Senkinek nem kell tönkremenni 

Csöng a telefon: „Jó napot! Én csak azért kerestem meg Önöket, mert szeretném tudni, hogy mi az, ami nekem járna egy válás esetén, szeretnék időpontot foglalni”. Valahogy így indul egy több éves folyamat, aminek a végén leharcolva, meggyötörve, sokszor anyagilag és egészségügyileg is lenullázva próbál az illető levegőt venni. Ismerősei azon kérdésére pedig, hogy mi van vele, mert nyúzottnak tűnik – egy nagy sóhajtás után üveges tekintettel azt válaszolja: „semmi, csak épp most válok.”

A vagyon érzékeny téma

Egyesek teljesen kulturáltan meg tudják osztani az együttélés alatt keletkezett közös vagyont, mások kivetkőznek emberi mivoltukból, és utolsó vérig képesek harcolni minden forintért.

Mi a teendő, ha osztozkodásra kerül a sor? Legyél nagyvonalú, vagy próbálj meg minél többet kisajtolni a másikból „most vagy soha” alapon? Hogyan jársz a legjobban?

Öt tipp vagyonmegosztás esetére

1. Ne kapkodd el!

Egy több éves/évtizedes együttélés alatt keletkezett vagyont nem szerencsés kapkodva megosztani. Csak azért, mert már szabadulnál a másiktól, nem érdemes mindenre rábólintanod, vagy vállat rántva egy bőrönddel távoznod. Ez olyan kérdés, amit nem lehet öt perc alatt megoldani, vagy „gyorsan aláírni”, mert sajnos ilyet is sokszor látok/hallok.

Azzal, hogy néhány intenzív hetet rászánsz a vagyon teljes körű rendezésére, nem kevés jövőbeli kellemetlenségtől és anyagi veszteségtől kímélheted meg magad. Ezt érdemes észben tartani.

2. Tájékozódj!

Minél több információval rendelkezel a vagyonmegosztást illetően, annál megalapozottabb döntést tudsz majd hozni. Tehát, ha vagyonmegosztás előtt állsz, ne azon próbálj meg spórolni, hogy szakértőtől kérsz segítséget – akár több helyről is –, mert sokszor ez a „tudatlanság” a későbbiekben megbosszulja magát. Fontos, hogy ne csak a saját elképzeléseddel foglalkozz, hanem légy tisztában házastársad elképzelésével is.

3. Törekedj együttműködésre a másikkal – igen, ez a legnehezebb, de megéri!

Sokat segít, ha a vagyonmegosztás mikéntjéről történő diskurzusok nem ilyen mondatokkal kezdődnek: „Nekem megmondták, hogy az jár… Te nem csináltál semmit…” Készülj fel lelkileg, hogy a másiknak nagy valószínűséggel más az elképzelése a vagyon szétosztásáról, mint neked. Ne kapj tőle rögtön idegrohamot, és ne mondd el a másikat mindennek, mert az biztos, hogy nem fog segíteni. Úgy tűnhet, hogy soha nem juttok közös nevezőre, mert annyira távol áll egymástól, amit szeretnétek. Ez egy nagyon „melós” folyamat. Dolgozni kell rajta. Idő és energia lesz, mire megérted, hogy a másik mit és miért szeretne, és amíg te megérteted vele, hogy miért szeretnéd azt, amit.

Ám pontosan az ilyen egyeztetések során fog kialakulni, hogy mi lenne az, amit mindenki el tud fogadni, és amivel már tovább tud lépni. A közös küzdelmes megbeszélések gyümölcse pedig az lesz, hogy örökre lezárhatjátok ezt a témát.

4. Kerüld el a pert!

Jó ötletnek tűnhet egymást perrel fenyegetni a vagyonmegosztás kapcsán, hiszen a polgári törvénykönyv kerek perec leírja, mire tarthatsz igényt. Különösen nehéz ellenállni a pereskedésnek, ha úgy tűnik, hogy a jog szerint nyerő pozícióban vagy. Látod magad előtt, ahogy jogi képviselőddel az oldaladon, elegánsan kiöltözve besétálsz a bíróságra, és a bíró elismerően bólogatva helyt ad minden kérelmednek. Az ítélethirdetéskor pedig a másik arcába nevethetsz, mert „eljött az igazság pillanata”. Végre bebizonyíthatod a másiknak, hogy nyertél, a jog is melletted áll, a bíró is neked adott igazat, a másik most már hivatalosan is lehúzhatja magát a vécén.

Mielőtt belevágnál egy vagyonmegosztási perbe, gondold át, hogy tényleg akarod-e, tudod-e vállalni mindazt, ami ezzel jár és tisztában vagy-e azzal, hogy a bíróság nem biztos, hogy olyan ítéletet hoz, amire számítasz. Egy vagyonmegosztási per évekig húzódhat, milliós költségekkel járhat, és végleg elmérgesítheti a kapcsolatot a volt házastársaddal. Biztos, hogy fel vagy készülve arra a viselkedésre, amit ezzel kiváltasz? Jó esély van arra, hogy a per megindítása után semmi jóra nem számíthatsz a másiktól. Ez főleg akkor érdekes, ha közös gyerekeitek vannak.

Légy tekintettel a gyerekekre, és ne engedd, hogy testi-lelki egészségük romlása egy vagyonmegosztás járulékos veszteségévé váljon.

5. Kifogások helyett megoldásokat keress, avagy a „mit nem” helyett azt nézd: „mit igen”!

Szívesebben hajlasz a könnyebb ellenállás irányába? Persze, mindent meg lehet magyarázni.

Olyan könnyű a másikra fogni, hogy „miatta nem tudtok megegyezni, pedig te mindent megtettél”. Fontos megjegyezni, hogy a másik pont ugyanezt éli meg.

Könnyebb elkerülnöd a másikat, és nem beszélgetni vele, ha nem egyezik az elképzelésetek. Egyszerűbb azt mondani, hogy: „Majd az ügyvédek lelevelezik egymással…”, hiszen így neked addig sem kell erőfeszítést tenned.

Megtévesztő, de néha az tűnik a könnyebb útnak, ha elegánsan kilépsz egy folyamatból, és arra vársz, hogy az ügyvéd, a bíró vagy valaki más megoldja helyetted. Ha pedig a dolgok végül számodra kedvezőtlen módon alakulnak, akkor rögtön találsz valakit, aki „tehet” róla. Ez zsákutca. A te életedet és vagyoni helyzetedet senki nem ismeri jobban nálad. Ezért, ha van rá lehetőség, akkor ne engedd ki az irányítást és a döntést a kezedből a saját életed felett. Bízz magadban annyira, hogy igenis képes vagy megtalálni a hangot a pároddal, még egy válás közepette is. Hiszen senki nem ismeri őt jobban nálad.

A párok tagjai pontosan tudják, hogyan lehet szót érteni a másikkal, ahogy azt is, hogyan lehet „kiütni a biztosítékot” a másiknál. Te döntöd el, hogy a birtokodban lévő információkat mire használod. Arra, hogy építs vele egy kapcsolatot (még akkor is, ha váltok), vagy arra, hogy rombolj.

A több száz váló párral való közös mediációs munka után a következő megállapításra jutottam:

Azok a párok, akiknek sikerült „normálisan” elosztaniuk a közös vagyonukat, csupán egy dologban különböznek azoktól, akiknek nem. Nem, nem abban, hogy mázlisták voltak, és kivételesen jó fej volt a korábbi társuk. Nem is abban, hogy mindenkinek milliomos családi háttere volt, és nem számított, hogyan osztják meg a vagyont.

A különbség az, hogy azok a párok, akik emberi módon tudták megosztani a vagyonukat, nagyon sok időt és energiát fektettek abba, hogy közös nevezőre jussanak egymással, ellentétben azokkal, akik ettől már az elején, vagy menet közben meghátráltak.

Ők ugyanúgy elmondják, hogy annak idején nem gondolták volna, hogy ezt peren kívül is meg tudják oldani, és hosszú hónapok meg kemény beszélgetések tucatja van mögöttük. Bizony, ők is többször fel akarták adni, és bíróságra vinni az ügyet. Azt is elmondják, hogy mindez megérte, mert végül úgy osztották meg a vagyont, ahogy ők akarták, és nem mellesleg: még mindig tükörbe tudnak nézni.

Önámítás lenne azt mondani, hogy mindenkivel lehet normálisan vagyont megosztani. Sajnos ez nem igaz. Az viszont igen, hogy sokkal nagyobb százalékban lehet, mint ahogy azt a párok első nekifutásra gondolják.

 Dr. Farkas Dorottya

Válási mediátor szakértőnk korábbi írásait ITT olvashatod

Kiemelt kép: Freepik/yanalya