Jót tesz-e nekünk, ha a saját múltunkról ábrándozunk, ha a „csak a szépre emlékezem” jelszóval oltárt faragunk a kimazsolázott régi történetekből? Mitől függ, hogy emel-e rajtunk, vagy inkább visszahúz a nosztalgia?
Hip, hip, hurrá! Both „Gabianyu” épp hat éve WMN-csapattag. Így emlékezik vissza a kezdetekre:
Segítsünk Hannának! Ti ismertek panziókat, amelyek megmaradtak retro bájukban?
„Néha eltöprengett, vajon, ha lett volna folytatása annak a tökéletes pillanatnak, akkor ugyanúgy kiábrándult volna-e idővel Árpádból, ahogy azóta minden férfiból, akivel összehozta a sors?”
Neked ki főzött annak idején ilyesféle varázsitalt?
Neked van hasonló, féltve őrzött kincsed?
Egykor még vágytuk, titkosan lestük, vagy alig vártuk, hogy végre elé ülhessünk. Ma meg már alakul úgy, hogy egyszerűen elfelejtjük nézni.
Nem kell olyan sok idő, hogy az ember ráébredjen, mennyire fontosak a gyökerei…
Visszatérni a régi túrák útvonalaira, és megtapasztalni a természet állandóságát (még az olyan apokaliptikus időkben is, mint a mai) – reményt ad az embernek.
Ó, azok a nyolcvanas évek! Amikor a postaláda jelentette a világgal való kapcsolatot... Nektek is vannak ezekhez hasonló emlékeitek?