„Elmúlsz 20 és elmúlsz 40...” – Kiborítók a kerek évfordulók?
Ma már az ötven az új negyven… Szerinted is így van?
Ma már az ötven az új negyven… Szerinted is így van?
„Tudnám azt mondani, hogy „»segítettél nekem ebben a világban gyökeret verni, most én segítek neked elmenni«? Legalábbis azzal, hogy békén hagylak, nem mantrázom, hogy maradj, gyógyulj, menj orvoshoz, szedd a gyógyszert, mert én azt akarom, hogy élj, pár nappal többet, vagy pár héttel, hónappal, ki tudja, mennyivel.” Voltál már hasonló, pokoli helyzetben?
Szexszimbólumból jogvédő, aki a dobogó legmagasabb fokáról szállt alá a pokolba.
A gyógyulás csak akkor kezdődhet el, ha először megszületik az igény a változtatásra. A cél azonban még nagyon messze van, és mindenkinek más hozhatja el a megváltást.
Egy lány nem akart tovább élni, mert úgy érezte, örökre bemocskolták a testét azok, akik megerőszakolták. Beszélhetünk végre arról, mire van szüksége a szexuális bűncselekmények áldozatainak?
„Nem hazudok, a legrosszabb pillanataimban még az is megfordult a fejemben, hogy feladom. Nem kellek én ide, úgyis pocsékul csinálok mindent. Egy senki vagyok. Ólmos súly volt a mellkasomon.”
A mi felelősségünk is, hogy ne nézzünk félre, ha felmerül a szexuális bántalmazás gyanúja a környezetünkben. Beszélnünk kell róla akkor is, ha nehéz és kínos. Nem lehet áldozat a gyerekeinkből!
Jaj, de jó! Végre itt a január! Az év leg… izé… azaz… mármint… áh, na mindegy.
Az időskori depresszió egyáltalán nem veszélytelen.
Te a szülőséged melyik korszakát élted meg a legnehezebben? Ha egyáltalán volt ilyen...