Adventi visszaszámlálás, másképp – Egy szomorú karácsony, amikor értelmet nyert az ünnep
„Szeressünk és öleljünk addig, amíg lehet, soha nem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó.”
„Szeressünk és öleljünk addig, amíg lehet, soha nem tudhatjuk, melyik lesz az utolsó.”
„És csak az asszony hangja visszahangzik bennem egyre: »Azért hoztak ide, hogy végezzenek velünk, mindannyiunkat meg fognak ölni, de én ismerlek téged valahonnan! Te ki tudsz engem vinni innen, ugye?«”
Akarsz hallani egy gyönyörű, megható, adventi történetet? Akkor ajánljuk figyelmedbe ezt az írást! (Tárazz be zsebkendőből!)
Sokszor foglalkoztunk már a szülés témakörével, mert nagyon fontos és összetett kérdésnek tartjuk. Rengeteg történetet hallottunk róla, Kata levele mégis meg tudott lepni minket – ezért osztjuk meg veletek, amit írt, majd később szóban is kiegészített.
Te mivel egészítenéd ki a listát?
„Nővér akartál lenni, mi? Az akarsz lenni még mindig? Jól meggondoltad?”
– Semmi baj – mondja mosolyogva –, a maga karaktere illik mihozzánk, egészen hasonló, és tudja, én nem is azért szavaztam a brexitre, mintha a magafajta emberekkel bármi baj lenne…
Amikor előkerül egy szüléssel, születéssel kapcsolatos rémtörténet, a sok támogató, és hasonló emlékeket felidéző komment mellett mindig megjelennek a „mi is kibírtuk, nem kell picsogni” szemléletű hangok. De tényleg mindent ki kell bírni? Most szakértők mondják el, hogy mit igen és mit nem.
Sok anyuka a szülés után éli át az első kórházi tartózkodás élményét. Ez már önmagában nehéz helyzet, és a rendszer általában még inkább megnehezíti a dolgukat. Megdöbbentő, nyomasztó és kínunkban nevetős sztorik az újszülöttosztályról.
„Amikor meglátom az elektronikus napló sürgősségi oldalán a beteglistát és a nevek mellett szereplő felemelt piros kezeket, hát akkor is mindig eszembe jut az édesanyám. Aki egy kemoterápiás kezelés után a mellékhatásként kapott sztrókkal fél napon át feküdt a hordágyon lepedővel leterítve, orvosra várva egy másik európai kórház ügyeletének folyosóján…”