Miután mindenki termetes idegzsábát kapott amiatt, hogy elindult a Szepvagy.hu társkereső oldal, most arra kérlek benneteket, hogy velem együtt gyakoroljatok egy kis önkritikát (meg gondolkodjunk is).

Röviden: az új társkereső lényege az, hogy a meglévő tagok szavazzák be az új jelentkezőket a külsejük alapján. Hogy kik a meglévő tagok – azaz mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás –, arról bizony nem szól a fáma, de ez most mindegy is, az oldal létrehozói nagyon nem feszegetik ezt a kérdést. (Ha találgatnom kellene, akkor gondolom, a legelső tagokat az alapítók választották be.)

Azután, ha megvolt az online beszavazóshow, és az új regisztráló számára addig tökéletesen ismeretlen emberek úgy találták, hogy eléggé tetszetős a külalakja, akkor már indulhat is a párkeresés a hasonlóan kellemes megjelenésű emberek között.

Arról nincs szó, hogy mi a helyzet a kamuprofilokkal (például ha letöltöm egy modell fotóját, becsapva ezzel a rendszert) vagy az agyonretusált képekkel. Mert hány meg hány történetet hallottunk már ugye arról, hogy elment az agyonfilterezett kislyány a randevúra, oszt köszönőviszonyba sem volt a feltöltött képeivel. Vagy ugyanez pasiban: túl idealizált képet mutatott magáról, közben meg… húsz évvel öregebb volt.

Velem egyébként egyszer megtörtént az ellenkezője. Összematcheltem a Tinderen valakivel, aki egész helyes volt, és a képek alapján volt rajta kb. húsz kiló felesleg. Beszédbe elegyedtünk, fel is hívott, és egész jó fejnek tűnt telón keresztül. De a képei alapján még mindig nem éreztem azt a bizsergést, viszont nem szerettem volna fotó alapján ítélni, ezért igent mondtam a randira. Semmi extra készülődést nem terveztem, ki se sminkeltem magam, bő palazzo gatyában és egy oversized pulcsiban trappoltam le, egész egyszerűen azért, mert nem éreztem úgy, hogy túl sokat bele kéne tennem ebbe a sztoriba. Aztán, amikor megláttam a hófehér sportautójára támaszkodva (ez sem számít, ugyebár) egy szépen kivasalt, világoskék ingben, a tökéletesen szálkás testű, Ashton Kutcherre hajazó fizimiskával megáldott férfit, aki napbarnított volt, és úgy mosolygott, hogy majdnem becsorogtam a bugyimba, akkor legszívesebben visszaszaladtam volna a lakásba, hogy gyorsan átöltözzem és felturbózzam magam. Ám mivel nem egy hollywoodi film elbaszott jelenetében voltunk, nem volt menekvés. Szerencsére randi randit követett, és a következő alkalommal, amikor már csinosan felöltöztem, meg is jegyezte, hogy neki annyira nem jött be az az oversized cucc.

Micsoda külsőségek alapján szortírozó, hülye picsa vagyok, ugye? Meg ő is. De tegyétek a szívetekre a kezeteket, ti sose készülődtetek még a randik előtt órákat, hosszasan zsolozsmázgatva a tükörnek, hogy mutassa a legjobb képet? Aztán vagy összejött, vagy nem.

Én ezt a részt sem tagadom le magamból. Van bennem egy nagy adag hiúság, szeretem az előnyös oldalamat mutatni, valamikor persze nincs kedvem hozzá, és valamikor úgy érzem, nem kell túlöltözni a rendezvényt, például ha képek alapján nem annyira helyes a pasi. 

És azt sem tagadom, hogy szeretem a szép férfiakat. Mármint azokat, akiket én találok szépnek. A hosszú, szőke hajú, kisportolt testű, jó humorú, határozott pasikat, és azt is bevallom, ha valakinek hosszú, szőke haja van, és kockás hasa, akkor mindegy, hogy vicces-e. Mondjuk, az más kérdés, hogy hosszú távon mi működik.

„A Szépvagy.hu egy zárt közösség, ahová csak az csatlakozhat, akit fotója alapján a meglévő tagok elég szépnek ítélnek. Természetesen az, hogy kinek mi a szép, ki kit tart vonzónak, nagyrészt szubjektív. Ezért a szépvagy.hu oldalon a már beszavazott, elég szépnek ítélt társkeresők dönthetik el, hogy kit választanak be maguk közé, és kit nem. Töltsd fel a legjobb fotódat, és tedd próbára a vonzerődet Te is! Ne feledd, a párválasztásban a külső fontos ugyan, de nem minden. Ha nem választanak be, az nem jelenti azt, hogy kisebb eséllyel találod meg a párod. Legfeljebb azt, hogy a Szépvagy.hu nem a Te oldalad” – áll a weblapjukon.

Szóval a külső nem minden.

Hát valóban. Lehet enyém a világ legcsodásabb, legszőkébb, és leghosszabb hajú férfija (amennyire nekem csak szép lehet valaki tökéletesen szubjektív módon), ha unalmas vagy buta. Vagyis nekem unalmas és buta, mert valakinek meg valószínűleg nem az.

Apám dünnyögött mindig, amikor bosszankodott azon, ha valamelyik ismerőse vagy haverja elhagyta a feleségét másért: „Hát de minek, annak a másiknak sincs aranyból.”

És tényleg, aranyból max csak annak van, akit jól kiöntenek. (Azt hiszem, ez Kim Kardashiannel már megtörtént.)

Meg ismerjük azt a mondást is: a legszebb nőt is unja valaki. (Azt senki sem teszi hozzá, hogy a legszebb férfit is.)

Valójában azt gondolom, hogy egy ilyen oldalnak semmi értelme, mert a szépség ne legyen privilegizált, és különben is mindenki úgy néz ki, ahogy tud, meg amennyit ki bír hozni az adottságaiból (jelentős anyagi javak mellett persze ezek a skillek megugranak). Az Instagramon például van egy oldal, ami összegyűjti azokat a valóságos fotókat, amiken a most menő, nagyon dekoratív Insta-csajok kinéztek vagy kinéznek eredeti állapotukban. Hát ott érdekes történeteket lehet látni, sokan perrel is fenyegetik az oldalt.

És ezzel a kérdéssel el is jutottunk oda, hogy manapság már mindenki lehet szép egy jó sebésszel meg egy fasza kis mobilapplikációval, de belül csak kevesek tudnak szinkronban maradni a külcsínnel.

Meg ahhoz az igen erős kérdéskörhöz is eljutottunk, hogy a social media bepörgésével mennyire lett a hiúságunk még jobban megetetve. Az oldalak, amelyeken a legjobb arcunkat akarjuk mutatni, mit építenek? Az egónkat biztos.

Szeretjük, ha sok lájkot kap a fotónk, ha valaki megjegyzi, mennyire csinosak vagyunk, ha jól sikerül a smink meg a frizura, akkor sokan egyből töltik is fel, hadd járjon a csodájára a világ. Közben pedig mi történik a lájkok mögött? Vagy azok nélkül? 

Ha kevesen lájkolnak, ha kevesebben tartanak bennünket szépnek, akkor talán nem érezzük annyira jól magunkat. Mert szeretünk tetszeni, ezzel semmi gond nincs, ez kábé egyidős az emberiséggel.

Valójában pedig az van, és ezt kár tagadni, hogy a szépség igenis privilegizált, és feltehetően az is marad. Az emberek ösztönösen és zsigerileg mindig is vonzódtak ahhoz, ami esztétikus, ami szemet gyönyörködtető. A csinos nők több figyelmet kapnak, a helyes fiúknak kevesebb erőfeszítésükbe kerül felszedni valakit. De az, hogy valaki szép, valójában sosem lesz elég. Kell még oda más is, mondjuk egy kis spiritusz meg sütnivaló, kinek-kinek adottságai szerint. De ezzel nem mondok újdonságot. Mert mi van akkor, ha valakinek az kell, hogy a másik legyen világszép, de túl gyakran nem igényli a beszélgetést? Az bűn?

Lehet, neki kielégíti ez a vágyait. Nevezhetjük persze emiatt sekélyesnek.

A szép nő–gazdag férfi toposza évszázadok óta, a gazdag nő–szép férfi felállás pedig nem annyira régóta dívik. (Erre is van egyébként már ismerkedős weboldal.) A külvilág pedig sárral dobálja ezt a jelenséget, és nem teljesen egyértelműen csak azért, mert irigy rá, hanem egyrészt azért is, mert a nagy átlag soha nem fog elérni olyan „magasságokba”, ami egy előnyösebb külsejű valakinek megadatik bizonyos esetekben. (A magasságokat pedig értsd úgy: szuper autóval járni, pazar helyekre menni, ahová vágyom én is, te is, mindenki. Csak legfeljebb te vagy én máshogyan jutunk majd el oda, ha eljutunk.)

Vagy emlékezzünk arra, amikor nem is annyira régen Bradley Cooper körül felreppentek a pletykák, hogy a színész megcsalja Lady Gagával a világszép modellt, Irina Shayket. Senki nem sajnálta Shayket, mert úgyis talál magának pasit, hiszen ő annyira szépséges, ezt írták mindenfelé.

Pedig egy szép nőnek is ugyanúgy darabokra tört a szíve, a szerelmi csalódás akkor sem fáj kevésbé, ha szimmetrikus az arcod és égig ér a lábad. 

Szóval a szépség örvendetes dolog, ennek ünneplésére azonban szépségversenyt és társkereső oldalt indítani igazából teljesen felesleges, mert egyrészt csak a sztereotípiákat erősíti (gondoljunk arra, hányszor röhögünk a szépségversenyeken például), másrészt pedig a szépség tényleg teljesen szubjektív. És bizony a legtöbb esetben az történik, ha megismersz valakit istenigazából, és tetszetősek lesznek a tulajdonságai, akkor egyből megszépül előtted az illető. (Mondjuk, kivétel Brad Pitt, mert ő alapból szép… hahaha.)

Addig húzogatjuk a jó pasikat meg a csinos csajokat jobbra a Tinderen, amíg mindezekre rá nem jövünk.

Utolsóként pedig álljon itt nektek egy kérdés: kiakadnánk-e ugyanennyire azon, ha valaki műveltségi vetélkedővel szavaztatná be a regisztrálókat egy hasonló társkereső oldalra? Mert a kevésbé okosnak is joga van párt találni? Meg a hülyének is megéri, ugye?

Szentesi Éva