„Nem lesz egy könnyű beszélgetés…” – kezdte. Húsz perccel később megsemmisülve álltam az iroda előtt. Hihetetlen ürességet éreztem. Tizenöt év. És most vége. Ennyi. Nincs tovább.
„Vannak barátságok, amelyek nem egy életre, hanem egy bizonyos életszakaszra szólnak, és úgy szépek, fontosak, és – számomra – feledhetetlenek. Az egyetlen, ami nem fér bele a barátságba, hogy állandó kényszer és presszúra alatt tartjuk a másikat, elvárva, hogy ne önmaga legyen.”
Amikor egy idős kutya búcsúzik… jót tesz egy fiatal állat jelenléte. Az idős ebnek, az új kutyának és a gazdának egyaránt. Általában. Fiala Borcsa bemutatja a „bridge dog” műfaját.
„Már nem akarok olyanoknak megfelelni, akik nem kedvelnek engem, olyanokat szeretni, akik nem szeretnek viszont, olyanokra mosolyogni, akik nem mosolyognak vissza rám. Többé egyetlen percet sem pocsékolok azokra, akik hazudnak vagy manipulálnak. Úgy döntöttem, nem tűröm meg a tettetést, a képmutatást, az őszintétlenséget és az üres gazsulálást.” Egyetértesz azzal, aki ezeket a sorokat írta?
Neked van igaz barátod? Vagy te valakinek az igaz barátja?
Egy furcsa nyaralás, ahol minden olyan volt, mintha…
Sok nevetés, még több visszanyelt könny. Harminckét évnyi barátság, amelyet most idő előtt szakít szét a betegség. Vajon mikor kell befejezni a nosztalgiázást, és elkezdeni a búcsút egy ilyen helyzetben?
Ha bizonyos kérdésekben van is értelme a generációs különbségeket firtatni, más – lényegi – kérdésekben valójában nincs.
Ki alkalmazkodik rugalmasabban? Gyerek vagy felnőtt? Ti mit tapasztaltatok?
„Hetente egy napot volt nálunk, és pár hónap múlva azon kapta magát mindenki, hogy készülünk Anna jövetelére, és amit tudunk, elpakolunk, hogy neki könnyebb dolga legyen a takarításnál, meg persze hogy kevesebb leszúrást kapjunk tőle.”