Van, akiből az apaság a ráncokat meg a kopasz fejtetőt hozza ki. És van, akiből az öniróniát. Öt percnyi Ryan Reynolds például a térdcsapkodós vihogást hozta ki belőlünk.
„És én azóta elveszetten állok a világ közepén, azzal a biztos tudattal a lelkemben, hogy rajtam nem segíthet már senki emberfia többé." Gyönyörű írás, amely emléket állít az életnek és a halálnak.
Csodás írás egy igazi, nagybetűs gazditól. Magnumról, a német juhászkutyáról, aki már „joviális arisztokratának" született. Mindenkinek, aki szerint az állatok emberebbek az embereknél...
Azt mondják, az igazi társak nem akarnak, nem is tudnak egymás nélkül élni. A gyász egy szemüveg. Egy ezüstlánc. Emlékek és szeretet. Igaz történet anyáról, aki 55 nap múlva követte apát. És a gyerekeikről, akik villámgyorsan felnőtté váltak a gyászban.
Ha elsüllyed a magyar nemzet, akkor ki süt vajon kakaós csigát? És kit tép tovább az a sanda balsors? Még egy kínzó kérdés: ki muzsikál majd a nemzet sírjánál? Kis Grófó? Vagy az Edda? Irónia mesterfokon Lackfi Jánostól, aki nagyon sokat tud a magyarokról...
Élet. Halál. Isten. Elmúlás. Ezen a hétvégén talán még aktuálisabb kérdések, hiszen ilyenkor a gyerekek is szemtől szembe kerülnek a család veszteségeivel, hiányaival. Tudjuk, hogy nehéz, de nem érdemes elhallgatni, elterelni a szót vagy letagadni az érzéseket. Itt van például egy remek könyv, amely sokat segít abban, hogy elindulhasson a beszélgetés.
Az ember sokszor a saját szorongásai miatt nem mer vagy nem tud beszélni a gyerekekkel a halálról. Pedig a szavak mindenkinek sokat segítenek. Meg a kikiabált fájdalom, a kitombolt feszültség, a kiengedett könnyek. Öt pontba foglaltuk össze, hogyan érdemes kommunikálni a gyerekekkel a halálról.
Szerencsés ember, akinek volt olyan tanár, mentor az életében, mint a médiaszakosoknak, a régi tévéhíradósoknak, vagy a TV3-as csapatának: Elek János. Az egyik utolsó igazi, vérbeli televíziós legenda temetésén D. Tóth Kriszta búcsúzott a tanítványok nevében. Így.