Hasonlítják Coco Chanelhez és Frida Kahlóhoz is. Tamara de Łempicka azonban, azt hiszem, annak örülne a legjobban, ha nem hasonlítgatnák senkihez. Igaza van: keményen megküzdött azért, hogy az legyen, aki. Kétszer is a nulláról építette újjá magát, két különböző kontinensen. „Nincsenek csodák, csak amit te magad teszel” – mondta, és meg is tett mindent annak érdekében, hogy sikerrel járjon a csodateremtésben.
Martos Gábor, az Önarckép nyaklánccal – Női alkotók a műkereskedelemben című könyv szerzője a Ludwig Múzeum előadásán beszélt arról, milyen felháborító kettős mérce uralja még a művészetet is. Hátrányok sora sújtja a nőket: az ókortól napjainkig.
Az Ungváron született kislány soha nem volt képes túllépni anyja szeretetlenségén és a holokauszt borzalmain. Egész életében gyötörte a szorongás és a depresszió. Megszállottan alkotott egy sötét és pici lakásban, mire pedig végre a tehetségéhez méltó műtermet kapott, néhány hónap múltán váratlanul és nagyon korán elvitte a halál.
Egy olyan világban, ahol szinte mindenki láthatóvá akar válni akár csak egy percre is, ő a pimaszsága és a tehetsége mellett éppen a láthatatlanságával lett ismert. A festő, grafikus, akinek sok mindenről van véleménye és sok mindenhez van hozzáfűznivalója, és nem is fél ezeket megfogalmazni: utcákon, tereken, épületek falain, vagy épp világhírű múzeumok őrzött termeiben.
Jo van Gogh-Bonger az életét tette fel arra, hogy megismertesse a világgal van Gogh nevét. Célt ért, ezt tudjuk. A „hogyan?” viszont kevésbé közismert, pedig elképesztően izgalmas történet.
Szerintetek melyik volt a legdurvább a cikkben felsoroltak közül?
Betegváró műanyag székekkel, kőburkolat, poros jukkák és könnyezőpálmák. A műtő lámpája. Fehér köpenyek. Részletek, amelyekről mindannyiunknak ugyanaz ugrik be. Részletek, amelyek senkit sem hagynak hidegen.
„Bármilyen irreálisan hangzik is, azt akarom, hogy a kép, amin dolgozom az egyetlen kép legyen, amin valaha dolgoztam, sőt hogy ez legyen az egyetlen kép, amit valaha alkottak.” – Lucian Freud életművét ajánljuk figyelmetekbe egy filmen keresztül.
„Az asszonynak más a fizikuma, tehát más a lelke is, mint a férfié” – vélték a tizenkilencedik században, amikor a női művészeket távolról sem tartották a férfiakkal egyenrangúnak még akkor sem, ha a művész férjükkel együtt alkottak. A Kiscelli Múzeum – Fővárosi Képtár Ki a raktárból! című pop-up kiállításán jártunk.
A mai Popfilter elé egyszerre írnám ki azt, hogy figyelem, tabudöntögető tartalom – és azt is, hogy ezt az adást MINDENKINEK hallania kell.