Címke: gyász

„Sírok, hogy sosem tanultam meg, te hogyan készíted a hókiflit, és most biztos elcsesztem, mert nem kell bele se víz, se só, de nem tudom kiszedni, már telesírtam a tálat.”

A társadalmunkban a nagyszülőség képe is erős vonalakkal van körberajzolva. Az elképzelt jövőkép sokak számára ebben csúcsosodik ki, így az unoka nélküli élet nem csupán szerep- és identitásvesztéssel járhat, hanem az élethez való kapcsolódást is átszínezheti.

Olvasónk tragikus hirtelenséggel veszítette el a nagynénjét. A fájdalmát fokozták a kórházban, a temetkezési irodában és a végrendeletet figyelmen kívül hagyó eljárás során tapasztaltak.

Hamarosan négy éve, hogy nincs köztünk az AWS zenekar frontembere, Siklósi Örs, szerettei, barátai, rajongói számára mégis „jelen idejű” maradt. Szeretetteljes, impulzív, bölcs karaktere ott van a színpadon, a kocsmákban, a nagy beszélgetésekben, és persze mindabban az emberi és kulturális hagyatékban, amit rajongók ezrei követtek itthon: ennek kicsi, de nagyon is fontos szeletei a korai versek, amiket most már mi is elolvashatunk.

Szenvedélybeteg, szerhasználó családban nevelkedni rengeteg veszteséggel jár, ami nyomot hagy a személyiségen. Mégis sokan csak akkor szembesülnek az elveszett gyerekkoruk fölött érzett eltemetett gyászukkal, amikor a szülő meghal. Egy hazai kutatás most az ő veszteségfeldolgozásukat, a szenvedélybeteg szülő elgyászolásának mintázatait vizsgálta.

Gyakran épp a gyász mutat rá arra, hogy az egykor agresszív szörnyeteg is valaha egy védtelen, bántalmazott gyerek volt. Ez azonban nem validálja a tetteit.

Porból porrá. És ezzel néha a legváratlanabb pillanatokban szembesülünk.

Huszonhét éve nincs olyan halottak napja, hogy ne sütne verőfényesen a nap. Míg a szeretteim sírjai fölött görnyedeznék, csendben beszélgetnék, mintha nem is az élőkhöz szólnék, hanem nekik súgnám a szavaimat. A nagy halom földön túlra üzenném, hogy hiányoznak.

Otthon, a szeretteink körében szelíden meghalni – kegy. Otthon ápolni és az utolsó útjára kísérni a szerettünket, pokolian nehéz – miközben olyan ajándék lehet az élettől, ami a gyásznak (és az utána következő életnek) is örökre más színezetet ad.

A közösségi médiában megjelenő posztok és a profilképek cseréje a családban, baráti, ismerősi körben történt haláleset és a gyász első nyilvános jelei. Később menetrend szerint érkeznek a fekete-fehér fotók és az ismerősök megemlékezései, végül a hivatalos gyászhír. A temetés után pedig illik visszatérni a régi kerékvágásba akkor is, ha belül nem marad más, csak a csend és a fájdalom.