Címke: gyász

Négy nagyszülő, négy korai búcsú – és az irigység, amit nehéz bevallani. Olvasói írás.

A gyász, a szakítás, a kiégés vagy bármilyen krízis közepén sokan érzik azt, hogy legszívesebben felszállnának az első repülőre, ami valahová messzire visz. De vajon az utazás ilyenkor menekülés, vagy éppen a gyógyulás egyik eszköze? Takács Dalma gondolatai arról, hogyan lett az eszképizmusból önismeret, és miért nem mindig attól futunk, amit magunk mögött hagyunk.

Amikor Fajgerné Dudás Andreára és a kislányára, Julcsira nézek az interjú közben, Zelk Zoltán Este jó, este jó… című versének sorai járnak a fejemben: „Elolvadt a világ, / de a közepén / anya ül, és ott ülök / az ölében én.” Mintha ebben a képben sűrűsödne össze mindaz, amiről beszélgetünk egy felfoghatatlan tragédia után.

A We Are Two Abysses nem egyetlen ember mélységeiről beszél. Minden embernek megvan a maga szakadéka, mondja. És az összekapaszkodás nem tünteti el ezeket a szakadékokat, de hidat építhet föléjük.

Felszámolni lomtalanításkor a szeretett szülő dolgait… van az emberben annyi lelkierő, ami ehhez szükséges? Meg lehet válni a tárgyaktól, amikhez annyi kedves emlék fűz?

„Magunktól sem várhatjuk el, hogy egy krízis után ugyanoda térjünk vissza” – mondja Al Ghaoui Hesna. Mégis sokszor ezt tesszük. Miközben veszteségeket és traumákat hordozunk magunkban, a legmélyebb pontokon is próbálunk megfelelni a külvilágnak. De mi történik, ha ezt elengedjük? Hesna Miért pont én című kötete kapcsán beszélgettek Epres Pannival és Tombor Nellivel gyászról, túlélésről és rezilienciáról, Winkler Nóra moderálásában.

Minden hétvégén pizsamapartit rendeztünk, mentünk koncertre, színházba, érettségi-előkészítőre, és együtt kanalaztuk másnaposság ellen a húslevest. Újra kerek volt a világ. Képzelheted, mekkora pofára esés volt, amikor mindez egyik napról a másikra eltűnt. És fogalmam sem volt, hogy miért.

Édesanyja elvesztése után döntött úgy, hogy szeretne beletanulni ebbe a rendkívül különleges tevékenységbe.

Nem az idő gyógyít, hanem amit kezdesz vele. De a sokféle elvárás közepette hogyan tudunk jól gyászolni, és miért olyan fontos az erre való képességünk? D. Tóth Kriszta és Tóth Flóra meséli el a Mindent bele! podcastban Milanovich Dominak, hogyan kezdték újra az életüket egy súlyos veszteséget követően. És aztán újra meg újra, amikor más tapasztalatok felidézték bennük a hiányt.

Egy anya, akinek belefulladt a fia az óceánba. Egy férfi, akinek megpecsételte az életét a folyamatos bántalmazás és a börtön. Egy filmrendező, aki egy autóbaleset során ripityára törte a koponyáját. Egy fiatal lány, aki nyaktól lefelé lebénult, miután elütötték. Történetek, melyeket hallva többségünk tragédiát lát, az elszenvedőjük mégis azt mondja: ajándékot kapott. De mégis hogy lehetséges ez?