Amikor egy kiállításon egymás után sírsz és nevetsz, akkor tudod, hogy azt a kiállítást többször is látnod kell. Ez ilyen tárlat.
„Rossetti saját, ki nem adott verseit Siddall koporsójába helyezte, mondván, ennél méltóbb helyre nem kerülhetnének. Aztán hét év múlva a művész meggondolta magát, és exhumáltatta egykori hitvese holttestét – hogy kivetethesse mellőle a verseket.” És ez csak egy adalék ebből a szomorú történetből, amelyet olyan előszeretettel szépített meg a művészettörténet. Eddig.
Rembrandt úgy értett az önarcképekhez, mint nagyon kevesen. Őszintén, minden hibát felvonultatva ábrázolta saját magát a festményein. Vajon milyen lenne a világ, ha a mi szelfijeink is így néznének ki?
A festményei mintha kissé túlszaturált, hiperélesre állított színpadi jelenetek képei lennének, amelyek főszereplői szinte kizárólag erős, határozott, független nők. Az üzenetet azonban neked kell megfejtened. Xenia Hausner kortárs osztrák festő kiállítását a világjárvány miatt egy év késéssel most mutatták be a bécsi Albertinában.
Szerelmi sokszögek, felbontott házasság, azon kívül született gyerekek, bonyolult szexuális és érzelmi viszonyok jellemezték a testvériséget, annak holdudvarát és modelljeit. Morfium, alkohol, dráma – volt minden. És mégsem ezért érdekesek a képeik. Csepelyi Adri kalauzol a budapesti preraffaelita kiállításon.
Megosztó személyiség, durva történetek és zseniális életmű.
Itt a farsang, áll a bál: a kultúrtörténet híres álarcos- és jelmezbáljai közül gyűjtöttük össze a kedvenceinket a Jóbarátoktól Verdiig, Truman Capotetól Doktor Szösziig. Te kit/mit raknál még rá a listára?
Nem nyomják a képeit pólóra, táskára, nem lett belőle feminista ikon, mert nem is akart soha az lenni – nem a női témák érdekelték. Ő „csak” a világ egyik legjobb festője akart lenni – és sikerült neki. 133 éve született Georgia O’Keeffe.
A Frida-mánia ezúttal újra a mozivásznon tombol.
„Festészet volt az életem, valami csoda folytán mindig sikerült, pedig negyven évig szinte soha nem volt egy fillérem sem”.