülőszobába. A tolófájások között szinte szünet sem volt, nem e világi állapot volt.

Önként feküdtem a hátamra, és amikor az orvosom megkérdezte, alkalmazhat-e gátmetszést, én rábólintottam. Emlékszem a meleg, megkönnyebbülést hozó érzésre, ami után pár másodperccel kint is volt a baba.

Engedélyt adtam, annak ellenére, hogy eredetileg nem ez volt a terv. Az én döntésem volt. Mert a császárelőzménnyel örültem, hogy egyáltalán hüvelyi úton szülhettem.

A metszés ellenére repedtem, hasadtam, mert a kislányom keze az arcánál volt, amikor kibújt, és végighasított mindent. Hét öltéssel kellett összevarrni, gát, hüvelyfal, minden sérült, és ez a része volt a legkínzóbb az egész szülésnek, a végtelen hosszú „stoppolás”. Nagy valószínűséggel, ha maradok a vajúdóban, nem fekszem a hátamra, hagyom, hogy a gravitáció segítsen, az arcnál tartott kéz miatt akkor sem úszom meg a sérülést. De mivel a metszés maga repedt tovább, ezért nagy valószínűséggel lehetett volna belőle csak egy kisebb horzsolás. 

 

Azt, hogy mennyire necces volt a helyzet, jól ábrázolja, hogy a gátmetszés utáni hegem és a kitolás miatt megjelenő aranyerem között nem volt szünet, gőzöm nem volt, hogy kezdődik az egyik, hol ér véget a másik. Az orvosom, emlékszem, többször is mondta, hogy micsoda hős vagyok, elképzelni se tudja, min megyek keresztül, igyekszik gyorsan végezni. Varratszedéskor is többször nevezett hősnek, megnyugtatott, hogy szépen gyógyulok, nem lesz baj. És hogy a kismamái esküsznek az intimtornára, gyakoroljak én is, hogy gyorsabban gyógyuljak. (Megjegyzem, nekem is az segített!)

Nem említett házaséletet a hathetes kontrollig, és akkor is nagyon diszkréten, kedvesen. Inkább kérdezett, nem okoskodott. Pontosan tisztában volt azzal, hogy férfiként maximum anatómiai ismeretei lehetnek, de valójában nem tudja, min megyünk keresztül.

Végtelenül tiszteletteljes volt. Nagy váltás volt ez a férjcsomót büszkén skiccelgető doki és az engem megcsászározó orvos megjegyzése után, miszerint örüljek, legalább intakt maradtam odalent. Legalább ott.

Na de vissza a férjcsomóhoz!

Ugyebár, a szülés után bizony idő kell a regenerálódáshoz. És attól még, hogy a nyílást szűkre varrják, odabent nyugodtan „harangozhatnak”, szóval némi anatómiai alapismeret birtokában – ami egy orvos esetében nem extrém igény – nem agysebészet levonni a következtetést:

a férjcsomónak semmi, de semmi értelme. Viszont cserébe pokoli testi és lelki fájdalmakkal járhat.

A Másállapotot a szülészetben! mozgalom Facebook-oldalán és más anyukás csoportokban a témát érintő posztok alatt hátborzongató kommentek sokasága mutatja: bizony a férjcsomó és a női nemi szervet érintő brutalitás, szexualizálás nem városi legenda, sőt.

„Összetörtem akkor éjjel”

Olvassátok el az alábbi tíz hozzászólást, ezek mind hús-vér nők élményei:

„És akkor most varrunk ide egy szép kis puncit… – a mondat, amit nem szeretnél a szülőszobán hallani.

„Engem így varrtak össze az első gyerek után. A gyerek egyéves koráig azt éreztem minden egyes próbálkozáskor, mintha az én maximálisan türelmes és gyengéd férjem meg akarna erőszakolni. Borzalmas volt, nem kívánom senkinek. Egy év után is csak az segített a dolgon, hogy rátaláltam egy gátsebgyógyító olajra, azzal nagyon lassan fel tudtuk puhítani a szűkebbre varrt részt.”

„Az én dokim a méltatlan beavatkozáscunamit követően varrt össze, 12 vagy 14 öltés volt, emlékszem, mindössze Lidocain spray-t használt eleve, nem injekciót adott. Soha semmi nem fájt annyira. Közben poénkodott a férjemnek, hogy jó szűkre varr, hátha akarunk még gyereket csinálni – kikacsint, röhög –, a férjem nem is értette. Eleinte szimplán azt hittük, hogy bunkó fasz, és béna a poénja, hát hogyan is lehetne »bármilyenre varrni«.

Annyira megviselt az egész, hogy hónapokba telt, mire teljesen meg mertem nézni kézzel is, hogy mi van odalenn. Egy évig nem tudtunk behatolósan szexelni, mert mint akit nyúztak, úgy fájt.

Évek múlva hallottam először a »husband stitch«-ről, és akkor kérdeztem a bábámtól, immár harmadik gyerekkel várandósan, hogy nekem is az van-e. Frontérzékeny, begörcsöl, szúr néha a mai napig, 10 év után is. Az utolsó szülésemnél két órán át zokogtam összezárt lábakkal, hogy azt a két öltést meg ne csinálja a bábám, akire amúgy az életem bíztam volna. Én addig azt hittem, hogy fel tudtam ezt dolgozni, de nem. Az ő munkája segített benne, hogy lássam, lehet másként csinálni.”

„A második szülésem előtt a borotválásnál szólt be a szülésznő: látom, a főorvos úr elsőre jól összeszűkítette, ha akar harmadikat is, akkor jobban jár, ha megint ilyet kér! Az első után, ahogy a férjem fogalmazott, igazi matyóhímzést kaptam, mai napig megkeserítve az életem. A harmadikat máshol szültem, gátvédelem, egy öltés. Később állami rákszűrésen megjegyezték, hogy lehetett volna szűkebbre szabni, mert így a férjem már nem fog hozzám nyúlni…”

„Lehet, hogy szűk lesz egy kicsit, majd a férje bejáratja.”

„Nem gátmetszés, repedtem (gátvédelem esélytelen volt az oxitocin, meg a könyöklés mellett), amikor varrt az orvos, odaintette a férjemet, hogy nézze meg, jó lesz-e. Szegény nem is értette, mi van, én viszont szerettem volna pofán rúgni a dokit. A másodikat női orvosnál szültem.”

„Na és még egyet az apuka kedvéért” – jegyezte meg széles mosollyal.

„Engem konkrétan olyan szűkre varrtak, hogy a legkisebb tampon se megy fel, így a házasélet esélytelen lett. Alapból nagyon szűk voltam, pedig próbáltunk mindent, de most… […] Hozzáteszem, már négy hónapos a kisfiam, és azóta egyszer sem sikerült a házasélet, amire könnyen rámehet lassan a kapcsolatunk, mert a párom nagyon nem díjazza ezt a helyzetet.”

„Az első babám születése iszonyú volt. Volt könyöklés, oxitocin, amnioszkópiás tölcsérrel döfködve tágítás, olyan is volt, hogy egyik orvos könyökölt, másik tágított, miközben szívhang meg minden oké volt, de azt mondták, nem bírják tovább hallgatni az ordításom. Szó nélkül vágtak, kinyomták a babát, majdnem a végbelemig repedtem. Nem is tudom, hány öltéssel varrtak össze, de a doki megjegyezte varrás közben, hogy ennek annyi, úgyhogy szűkebbre varrom, hátha úgy még lehet benne valami öröm. A házaséletünknek lőttek. A férjem megcsalt, elhagyott. Minden frontot megérzek, gyakran a nagydolog is fáj. Mondják, hogy tereljem jogi útra az ügyet, de amit elvesztettem, soha nem kapom vissza, és képtelen vagyok újra belemerülni életem legfélelmetesebb napjába. Gyáva vagyok, tudom. Összetörtem akkor éjjel.”

Képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ dimarik

„Én nem is tudtam, miért olyan elviselhetetlenül fájdalmas a szex. Aztán mikor Svédországba költöztünk, és megszültem a második gyerekünket, akkor tudtam meg. Konkrétan azt mondta a szülésznő, hogy ilyet ő még nem is látott élőben, ilyet még tényleg csinálnak? Látta az arcomon, hogy nem értem, elmagyarázta. Nagyon kedves volt, később adott egy krémet, amit használva felpuhult az érzékeny terület, már nem fáj annyira. A második szülésem gátvédelemmel történt, a szülésznő extrán odafigyelt rám, őszintén sajnált. Rajta keresztül tudtam meg, mi történt, és azt is, hogy mennyire nem volt ez rendben, túl a fizikai fájdalmakon.”

Az iméntiek csak töredéke annak a rengeteg gyomorforgató történetnek, amelyek a témát érintő posztok, cikkek alatt olvashatók, és csak gyűlnek és gyűlnek.

Sajnos a kommentek között sok olyat is találni, hogy a nők most még jobban félnek a szüléstől, talán mégsem olyan ijesztő már a császár.

Pontosan ezért lenne fontos a megfelelő érzékenyítés és edukáció a témában. Mert a brutalitás nem csak azon múlik, hogy hüvelyi úton, vagy császárral szülünk. A „férjcsomó” is az egyik tünete annak, hogy milyen állapotok uralkodnak a szülészeteken.

Felmerül pár kérdés

Ha ilyesmik megtörténhetnek, vajon minek számít egy szülő nő? És a hüvelye? Gazdatestnek? Szülés előtt és után pedig bejáratnak? Ezek lennénk mi? Hiszen egy bejáratnak nincsenek érzései… Lehet tatarozni, gyalulni, alakítgatni, hogy legyen kedve az embernek újra bemenni rajta. Az, hogy a bejárat mögött mi van, az már kit érdekel?!

Persze, szélsőségesen fogalmazok, pontosan tudom, hogy nem minden szülészorvos embertelen, volt gyógyító, szép szülésem, és megtapasztaltam már a végtelen kedvességet is.

Addig viszont, amíg akár csak egyetlen ilyen embertelen eset is előfordulhat, dolgunk van. Mert egyszer eljöhet az idő, amikor a mi lányaink kerülnek a szülőszobára. És mindannyian azt szeretnénk, hogy vegyék emberszámba, vigyázzanak rá, ne alázzák meg, a lehető legszebb élmény legyen számára a babája születése.

Minden nőben tudatosítani kellene, hogy joga van előre tudni minden egyes beavatkozásról (természetesen ha nem életmentő beavatkozás történik), joga van kérdezni, és joga van nemet mondani is.

Az engedély nélkül végzett gátmetszés erőszaknak minősül. Ugyanígy, az orvosilag minden szempontból indokolatlan extra öltés is kimeríti az erőszak fogalmát, sőt nemiszerv-csonkításnak számít, és ez akár jogi útra is terelhető, hiszen kihathat a mindennapjainkra is.

Más kérdés, hogy még súlyosabb nemiszerv-csonkításos esetben (lásd Renner Erika esetét) sem számíthatott semmilyen emberségre az áldozat, így egy plusz öltésért nem csoda, ha nem jelentik fel sorra az erőszakos orvosi gyakorlattal élőket. Nem is beszélve a gyakorlatot kísérő verbális erőszakról, hiszen azokról a sebekről nem lehet látleletet venni, nincs látható bizonyíték. „Nem kell olyan érzékenynek lenni”, ugye.

 A cikk a hirdetés után folytatódik!

 

Rendszerszinten van probléma

Nem az anyáktól kellene várni, hogy harcos amazonként küzdjenek a jogaikért életük legfontosabb, egyben legkiszolgáltatottabb pillanataiban.

A szülészeti ellátásnak kellene eleve úgy működnie, hogy ne kelljen gyakorlatilag doktorálni szülésből és a jogainkból ahhoz, hogy emberhez méltó körülmények között szülhessünk.

„Egy ország szabadsága lemérhető a szülés szabadságán”, mondta korábban Geréb Ágnes. Hát igen. Nehéz ügy ez, hiszen manapság rendszeresen látjuk, ahogy alapvető emberi jogokat megtépáznak, miért pont az emberséges szülés-születés kérdése lenne elsőrendű?

Épp ezért, egyelőre nem marad más, mint az alapos felkészülés és elképesztő tudatosság, plusz egy extra hipervastag réteg a képünkön, hogy ki merjünk állni magunkért és a babánkért.

Mert itt bizony jóval többről van szó, mint hogy milyen a szex – a férfiaknak! – szülés után. Már maga a gondolat, hogy vissza kell mindent csinálni a szülés előtti formájára, beteg. Mert mit üzen ez a nőknek? Maradjunk csinosak, feszesek, szüljük meg a gyerekeket a lehető leggyorsabban, ne okozzunk fejfájást, apuka nehogy veszítsen az élményből, húzzuk meg azt a cérnát, mint a lovon a hevedert. Fontos az anyatejes táplálás, de ne szoptassunk nyilvánosan, legyünk bomba formában, szexeljünk, gondozzuk a háztartást, és szüljünk, szüljünk, minimum kettőt, ne, inkább hármat, a négy pedig még jobb. Szóval szüljünk, de nyoma ne legyen rajtunk.

A leghasznosabb, amit tenni tudunk, hogy olyan oldalakon, mint például a Másállapotot a szülészeteken!, részletesen tájékozódunk a jogainkról, külön figyelmet szentelve a Covid miatti speciális helyzetnek.

Az előbbi vallomások elolvasása után egyszerre voltam dühös és elkeseredett.

Ezek a nők igaziak. Ezek a traumák valósak. Feldolgozást igényelnek, sok törődést, és ami nagyon fontos: diskurzust érdemelnek. Beszélni kell róla, sokat. Mert ez nem a nők szégyene!

Nem ők romlottak el. Nem nekik van szükségük javításra. A jó életbe már.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Martinns