Határozottan emlékszem arra az időre, amikor megérett bennem a gondolat, hogy szeretnék egy kutyát. Az hagyján, hogy az algoritmus onnantól kíméletlenül bombázott a különböző menhelyek szívszorító képeivel, de az utcánkban is felszaporodtak a kisebb-nagyobb, különböző termetű, temperamentumú ebek. De vajon tényleg többen lettek, mint egy hónappal korábban?
Az ökopszichológiai kutatások, bár változatos témákat vesznek górcső alá, mind egy irányba mutatnak: úgy tűnik, a természettel való kapcsolat nemcsak növeli a fizikai és mentális egészségünket, hanem egyenesen alapfeltétele annak, hogy tartósan jól legyünk.
Albert Einstein óta tudjuk, hogy az idő relatív. Az időészlelésünk rejtélye – amelyhez nem áll rendelkezésünkre külön érzékszerv – azóta is lenyűgözi a kutatókat, akik folyamatosan keresik, milyen tényezőkön múlik, hogy egyszer úgy érezzük, rohannak a napok, a percek; máskor meg úgy, hogy ólomlábakon lépdelnek.
A figyelmünk állandóan ezerfelé irányul, miközben egyre többet szorongunk, rosszkedvűvé és nyűgössé válunk, mert nem tudjuk megfelelően ellátni a feladatainkat. Ismerős? Hogyan tudunk összeszedettebbek lenni, és újra a jelenben létezni?
A legtöbben azt hiszik, mások úgy gondolkodnak, mint ők, noha a valóságban szinte senki sem gondolkodik úgy.
Néha úgy érezzük, mindent láttuk már, és egyre kevésbé tűnik fel, hogy ez nem igaz.
„Fáradunk, izolálódunk, beszűkül és deformálódik a gondolkodásunk, mentálisan és testileg is egyre sebezhetőbbekké válunk” – írja a tanárok, diákok, szülők mentális állapotáról pedagógusként dolgozó olvasónk. Mi segíthet, hogy kitartsunk?
A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő, amit soha senki nem vehet el tőletek!
Miért baj, ha egy gyászolónak azt mondjuk, hogy erősnek kell lennie? Milyen gátjai vannak annak, hogy segítséget kérjünk, ha valamit nem tudunk megoldani? Hogyan tudnak bennünket megtartani az online közösségek? WMN Mindent bele! podcast D. Tóth Kriszta moderálásával a figyelemről és segítségről.
„Amikor egy szülő vagy gondozó együttérzést mutat vagy segítséget nyújt egy gyereknek, hogy az megbirkózzon a dühével, szomorúságával és félelmével, a hűség és a szeretet hídját építi ki kettőjük között.” Így lett Ági néniből, a nevelőből mindenki szeretett Ági mamája a gyermekotthonban: