Az életközepi válságról valószínűleg mindenki hallott már, egy új kutatás azonban arra is rávilágított, mely életkorban kell fokozott figyelmet fordítanunk rá.
Az idő telik. Akkor is, ha 50 éves vagy, de akkor is, ha még csak 30. És mindkét változásnak megvannak a maga szorongásai, dilemmái.
Valószínűleg erre az esetre tökéletesen ráillik: derült égből villámcsapás. Vagy mindez csupán kapuzárási pánik lenne, a közösségi média által megsegítve?
Szinte mindenki szembesül valamilyen formában az életközépi válsággal, ám az, hogy ki hogyan reagál rá, már korántsem egyetemes. Olvassátok el a beszámolót a legutóbbi Hello, WMN!–estünkről, amelyen erről a témáról beszélgettünk egy jót Epres Pannival, Oltai Katával, Bereczki Zoltánnal, Lovasi Andrással és Szalay Ágnes pszichológussal.
Vajon mi az ijesztőbb: a lehetőségek kinyílása vagy bezáródása?
Ütős tartalom következik!
„Az élet nem más, mint feladatkörök átruházása generációról generációra. Maga az érzés, hogy ezt a terhet ezúttal neked kell vinni, hogy amit most te csinálsz, az fog továbbmenni, és ezzel valójában történelmet is írsz, óriási nyomást tesz az emberre. De el kell fogadni ezt a nyomást, magadévá kell tenni ahhoz, hogy valóban felnőhess.”
Lehet, hogy egy új kapcsolat sokkal munkásabb, mint a régit karbantartani...
Fájdalom, fuldoklás, néma sikoly – egy vajúdás pillanatképei szakítás után.
Íme, a gyúrótermek természetrajza, ahol a kondigépek között maximumra járatódik a tesztoszteron, az önigazolás és a kapuzárási pánik. Vigyázat, a cikk erős iróniát tartalmaz!