A „megyünk haza” nem azt jelenti, mint egy évvel ezelőtt. Most sokkal nagyobb jelentősége van
A napszemüveg pedig nem a nap miatt van rajtunk a temetőben…
A napszemüveg pedig nem a nap miatt van rajtunk a temetőben…
Amikor valakire nyomást gyakorolnak, hogy bocsásson meg, úgy érezheti, csendre intik, nem kíváncsiak rá, nem ismerik el a sérelmei súlyosságát.
Az életünk egyik legnagyobb tabuja a halál; eltartjuk magunkat tőle, szorongunk miatta. Holott, ha nem merünk közel menni a halálhoz, ha a tagadásba burkolózunk ahelyett, hogy szembenéznénk a saját és a szerettünk életének végességével, elszalasztjuk a búcsú lehetőségét is.
„Anyám halála után kiürült a szívem, a lelkem, és a gyomrom is. Egy üres tányér lett az élet. Sótlan napok és íztelen hetek következtek.” – Mi lesz a családdal, ha meghal, aki a főztjével egyben tartotta?
Egy édesanya, aki olyan korán meghal, hogy szinte emlék sem marad utána. Egy apa, aki nem jól szeret. Egy mostohaanya, aki legszívesebben kiradírozna a világból. Egy testvér, aki inkább magát pusztítja el lassan, de biztosan. Egy nehéz élet.
„Papám! A fülemben csengett az a mondatod, amit akkor nyáron, a hintaágyban ülve mondtál: »Most már elmehetek, felvettek az egyetemre, minden rendben lesz veled. Innentől egyedül is menni fog.« Hát, Papa, nem megy. Mindenhonnan hiányzol.”
„Az a fura mind a bipolaritásban, mind a traumában, hogy teljesen mindegy, mennyire mennek jól a dolgok, valahol mindig arra készülsz, hogy jönni fog valami, ami elrontja.”
„Hiába voltunk otthon, a levegőt nyomta a bánat, mert bármilyen idilli volt is az állapot a korábbihoz képest, mind tudtuk, hogy ennek egyszer vége szakad. Talán még te is.”
Halál, gyász, veszteség… még mindig van mit tanulnunk ezekről.
Hol keressük karácsonykor az elvesztett szeretteinket? És hol találjuk meg őket végül?