Címke: gyász

„Ha becsukom a szemem, akkor érzem a kolbász és az aszalt szilva fenyővel keveredő illatát, a még roppanós lilahagyma ízét a krumplisalátában, a tormás sonka töltelékét, ahogy szétolvad a nyelvemen, és a tökéletes zellerízű csirkét, ami még másnap is finom. Látom a kiszidolozott ezüst tartóban pislákoló piros gyertya fényét.”

„Érdemes elengedni az elengedés kényszerét. Mert a veszteségeink, köztük fontos halottaink mind ott maradnak velünk, hiányuk pedig épít bennünket” – írta D. Tóth Kriszta pszichológiai hírlevelünk, a Lelki társad februári számában, de a gondolatai most, karácsony táján is aktuálisak.

Az alábbi sorokban egy nő búcsújának története bontakozik ki: egy szerelemé, amelyet a mindennapok apró örömei és az elmúlás felé vezető út törékeny szépsége kísért végig. Olvasónk, Jolán vallomása egyszerre gyászmunka, hála és ünnep.

„Anyu nagyon értette az ünnepet, a hozzá vezető utat, a rítust, a ritmust, az időt, a figyelmet. Ő már nincs velünk, de ahogyan készülődöm az ünnepre, az tőle fakad, a példájából – és abból is, ahogyan én már nem akarom.”

Gyászról, veszteségről, gyertyalángokról, csillagokról – Kazimir Ágnes pszichológus szemén keresztül.

Közel 20 év telt el, mióta megnyílt Berlin első temetőkávézója. Míg a helyiek egy része üdvözli az ötletet, sokan tiszteletlennek és morbidnak tartják a mozgalmat. De vajon kinek van igaza? Van-e helye a sportnak, olvasásnak, beszélgetésnek ott, ahol emberek nyugszanak?

Egy elvált nő esküvőre megy a gyerekeivel. A pezsgők és szívecskék között hirtelen megrohanják az emlékek: a saját esküvője, a közös élet, és az, ami utána maradt.

„Lehetne ez egy újjászületés képe is: minden nagyon steril, fehér, világos, csak a ruhám feketéllik a szobában – épp, ahogy a festék a bőröm alatt. Néhány perc az egész folyamat, a testem ég, mint amikor sütés közben ráfröccsen a forró olaj. De ez nem hagy nyomot, épp ellenkezőleg: tisztít és gyógyít.”

Ha valaki gyakran mondja: „én ezt elengedtem”, vagy mást úgy vigasztal, hogy „minden okkal történik”, esetleg „minden rosszban van valami jó”, valójában az érzelmi hárításnak egy olyan módját választja, amellyel a gyógyulás lehetőségét veszítheti el – mondja pszichológus szerzőnk. Újraolvasó.

Amikor kilépünk, és felnézünk az éjszakai égre, elkezdhetjük a dolgokat tágabb perspektívából látni, a látvány alázatot és összekapcsolódás-élményt ébreszthet bennünk. Végre lassíthatunk, mélyebbeket lélegezhetünk, és a csillagok fénye alatt, az ismeretlenbe nézve gondjaink elhalványulnak, vagy épp lepereghetnek az arcunkról a még el nem sírt könnyek, akárcsak a hullócsillagok az égről.