–

A tűzzel önmagában nincs semmi gond

A tűz varázslatos jelenség. Amióta megtanultuk használni, segít minket emberré lenni: meleget ad, ha fázunk, világít a sötétben, ételeket tudunk főzni, sütni. Ritkán gondolunk bele abba, hogy mindez a csodás energia a Napból származik. 

A külső tűz mellett nagyon jól ismerjük a bennünk finoman lobogó belső, eleven tüzet. Ettől van testhőmérsékletünk, erőnk a mosogatáshoz, színházba járáshoz. Ahhoz, hogy ez a belső égés működhessen, szükségünk van friss levegőre, aminek ötöde egy oxigén nevű gáz. Ha nincs elég oxigén, nincs színházba járás, WMN olvasgatás. Megfulladunk.

Ha van elég, akkor testünk gyönyörű folyamatok során a töltött káposztából és a friss levegőből színházlátogatási energiát nyer, miközben két dolgot enged szabadjára a tüdőnkön keresztül: vízpárát és szén-dioxidot. 

A vízpárától fülledt lesz a színház légtere, megemelkedik a szén-dioxid koncentráció, Mácsai legyen a talpán, aki ilyen körülmények között úgy játszik, hogy nem alszanak el a nézők.

Az emberi rendszer tehát úgy működik, hogy folyamatosan el kell látni oxigénnel és töltött káposztával ahhoz, hogy életben maradjon, viszont ennek az az ára, hogy állandóan olyan anyagokat termelünk, amitől meg kell szabadulnunk. Ott van tehát két olyan anyag, a víz meg a széndioxid, amivel kezdeni kellene valamit. Emberként maximum a szódavíz lesz, amit megalkotunk, de annak egy böfivel vége van. Ahhoz, hogy ebből valami komolyabbat kihozzunk, növénynek kell lennünk.

Párából és gázból épült csoda

A brazil esőerdők égig érő fái attól nőnek olyan nagyra, hogy van elég víz, szén-dioxid és napfény. Nekik tehát nincs szükségük töltött káposztára, mi több, nélkülük nem lenne töltött káposzta sem. Abból a két anyagból, amit kilihegünk  a színházban, a fa, képes felépíteni önmagát, miközben a számunkra elengedhetetlen oxigént is termel! Egészen elképesztő abba belegondolni, hogy a vízpárából és a láthatatlan gázból felépül egy olyan anyag (fatörzs), amibe ha belerúgunk, akkor eltörik a lábunk.

Amikor élő növények égnek el, két irányból is rossz dolog történik: növekszik a légkörben a szén-dioxid mennyisége, ugyanakkor csökken a szén-dioxidot oxigénné alakító lények száma. Mivel az erdőkben élő fák óriási feladatot látnak el ezen a téren, az erdők pusztulása akkor is rémes, ha éppen nagyon távol van tőlünk.

Egy légkör van a Földön, egy levegőt szívunk minden más lénnyel ezen a bolygón, ha tetszik, ha nem.

Az általam beszívott oxigén származhat Afrikából, Ausztráliából vagy Penyigéről is. Az általam kifújt szén-dioxidot lehet, hogy egy sarkköri zuzmó fogja magába beépíteni. A levegőn keresztül minden élőlény kapcsolatba kerülhet a másikkal. Nincs magyar, román, brazil levegő. Levegő van.

De miért gyújtanak fel erdőket? Meg vannak őrülve? 

Sajnos a válasz nem ilyen egyszerű. Az irtásos-égetéses földművelés ősidők óta nagyon hatékony módja az emberi gazdálkodásnak. A kőkorszak óta boldogulunk így, nagyon sokáig nem is volt ezzel baj. A gond nem a művelési móddal, hanem annak mértékével van. Az erdő kiirtása és felgyújtása után rengeteg hamu marad a helyszínen, ami tele van ásványi sóval (kóstoltatok már tábortűzi hamut? érdemes!), ezáltal remekül lehet rajta szóját termeszteni a vegetáriánusoknak, vagy legelővé alakítani és marhát legeltetni a hamburgeristák kedvéért. Néhány év múlva a talaj kimerül, ilyenkor vagy műtrágyázni kell, ami jó a vegyipari részvényeseknek, vagy újabb területeket irtani és felgyújtani. 

Az esőerdők öt-húsz év alatt regenerálódnak, ha nem mossa le az eső teljesen a földet a kőzetről. Persze lemossa.

Ha a brazíliai esőerdőkben 1000 olyan farm lenne, ahol így gazdálkodnak, akkor csak érdekességként beszélnénk róla, mert a rendszer simán fenntartható lenne, ahogyan régen is az volt. De 500.000 ilyen farm van.

Emberek milliói élnek abból, hogy így gazdálkodnak, mert ehhez értenek, ezt kapták örökségül. Nem gonoszak vagy rosszindulatúak, csak olyanok, mint mi. Azt csinálják, amihez értenek, amit az őseik is csináltak. Meg akarnak élni. Aki tehát az Amazóniai esőerdőket meg akarja védeni a tűztől, annak nem elég a fecskendő, hanem olyan megoldást is kell nyújtania, amitől ezek az emberek nem halnak azonnal éhen.

Lobbiland

Az országban, ami a világ legnagyobb narancs-, banán- és kávétermelője, a földek nyolcvan százaléka oligarchák kezén van. A mezőgazdasági lobbi hatalmas erejű, így olyan törvények születnek vagy kerülnek hatályon kívülre, amik a mezőgazdasági profitot maximalizálják. Simán meg lehet úszni a tiltott erdőpusztításokat. 

Közben felpörgetik a bányászatot is, mert hatalmas a kereslet acélra. Az acél előállításához elengedhetetlen a faszén, amit a kivágott fákból remekül elő lehet állítani. Az acélból lesz erdészeti gép, de lesz belőle Ford, Fiat, Volkswagen autó is. Az ilyen fejlesztésekhez hatalmas mennyiségű pénzre van szükség, így évtizedek óta áramlik oda a tőke.

Mindez nem működne így, ha az országot vezető politikusok a pillanatnyi haszonért nem adnák el a jövőt. De megteszik. Nemcsak Brazíliában, hanem világszerte.

A mi felelősségünk is

A szomorú helyzet az, hogy a szálakat mi mozgatjuk. Olyan politikusokat emelünk fel, akik több pénzt ígérnek, olcsóbb rezsivel hitegetnek és feszültséget gerjesztenek ahelyett, hogy reggeltől estig a globális problémák lokális megoldásain dolgoznának. Olyan termékeket vásárlunk, amikhez elengedhetetlen a természet kizsákmányolása, a klíma tönkretétele. Olyan bankban tartjuk a megtakarításainkat, ami környezetpusztító beruházásoknak hitelez.

Nagy bajban vagyunk, mert a műanyagmentes júliust is alig bírtuk ki, miközben itt csak egy dologról kellett lemondani, ami megkönnyíti az életünket. A klímakatasztrófa megállításához ennél sokkal több lemondásra van szükség, miközben nagyon szeretünk nagyon jól élni. Olyan örömöket ismerünk, ami ilyen túlnépesedés mellett, ilyen környezeti válság közepette már régen nem megengedhető.

Imádkozhatunk az Amazonasért, ha mellette nem imádkozunk évente új telefonért, új autóért, egzotikus utazásért, olcsó banánért, sok kávéért.

Te döntesz

Közeleg a szeptember, erről eszünkbe juthatna, hogy talán majd az oktatás megoldja ezt a problémát is. Bármilyen ragyogó is a hazai köznevelés, sajnos ezt a dolgot nem szervezhetjük ki az iskoláknak. A felelős gondolkodáshoz szükséges tudást a suli hozzáadhatja, de a szemlélet kialakításához a vacsoraasztal melletti döntések kellenek. Nem elég jó dolgozatokat írni természetvédelemből, sápítozni a hatalmas lángokon, posztokat osztogatni a neten. Olyan nehéz döntéseket kell meghozni, ami a hétköznapi rutinjainkból gyomlálja ki a pazarlást. Ha ez gyakorlattá válik, akkor a gyerekek számára tűrhetetlen lesz, ha egy politikus nem ilyen mentalitással szervezi az életet.

Egy levegőt szívunk, nemcsak honfitársainkkal, hanem az Amazonas esőerdejében élőkkel is. Amit a XX. században még meg lehetett úszni, azt ma már nem lehet. Vegyünk hát egy mély levegőt, és kezdjünk el úgy élni, hogy száz év múlva azt mondják majd rólunk: ezek tényleg ügyesen megmentették a töltött káposztát, köszönet érte!

 

Kökéndy Ákos 

Kiemelt kép: Elhalt fák állnak az Amazonas esőerdőben 2017. június 25-én, Abuna közelében, Rondonia állam, Brazília - Forrás: Getty Images/Mario Tama