S ki viszi át fogában tartva a gyászunkat a túlsó partra?
Az agyam felfogja, hogy mi történt, képes vagyok megérteni, hogy már nem él, de mégis olyan, mintha egy filmben éltem volna abban a pár hétben, és egy utószóban rekedtem volna azóta.
Az agyam felfogja, hogy mi történt, képes vagyok megérteni, hogy már nem él, de mégis olyan, mintha egy filmben éltem volna abban a pár hétben, és egy utószóban rekedtem volna azóta.
Egy hónappal a temetés után.
Majd jobb lesz?
Vagy mégis… A gyász nem csak az életet rajzolja át.
„A tartós lélegeztetési osztály nem a lelki segély.”
„Másoknak belül ketyeg a biológiai órájuk, nekem a testemen kívül. Anyámban.”
Mi kérünk elnézést! Egyik-másik szokás valóban elég szemöldökfelhúzós.
A búcsú mindig nehéz. De ezekben a hetekben még a szokásosnál is nehezebb.
Te is elképzelted már a saját temetésedet? Steiner Kristóf megtette:
Dián Dóri két piercing elégedett tulajdonosaként kikéri magának a vicceskedő beszólásokat.