Hogyan változtak a halállal kapcsolatos rituáléink? Miért olyan nehéz még mindig szembenéznünk vele? És mit tehetünk, hogy elfogadhatóbbá tegyük a tényt: az életünk bizony véges? Egyebek mellett ezeket a kérdéseket járja körbe az HBO MAX tabudöntő dokumentumfilmje.
A világot sokszor azok viszik előbbre, akik mernek másképp gondolkodni – még akkor is, ha a kortársaik kinevetik őket érte.
Nektek mit tanítottak az elmúlt évek a halálról?
Szívszorító olvasni, hány, de hány alkalommal képes felállni valaki a betegségből, kezd neki újra és újra az életnek, a reménynek, hogy aztán kiderüljön, a kór még mindig ott pusztít a szervezetében.
Mi a halál? Régi barát? Egy hely, ahová már oly sokan eltávoztak előttünk? Mire tanít, ha elbúcsúztatjuk mindkét szülőnket? Merhetünk szeretni a lehetséges veszteség árnyékában is?
„Imádtam magunkat, most gyűlölöm a magányt, hogy a köldökzsinórt végleg elvágták.” Búcsú egy édesanyától, akivel vidám kaland volt az élet.
„Csendesen rohadok belül, haldoklom”. A lélek útja a rettegés sötét bugyrain át a fényig, a diagnózistól a 29. sugáron túlig.
Amikor megérkezik a szeretet, csak épp évtizedes késéssel.
Vajon tényleg örökre le lehet tenni egy kővel a szív fájdalmát?
„A más még mindig sokkal jobb, mint a semmi” – a gyerekek közösségbe engedéséről, a felemás tanévzáróról, arról, hogy a karantén milyen hatással volt a gyerekekre, Pásztory Dóri Orvos-Tóth Noémivel beszélgetett.