Címke: gyász

A költözéssel gyakran együtt jár a gyász is – különösen, ha egy életszakasztól is búcsúzunk. Mózes Zsófi sok év után először költözik.

A szelfik korában már túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a legőrültebb szituációkban is képesek vagyunk fotókat készíteni. Ezt látva szokás azt mondani, hogy régen bezzeg minden más volt. Úgyhogy most merüljünk el a post mortem, azaz a halottak fotografálásának a történetében! Hogy lássuk, nincs új a nap alatt.

Megmutatni egy kutyának, hogy jár neki a boldogság – majd itt maradni mindazzal, amit ő mutatott nekünk.

Habár ha belegondolok, mégsem illant el teljesen. Mindig velem van, amikor rá gondolok, és ritkán fordul elő, hogy ne gondolnék rá. A pajzán mondókákra, amiket ovis koromban tanított, majd később a kötelező memoriterekre, amiket úgy próbált meg a fejembe verni, hogy elmutogatta a verssorok eseményeit. A jó kis kártyapartikra, a malmozásra, a mesékre, amiket félig-meddig átköltött, de ettől csak még jobbá váltak.

Megválaszthatja-e egy nő, hogy milyen nemű orvos lássa el? Mindenképp át kell adni szövettani vizsgálatra, boncolásra a halott magzatot? Milyen típusú pszichés támogatásra lenne szüksége az intézmény részéről egy perinatális veszteséget átélő párnak? A terület szakértőit kérdezte Kőrizs Kata.

Hogy képzeled el az utolsó 24 órád? Milyen ruhában szeretnéd, hogy eltemessenek? A kutyád kihez kerül majd – és az illető honnan fogja tudni, mikor kapott utoljára oltást? Na és a Facebook-profilod – azzal vajon mi lesz? Ezekről a témákról a többségünk nem szívesen beszél – pedig ha tetszik, ha nem, előbb-utóbb mindannyiunk életében aktuálissá válnak. Ebben segíthet a halálmappa összeállítása.

A barát gyászát – tévesen – nem gondolják az emberek olyan mélynek és fájdalmasnak.

Az Elviszlek magammal évadzáró részében Détár Enikő mesél lázongó kamaszkorról, nagy veszteségekről, válásról, gyászról, újrakezdésről.

Mindenki Kátyája hajnalban fogta a világot rejtő bűvészkalapot, és elvitte magával az életet.

Nem magától értetődő a hála képessége. Gyakorolni kell. De legfőképp: megtanulni jelen lenni a pillanatban, hogy észre tudjuk venni annak értékét.