„Hiányzol. Minden nap minden órájának minden percében” – Levél Izusnak
„Hiába voltunk otthon, a levegőt nyomta a bánat, mert bármilyen idilli volt is az állapot a korábbihoz képest, mind tudtuk, hogy ennek egyszer vége szakad. Talán még te is.”
„Hiába voltunk otthon, a levegőt nyomta a bánat, mert bármilyen idilli volt is az állapot a korábbihoz képest, mind tudtuk, hogy ennek egyszer vége szakad. Talán még te is.”
Halál, gyász, veszteség… még mindig van mit tanulnunk ezekről.
Hol keressük karácsonykor az elvesztett szeretteinket? És hol találjuk meg őket végül?
Jó ideje nem hallottunk már Angliában élő nővér szerzőnkről, ám Molnár Lamos Krisztina most újra jelentkezett, méghozzá egy igazán szívszorító írással.
Sokan vagyunk, akik veszteséggel küzdve várjuk ezt a karácsonyt. Ez a beszélgetés azért készült, hogy kicsivel kevésbé legyen fájdalmas, hogy jobban tudjunk figyelni és odafigyelni a gyászolókra, és hogy ők is merjenek segítséget kérni.
„Csak az nem fél, kit a remény végleg magára hagyott.”
Gyászról, veszteségről, gyertyalángokról, csillagokról, Kazimir Ágnes pszichológus szemén keresztül. Melegedjetek fel ti is.
Fájdalmas, egyedi, sokszínű, elhallgatott, kikerült, elzárt. Ez a gyász. Ez és még sok más. Egy ennyire természetes folyamatot miért burkolunk homályba? A tabusítás csak béklyókat eredményez, megoldást nem kínál.
Sokak szerint a közösségi oldalak csak a tökéletes életekről szólnak.
De mi van akkor, ha valaki az életének pont a legsötétebb pontjait teszi a kirakatba?
„Borzalmasan szenvedek attól, hogy nem tudom, mit érezhetett, mire gondolhatott a kis ötéves, bölcs fejével. Tudta- e, hogy mi vár rá? Vajon milyen embertelen fájdalmai lehettek? Gondolt-e arra, hogy rossz szülei vagyunk, mert hagyjuk, hogy ez megtörténhessen vele. Vele, aki csak ránk számíthatott. És mi cserben hagytuk, mert nem tudtuk őt megmenteni.” A Svájcban élő anyuka, aki nemrégiben hosszas küzdelem után végül elveszítette a kislányát, ismét írt nekünk.