Címke: kórház

„Itt vagyok, mondja nagyon halkan újra, és akkor megtelik a szeme könnyel. A szavak szétszaladnak a csendben, mint a régi széttört hőmérőből az aprócska higanygolyók. Az ő szavai, és azok a szavak, amiket én akartam volna mondani. Nem tudok megszólalni. Hosszú ideig kapaszkodik a tekintetembe, és én hagyom. A csend körülölel bennünket. Egyek vagyunk. A saját mellkasomban érzem, amit ez a két szó jelent, egyes szám első személyben: Itt… vagyok…”

„Facebook negyedik bé csoportja. Kenyeret kelesztenek az anyukák, bár ritkábban, mint tavasszal. Home office-olnak. Szépen felöltöznek otthoni munkára is. Szép a körmük is. Csupa ötöst kap a gyerekük. Irigykedem. Azért illendőségből nyomok néhány szívecskét. Hol van, doktornő?, szól rám az osztályos nővér, a főorvos úr égen-földön keresi…”

Ha egy nő biztonságban érzi magát a szülőszobában, megkapja a szükséges információkat, és hozhat saját döntéseket, akkor igenis tud jó élmény lenni a szülés, akkor is, ha fáj, vagy vannak kevésbé kellemes pillanatai. Íme, egy (vagyis inkább kettő) szép szülés története.

Nővérnek lenni sosem volt könnyű hivatás, de most megmutatjuk, hogy azzá válni sem…

Az ágyak hatvan százalékát kell felszabadítani. Mi lesz a betegekkel, mi lesz a családokkal?

„Történetekbe menekülök, amikor a sajátomat elviselhetetlennek érzem. Közben épül bennem egy új világrend, egy új alap, alakul egy új ember.”

A koronavírusban elhunyt betegek listáján csak egy életkor, és a krónikus betegségek felsorolása szerepel… De mögöttük egy ember, és egy család van, amelynek tagjai egészen mást élnek meg a betegségből, és annak kezeléséből.

Egy többgyerekes anyuka, aki takarítóként dolgozik egy olyan kórházban, ahol már voltak fertőzöttek, elmondja, mit tapasztalt az elmúlt napokban. Egyszerre felkavaró és felemelő, olvassátok el!

„Az az érzésem, hogy az angolok eleinte kissé félvállról vették a helyzetet, hiszen a kormány is így tett, és sokáig a »Keep calm and carry on« (Maradj nyugodt, és folytasd a dolgod) elvét vallották. Félő, hogy ennek hamarosan nagyon nagy ára lesz…”

„A Fülöp-szigeteki kolléganőmmel egymást próbáljuk vigasztalni. Ő most ment volna haza három hét szabadságra a családjához, de odafelé törölték az összes létező járatot, így itt maradt. Én pedig nem tudom, mikor fogok hazajutni. De túl leszünk ezen, együtt fogunk átmenni rajta, le fogjuk győzni, és nem kell hozzá sok idő, talán pár hét, talán néhány hónap, lehet, hogy akár egy év is, de túl leszünk rajta! És akkor lesz alkalom mindent bepótolni majd!”