A Wladár-ügy szerintem nem ügy, inkább jelenség. Nem egy újabb zaklatási botrány, ahogy egyes sajtóorgánumok hirdetik, nem is szexuális bántalmazás, és nem is az egész sportágat felkavaró skandalum. Hogy összefüggésbe lehet-e hozni a #metoo-kampánnyal, az már árnyaltabb kérdés, az biztos, hogy

több ezer nőt kurváz le éppen valaki csak Magyarországon, míg én megírom ezt a néhány gondolatot. Lehet, hogy baráti beszélgetésben, lehet, hogy a négy fal között üvöltve vagy épp suttogva.

És az is lehet, hogy a nyílt utcán, egy autóban ülve vagy egy ártatlannak tűnő baráti beszélgetés közepette.

Azt pedig el sem tudom képzelni, hány ember privát beszélgetését veszik föl, hallgatják le ezekben a percekben úgy, hogy fogalma sincs róla. Mindezt azért teszik, hogy valamikor, valamiért felhasználják ellene, hogy előnyökhöz, javakhoz, hatalomhoz, pozícióhoz jussanak az illegális felvételnek köszönhetően, de nincs illúzióm afelől, hogy többeket érint ez is.

Az sem egyedi, hogy ügyet kiáltanak olyanok, akik a valós ügyeknél mélyen hallgatnak, és az sem, hogy valaki teljesen másért kér bocsánatot, mint amiért valójában kellene.

Ezek azok jelenségek, amelyek mélyen be vannak ágyazódva a társadalomba, a politikába, a sportba.

Ahhoz, hogy ez másképp legyen, beszélni kell ezekről a jelenségekről, és arról, miként lehetne ezt másképp csinálni.

Képzeljünk csak el egy olyan világot, ahol, ha le akarnak váltani egy vezetőt, akkor szakmai érveket hoznak ellene. Meg egy olyan világot, ahol a férfiak egymás közt is tisztelettel beszélnek a nőkről (a nők pedig a férfiakról). Ebben a világban az embernek megbíznak egymásban, és nem feltételeznek ártó szándékot egy privát beszélgetésben. Ebben a világban nem ítélnek meg senkit az alapján, hogy hány emberrel, hányszor és miként feküdt le – még akkor sem, ha erről nyíltan beszél. Horribile dictu, könyvet ír!

Elképzeltem a sportot is ebben a világban, ahol szakemberek vitáznak arról, hogy miként lehetne szakmailag előrelépni, és ezt nem személyeskedve, nem hatalomvágytól vezérelve teszik, hanem azért, mert hisznek az adott sportágban, hisznek a sport jótékony hatásában, és segíteni szeretnék azokat, akik önszántukból azt választották, hogy ebben a sportágban a lehető legjobb eredményt szeretnék elérni.

Hogy a tisztelet egymás iránt nemcsak sportemberi, hanem emberi érték lenne. És a bántó, sértő, degradáló, hímsoviniszta kijelentés után nem azért kérnének elnézést a másik féltől, hogy tisztázzák magukat a sajtó előtt, hanem azért, mert belátták: senkiről, semmilyen körülmények között nem beszélünk így.

Ahol van egy alapvető emberi norma, ami mindenki számára megkérdőjelezhetetlen, ami elfogadáson is tiszteleten alapul – nemtől függetlenül.

Ahol a sajtó nem gumicsontokat rág és lufit fúj egy alapvetően sportpolitikai és hatalmi ügyből, hanem valódi problémákat tár fel. Szexuális zaklatásokat, hatalommal való visszaélést, amelyek valóban megtörténtek. Nem pedig elhasználja, elkoptatja ezt a súlyos kifejezést egy ostoba, meggondolatlan, sértő, de a szexuális zaklatás tényétől távol álló magánvéleményre.

Ahol a (sport)politikának nemcsak mocskos, alattomos eszközei maradnak, hanem érvekkel, adatokkal, szakmai véleménnyel alátámasztva lehet valakit elmozdítani – vagy épp megerősíteni a pozíciójában.

Nagyon jó lenne, ha e jelenség kapcsán ebbe az irányba mozdulnánk, nem pedig tovább süllyednék a posványba.

 Pásztory Dóri