Normális-e, hogy egyik pillanatban letargiában vagyok, aztán jobb a kedvem? Szabad-e néha nevetni, új ruhát vásárolni, barátokkal találkozni? Ki kell-e menni a temetőbe mindennap, vagy a mama akkor is tudja majd, hogy rá gondolok, ha ezt otthon csinálom? Ér-e haragudni mindenkire, akinek él a nagymamája?
Hány kilométer a szeretet és a törődés hatótávolsága? Ér-e az öngondoskodást (is) választani, miközben egy szerettem haldoklik? Hogy lehet felkészülni a legrosszabbra, hogy lehet élhetőbbé tenni a gyászt? Takács Dalma személyes hangvételű írása.
Levél egy nagymamának, aki bármit csinált, az a szíve mélyéről jött, és aki életre szóló tanításokkal ajándékozta meg az unokáját.
Hogyan dolgozhatjuk fel szeretteink elvesztését? Miképp bocsátható meg és fogadható el az, ha egy hozzánk közelálló személy önszántából dobja el az életét? Interjú dr. Sarungi Emőke pszichiáterrel a gyászfeldolgozás, azon belül is az öngyilkosság feldolgozásának meglehetősen érzékeny kérdéseiről.
Ráskó Eszter és Mácsai Pál szerepelt a Közös hang podcast egyik legkülönlegesebb adásában. Beszélgettek gyászról, gyerekvállalásról, dühről és megbocsátásról – egyszóval: magáról az életről.
Többek között a legtökéletesebb táska is Jane Birkin nevéhez fűződik, ahogy a dal is, ami egyszerre került a slágerlisták élére és lett betiltva.
Van, hogy a szerettünktől nem a halál választ el (először), hanem a szellemi leépülése. És ilyenkor a temérdek gond mellett a lelkiismeret-furdalással is szembe kell néznünk, amiért időnként haragszunk a betegre, pontosabban arra a valakire, akivé a betegség tette. Kolozsi László megrendítő írása:
Vajon felnőhet-e valaki ahhoz az anyai mintához, ami immár 19 éve hiányzik mellőle?
A daganatos betegségben elhunyt kislány, Izus édesanyja újabb írásában ad hírt arról, hogyan élik meg a gyász közepette a mindennapjaikat, miközben a kislány hiánya sohasem szűnő fájdalmat jelent.
Hála minden állatért, aki a szenvedések után újra tud bízni az emberben – és minden gazdiért, aki megtanítja nekik, mi az a biztonság.