A jó szakembert nem az Y-kromoszóma teszi! – Öt pályakezdő mérnöknő mesélt az útkeresés, érvényesülés során szerzett tapasztalatairól

–

Öt nő, négy különböző mérnöki szakterület: Balczár Erzsébet mechatronikai mérnök, aki elektromotor-biztonságtechnikával foglalkozik, Csörnyei-Őrsi Dóra villamos tervezőmérnök és kamerás ellenőrző rendszereket programoz, Hevesi Viktória végzős épületgépész, Bocz Gabriella építőművész, és Gyenis Evelin is ugyanezen a szakon diplomázik januárban.

Tényleg? Mérnök vagy? Na, mesélj!

Azzal a lányok is tisztában vannak, hogy elviekben ugyan minden nőnek adott a lehetőség arra, hogy műszaki pályát válasszon, még mindig különlegesnek számít, ha egy lány mérnöknek tanul. Gabi is többször bonyolódott már hosszabb beszélgetésbe, amikor ismeretlenek arról kérdezték, mivel is foglalkozik pontosan. 

Tapasztalatai szerint azonban ezek mindig nyitott, ténylegesen érdeklődő párbeszédek voltak, csak éppen nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy lányok is annyira érdeklődnek a műszaki témák iránt, hogy ezt válasszák hivatásuknak.

Only girl in the world classroom

Pedig Erzsi, Viki és Dorka is azért indult ebbe az irányba érettségi után, mert nemcsak jók voltak matekból és fizikából, de még érdekesnek is találták ezt a tudományterületet. 

Arra azért számítottak, hogy nem a szaktársaikkal fognak lánybandát alakítani, megérzéseik pedig jók voltak: Viki a szakiránya egyetlen női hallgatója, Erzsinek és Dorkának pedig egy lány szaktársa volt az egyetemen. Egyikőjük sem állítja, hogy könnyű volt beilleszkedni egy erősen fiútöbbségű csoportba,

mindhárman kaptak arra vonatkozó megjegyzéseket, hogy biztos csak azért sikerült jól a dolgozatuk, mert lányok, vagy hogy „nekik könnyű, mert csak kigombolják a blúzukat és ötösre szóbeliznek”.

Az olykor előforduló szexista beszólások tartalmától függetlenül, vagy éppen annak ellenére mindhárom lány csoportja legjobbjai közé tartozott az egyetemen, amit, mondani sem kell, hogy nem dekoltált blúzokkal, hanem a szorgalmukkal és kitartásukkal értek el. És többet kellett ugyan tenniük azért, hogy befogadják őket, mindannyian elismert és fontos tagjai lettek a tanulóközösségüknek.

A változatosság nem csak gyönyörködtet: gyakorlati haszna van

De már vannak olyan mérnöki szakok is, amiket egyre több nő választ, ilyen az építészmérnöki. Ehhez közel áll Gabi és Evelin szakmája, az építőművész. Mindketten olyan csoportban tanulhattak – Evelin ebben a félévben még tanulhat is –, amiben közel fele-fele volt a lányok és a fiúk aránya. Emiatt a két lány nem tapasztalt olyan hozzáállást, mint azok a fiatal nők, akik egyedüliként próbáltak egy férfiközösség tagjai lenni. Fel sem merült, hogy a többieknél jobban kellene bizonyítaniuk, hogy nem alkalmasak arra, hogy ezen a szakon tanuljanak.

De nem csak a közérzetükre, Evelin tapasztalata szerint a csoportmunkára is jó hatással van, hogy vegyes társaság oldja meg a feladatokat, mert a többféle nézőpont hatékonyabb munkát teremt, és jól kiegészítik egymás gondolatait.

„Eleinte kiscsajként kezeltek”

A tanáraik hozzáállásáról azonban mindannyian pozitívan nyilatkoztak. Az előfordult ugyan, hogy idősebb férfi oktatók részéről érezhető volt, hogy nem tudnak mit kezdeni azzal a helyzettel, hogy lányokat is érdekel ez a terület és emiatt némiképp máshogy viselkednek velük – az egyik lány oktatójától például elhangzott, „nincs olyan, hogy mérnöknő, csak mérnökné van” –, de az efféle beszólás nem volt gyakori, az általános tapasztalatuk az, nem tesznek különbséget férfi és női hallgatók között, mindenki egyforma bánásmódban részesül.

Ahogy az egyetemen, úgy a munkájuk során is többségében férfiak veszik körül Erzsit, Dorkát és Vikit, és hiába a már kiegyenlítődött nemi eloszlás az építőművész-hallgatók között, Gabinak is több férfi kollégája van, ahogy Evelin is férfi dominanciájú csapatban dolgozott a szakmai gyakorlata alatt.

És noha többüknek vannak olyan élményeik, hogy a kollégáik és feletteseik kevésbé vették figyelembe a véleményüket vagy szakmai meglátásaikat azért, mert nők, és úgy érezték, emiatt többet kell teljesíteniük, mint férfi társaiknak, ma már mindannyian a munkahelyi csapatuk szakmailag is elismert tagjai.

Sőt, Dorka főnöke kifejezetten jó döntésnek tartja, hogy egy nőt vett fel a villamos tervezőmérnök pozíciójára, mert felismerte, hogy Dorka újféle látásmódot vitt a csapatba, komplexebben látja a dolgokat, aprólékosabb munkát végez, ezzel pedig emeli a szakmai munka minőségét.

„Nem fiús. Nem lányos. Ez csak egy szakma, nincs neme”

Abban mindannyian egyetértenek, hogy a társadalmi megítélés szerint a mérnökség még mindig férfias szakmának számít ugyan, de tapasztalatból mondják, hogy semmi fiús nincs abban, amit csinálnak.

„Azért szeretem a műszaki tudományokat, mert folyamatos feladatmegoldásra és absztrakt gondolkodásra késztetnek” – mondja Gabi. „Nagyon sokrétű ez a terület, így mindenki megtalálhatja azt az irányt, ami igazán érdekli. Ráadásul egy nagyon kreatív szakmáról van szó, amivel valami maradandót alkothatunk. Ez a legjobb benne” – jegyzi meg Evelin.

Érezhető-e bármilyen szempontból az Y-kromoszóma hiánya a szakmájukban? Nos, röviden: nem. Viki szerint nincs olyan része a mérnöki munkának, amire egy nő ne lenne képes. „Az érvényesüléssel lehet esetleg több feladatunk, de a jó teljesítmény szempontjából mindegy, hogy fiú vagy-e, vagy lány.” Dorka is úgy gondolja, nem számít, ki milyen alsóneműt hord, amikor szakmai teljesítményről van szó: „Alkat és beállítottság kérdése, hogy jó mérnök lesz-e valakiből.” Erzsi pedig azt hangsúlyozza, hogy semmi férfias nincs ebben a szakmában:

„Mérnöknek lenni nem fiús dolog. Nem is lányos. Ez csak egy szakma, nemtől független, hogy ki végzi jól a feladatát. Ezért lenne szuper, ha egyre több lány választana műszaki pályát!”

Arra a kérdésemre, mi kell ahhoz, hogy valakiből jó mérnök legyen, egymástól függetlenül mindannyian ugyanazt válaszolták: tehetség, érdeklődés, kitartás és szorgalom. Ezek közül melyik lenne csupán férfias tulajdonság?

Dián Dóri