„Ha valaki átjött volna, és azt mondja, hogy menj, és feküdj be a kádba, addig én ott ülök a gyerek mellett, hozd rendbe magad…”
„Nem az a barát, aki a nagy plénum előtt a mellvértjére tűzi belőled a csillogást, hanem az, aki viseli a feketeséged is, aki nemcsak olyankor van ott, amikor nagyot kell mondani, hanem legfőképpen olyankor, amikor az igazat.”
Összeszokott baráti társaság, bekerül valakinek az új párja, aki egy pillanat alatt tönkreteszi mások jókedvét. Kérdés, hogy mihez kezdjen az ember egy ilyen szituációval. (Mert hogy előbb-utóbb mindannyian belefutunk, az nem kérdés.)
Inspiráló történeteik akkor is bővítik a szeretetről, gondoskodásról, intimitásról szóló elképzeléseinket, ha mi magunk hagyományosabb kapcsolatokban élünk.
Biztosan megtörtént már veled, hogy egy beszélgetés közben arra gondoltál: én ezt nem akarom tudni, ne mondd tovább, túl sok ez nekem, fáradt vagyok, elég volt, segítsééég!
Barátság… aranyfonál…
Vannak történetek, amelyek után nem lehet ugyanúgy folytatni az életet.
„Tanulság? Talán csak annyi, hogy ha – bármilyen okból – nélkülözhetetlen akarsz lenni, akkor van egy rossz hírem. Nem nélkülözhetetlen leszel, hanem természetesnek vesznek majd.”
Mi az? Segít, hogy ne rozsdásodjon be az agyad, logikus gondolkodásra tanít, nem kell hozzá, csak egy pakli kártya és még három ember, a segítségével pedig bárhol lepotyogtatnak a világban, azonnal csodás barátokra tehetsz szert? A megfejtés a cikkben:
Mi a teendő, ha úgy érzed, közeli hozzátartozód, barátod, kollégád nincs jól? Ha azt látod, hogy olyan irányba halad, amivel rosszat tesz magának? Hogyan segíthetsz, meddig terjed a kompetenciád? Mi van, ha a segítő szándék rosszul sül el? Szabó Anna Eszter édesanyjával, Kazimir Ágnes pszichológussal erről beszélgetett. Olvassátok el!