„A maszkok iránti fétisem még gyermekkorban kezdődött” – Egy gyakorlott képzelt beteg koronanaplója
Minden nap háború.
Van, aki sajnos már sokkal korábban megtanulta: az életünk felett sokkal kevesebb kontrollal rendelkezünk, mint hisszük.
A zaj lassan elhalkul. De vajon a csöndnek mikor lesz vége?
És te mit üzennél a madarakkal?
„És abban is reménykedem, hogy mindezt úgy mesélhetem majd el az unokámnak, ahogy a mi nagyszüleink meséltek a háborúról és ’56-ról: egy szörnyű időszak, amit nekünk nem kellett megtapasztalnunk. Azonban ehhez türelmesen ki kell várnunk a történet végét.”
„Börtönbe zártál, el a külvilágtól, nem sértettem meg a törvényt, mégis szabadságvesztésre ítéltél, méghozzá határozatlan ideig.”
Olvassátok el a mi speckó irodavezetőnk, Erika öncenzúrázott gondolatait!
„Ezek a számok: emberek. Étellel szerető nagymamák, terpentinszagú nagypapák. Unokáik hiányába belerokkanó nyugdíjas lelkek. Elmagányosodott, hús-vér otthonlakók. Belőlük lettünk azok, akik vagyunk. Mindannyian. Emberek, akik sokkal többet érdemelnek annál, hogy haláluk ilyen-olyan kommunikációs célokká aljasított kartotékadattá váljon.”
A nagyanyám egyszerű ember volt, nem támadt fel harmadnapra, ő ilyen kunsztokat nem tudott, de a kalácsa nem volt semmi.
A körülöttünk lévő világ nem mindig áll össze egy képpé. Nektek hogy megy?