Itt van az ősz, az erdők megannyi varázslatos színe is túrázásra invitál... kivéve, ha ettől a programtól már gyerekkorodban is borsódzott a hátad. Most meg a gyerekedé borsózik.
Egy röpke pillantás is elég, hogy az ember belelásson saját öregkorába.
Egy szokatlan barátság története, amihez semmi nem fogható. Milyen szerencsés az, aki megtapasztalhat ilyesmit!
Olyan jó lenne pedig egy kicsit odakucorodni az ölükbe, vagy hagyni, hogy levegyék a terheket átmenetileg a vállunkról. Nem...?
Éva megpróbál rendes lány lenni. (A szónak nem az átvitt, hanem nagyon is a szoros értelmében.) Minden évben legalább egyszer.
„Sert. sült, pár. káp., hasáb” – Megvan?
Szívecske kontent egy nagymamáról, aki olyanokat is mondott az unokának, hogy „Nem baj, Napocska, ha ma nem tanultál. Nem kell mindig mindent jól csinálni.”
„Tengernyi időnk volt, és tengernyi témánk. Csupa mérhetetlenül fontos, halaszthatatlan megbeszélni való. Szavak, mondatok, amelyek idővel mosollyá szelídültek, és már nem tudom felidézni őket.”
„Hullafáradtan érkeztünk haza, nyálcsorgatva aludtunk. Arról álmodtam, hogy olyan szép leszek egyszer, mint az az asszony, aki abban a völgyben élt valamikor egy olyan időben, amit én nem ismertem, és ha ismertem is volna, mára egész biztos el is felejtem.”
Van, akinek a húsvét bensőséges, nyugalmas, máshol harsogó és életigenlő. Zsuzsáéknál a második volt. Mese a Káli-medencéből, még a hipszterizálás előtti időkből.