Honnan közelíthetjük meg még ezt a témát, hogy megértsétek: igenis valós a probléma? Hányszor kell még erőszaktörténeteket felvállalnunk, idegenek arcába tolnunk csak azért, hogy ráeszméljetek, ez nem játék, és nem a nő a hibás? Hogy senki sem érdemli meg, hogy apró darabokra törjék? Hát nem értitek, hogy nagy a baj?!
Az Elviszlek magammal évadzáró részében Détár Enikő mesél lázongó kamaszkorról, nagy veszteségekről, válásról, gyászról, újrakezdésről.
Hiába kis testű, színes vagy mások által szépnek tartott egy szárnyas, a madárfóbiás számára ugyanúgy veszélyt jelent. Ráadásul míg kígyókkal vagy pókokkal elvétve találkozunk az utcán, galambokkal, varjakkal annál többször!
Gyomorgörccsel ül matekórán, izzad, sír vagy teljesen lefagy. Ismerős? Sok gyerek már kisiskolás korban elkönyveli magában, hogy ő nem jó matekból, és a számoktól való ódzkodás egész életében végigkíséri. Mit tehetünk szülőként, tanárként, hogy ez ne így legyen?
De miért rémisztő a sötét? És miért félünk még felnőtt fejjel is? Van ennek valami evolúciós haszna vagy racionális magyarázata? Hogyan küzdhetők le félelmeink, szorongásaink, amelyek újabb és újabb tárgyat találnak maguknak? Mit gondol erről a pszichológus, a kulturális antropológus és a buddhista tanító?
Miért szeretünk rémisztő félmeket nézni, és bemerészkedni egy-egy kísérteties helyre? A tudósoknak erre is van magyarázatuk!
Félünk attól, hogy elhagynak, de attól is, hogy bekebeleznek minket, és ez nem könnyíti meg az életünket.
Stephen King azt mondja, a világon a bohócok ijesztik meg legjobban a gyerekeket. Szerintünk néha a felnőtteket is. Kutatások és popkulturális példák segítségével jártunk utána, miért.
Fiatal szerzőnk azon töpreng, mit jelent ma középosztálybelinek lenni. (Például ahhoz képest, amit gyerekkorában jelentett…)
Kutyákkal dolgozó szakértő szerzőnk konkrét tippeket ad, hogy hogyan segíthetsz a kutyádon ma este! Előre szólunk, hogy a megoldás nem a felháborodás és a petárdázók, tűzijátékozók szidalmazása a Facebookon.