Igaz történet egy iskoláról, ahonnan szinte teljesen elfogytak a diákok, és ezért a bezárás fenyegette. Szerencsére azért mégis akadtak olyanok, akiknek fontos volt az a hat gyerek, és akik mellé a fél világot felforgatva, de találtak osztálytársakat. És itt még messze nincs vége!
Már csak egy hónap, és újra iskola. De vajon ki fogja várni a gyerekeket az intézményekben?
Luca két éve magántanuló, amire pszichológiai okok miatt volt szükség. Szerinte ez a lehetőség konkrétan megmentette attól, hogy kibukjon az iskolából vagy „teljes érzelmi csődtömeggé” váljon. Egyelőre nem tudja, mi lesz most, hogy pénteken elfogadták az új köznevelési törvényt.
Olyan hatalmas a szakadék, emberi szem azt be nem foghatja. Hogy mi lenne rá a jó megoldás? Egy biztos: nem a rendszer e kiskapus technikája.
Ha valakinek van valami jól bevált módszere erre a problémára, azt a gyerekét külföldön nevelő Éva nagyon szívesen venné! Megírjátok kommentben?
Nektek is voltak hasonló élményeitek az év végi osztálykirándulásokkal?
A gyermekbarát iskola nem csak nálunk hiánycikk.
Hogyan lesz egy dadogós, tetovált, picit izgága fiatalemberből az ország legismertebb történelemtanára? Mit gondol a kiégett pedagógusokról és a már tizennégy évesen fásult gyerekekről? És hogyan kellene szerinte meghekkelni a magyar oktatási rendszert? Az Elviszlek magammal e heti epizódjában: Balatoni József, alias Jocó bácsi a vendég.
„Nehéz úgy érvényt szerezni az elveidnek, hogy egy otthon töltött hétvége után matekfüzet nélkül jött vissza a másodikos Karcsika, mert az apja azzal gyújtotta be a kályhát.”
Épp az vész el a kommunikációs nehézségek közben, aki a legfontosabb lenne: a gyerek.