Bendl Vera: Lánya van, ő nem tudja (Novella)
Minek egy válás után az embernek más férfi, amikor ott van a 13 éves fia is?
Minek egy válás után az embernek más férfi, amikor ott van a 13 éves fia is?
Sötét, cinikus, antiszocális, idegesítő – és nem bírsz másra figyelni. Nektek hogy tetszik az új Wednesday Addams?
„Többet tett az országa megítéléséért, mint egy teremnyi nagykövet” – egy guatemalai pap mondta ezt Johnról és unokatestvéréről, miután a két gimnazista a földrengés sújtotta közép-amerikai országban rászorulóknak segített: ételt osztottak és építkezéseken dolgoztak.
„A férfi írók műveiben a főszereplők gyakran fiúk, a lányok pedig csak úgy jelennek meg, mint a vágy tárgyai, akiket meg kell hódítani. […] Ha megnézzük A Pál utcai fiúkat vagy a Tüskevárat, milyen női szerepekkel lehet azonosulni? A Tüskevárban van a Náncsi néni, aki nagyon finom rántott csirkét süt, vagy A Pál utcai fiúkban – Nemecsek anyján kívül – Csele nővére, aki zászlót varr, meg egy szolgálólány, akit lehet ugráltatni.” Olvassátok el ezt a nagyon fontos interjút, amely többek közt arról szól, miért olyanok ma a gyerekkönyvek, amilyenek, milyen könyveket vásárolnak a szülők leginkább a gyerekeiknek, és mi a helyzet a kötelező irodalommal:
Transzgenerációs traumák, szuper PC család és nagyon nem PC nagypapa, bizarr világ a meglévő (szintén bizarr) világ alatt, különleges lények és egy végső csattanó, amitől minden értelmet nyer. Tóth Flóra a gyerekeivel nézte meg a Disney új animációs filmjét, a Fura világot.
Mihez kezd egy lány a XIX. század végén, aki nem a jövedelmező házasságban látja jövője kulcsát? Hát ír! Edith Wharton nem engedett a kor által rászabott szerepeknek, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, az idő végül őt igazolta. Ismerjétek meg a történetét!
A főcímekről rendre lemaradt Kornai Margit a neve, pedig 65 filmet köszönhetünk neki. Az első magyar női producer volt, emellett dramaturg, gyártásvezető, casting director és remek színésznő is. A spiritiszta szeánszok sztárja. Szepes Máriának pedig az édesanyja. Ismerjétek meg ezt a rendkívüli életutat!
„Végigizgultam, és közben még könnyeket is hullajtottam” – mondja Gyárfás Dorka az év egyik legjobbnak tartott filmjéről, amiben Harvey Weinstein leleplezésének háttértörténetét idézik fel. Az Azt mondta, már megy a mozikban.