„Szeretem ezt a nyelvet, néha olyan, mintha másom sem lenne” – vallja Bendl Vera író, aki a közéleti állapotokat elnézve azonban aggódik: vajon lesz-e olyan gyerek pár évtized múlva is, aki még szívesen olvas magyarul?
Na ki vele, kinek hány pontja lett?
Amikor az ország egyik fele csomagolni készül, a másik meg ünnepelni, mintha nem bánná, hogy a másikat elüldözi, szeretnénk elmondani (DTK-tól Jocó bácsin és Szentesin át Nyáry Lucáig), nekünk mit jelent, hogy itt élünk, és miért tartunk ki mellette. Miért Magyarország a hazánk, bármi történjék is vele.
Út a „nyiszitől” az anyának szóló szűkszavú válaszokon át a nehezen, de csak kiérdemelt sikerig. Avagy: hogyan vegyük rá kétnyelvű, nem magyar környezetben nevelkedő gyermekünket az anyanyelvének használatára?
Egy ártalmatlan kérdésből minden idők egyik legszórakoztatóbb kommentfolyama alakult ki: szerinted melyik a legvisszataszítóbb magyar kifejezés?
Minél nagyobb nyelvi hátrányból indul a tanuló, annál kisebb az esélye arra, hogy az iskolában sikeres legyen.
Folytassátok a listát!
Mi az, amiért egy marylandi idős hölgy olyannyira beleszeret az akkor még csak hallomásból ismert Magyarországba, hogy azonnal felkerekedik, hogy megnézze magának?
Folytatjátok a listát?
Kazinczyt a sikerélménye ellenére mégsem a suliban, hanem jóval később értette és szerette meg Kárpáti Juci. Kábé ezekért: