Winkler Nóra: AI a képtárban – ki marad a falon?

–

Hogyan fog az AI hatni a művészetre, mit alakít át, és mi lehet az, ami e radikális változásban is intakt marad?

Induljunk onnan, hogy mi a művészet

Mitől esik jól nézni, mitől tud hatni ránk, mit keresünk és mit kapunk, ha művekkel találkozunk, ha a művészet jótékony hatásait beemeljük az életünkbe.

Nagyon sokan egész jól megvannak művészet/kultúra nélkül, de igaziból nincsen ember, aki kultúra nélkül él, mert az egész rendszer, amiben a napjaink telnek, a rengeteg tudás, ami ezt működteti, a közlekedési lámpáktól a teljeskiőrlésű kenyérig, mind a kultúránk. Nade, ami nem az élet működési kultúrája, hanem a művészet régiójába tartozik, anélkül azért sokan megvannak.

Az E.ON friss, reprezentatív kutatása a jövőhöz kapcsolódó várakozásokat és azon belül az emberek boldogságérzetét biztosító tényezőket mérte 25 év távlatában. A legerősebb az anyagi biztonság vágya, de megnéztem, hogy túl ezen, mi az, ami, ha nem is konkrétan, de szellemiségében a kulturális területhez tartozó.

A válaszadók a fenntartható jövő fontos alappillérének tartják az emberek közti együttműködést, a technológia okos és etikus használatát, és hogy ezt oktatásra, tudásmegosztásra használjuk.

Ezek kulturális kérdések: tudományosan igazolt, hogy minőségi irodalmat, minőségi kultúrát fogyasztva árnyaltabb, tudatosabb, kritikusabb, reflektáltabb emberek leszünk, akik jobban igazodnak el a világ egyre bonyolultabb dolgaiban. Az innen megszerezhető árnyaltság és felelősségtudat minden fontosnak értékelt célkitűzéshez alapvető.

A mély, a sűrűn emberi, a közös 

Persze az ember nem ilyesféle céltudatossággal vonzódik a művészethez, egész mást keresünk ott, csak észrevétlenül jobb, mélyebb emberek leszünk tőle. És ebben szinte mindegy, hogy értékes festmények közt élő gyűjtőkről, rendszeres múzeumba járókról, könyvtárba beiratkozottakról vagy koncertbérletesekről beszélünk – sokunkról, akik keresik a művészet rétegeihez való kapcsolódást.

Hogy pontosan mihez csatlakozunk ilyenkor, azt azért jó szétszálazni, hogy innen nézzünk rá, ebbe hova jön be, és vélhetően hova nem, az AI.

Szerintem a művészethez azért fordulunk – azért olvasunk hátradőlve a kanapén vagy minden szabad percünkben: a gyerek úszásóráján, illetve reggel a villamoson, azért hajolunk közel egy festményhez, koncerten azért ordítunk sokezer másikkal együtt vagy épp ülünk kiöltözött csendben a Zeneakadémián, mert valami esszenciálisan, mélyen, sűrűn emberiben, közösben vagyunk.

Akkor is közösben, ha aki írta, évszázadok óta halott, akkor is, ha egy másik kontinens zsigerileg másfajta ritmusából és szocializációjából jön, akkor is, ha kortársunk, és itt él a szomszéd kerületben, és ugyan pontosan nem értjük, amit a vászonra festett/ táncdarabba írt, azt igenis érzékeljük, hogy mai és a mienk. 

A művészet fogyasztásában – mennyire utálom ezt a kifejezést – számunkra, nézők számára az ad élményt, hogy egy másik emberi történettel találkozunk – ehhez kapcsolódunk, ez ad kedvet az élethez, megnyugvást, hogy hasonlóak a fordulatok máshol is, ez ad reményt, szépséget, humort, magaslatot, szórakozást, ismerősséget, tanulságot, tanácsot, vagy csak jóleső empátiát. 

És amit értékelünk benne, az az eredetiség, a tehetség megjósolhatatlan formákban felbukkanó ereje.

Ezek az újra és újra váratlan fordulatokat, ötleteket, formákat termelő ambíciók humán kvalitások. Ez a kiszámíthatatlan – épp ettől izgalmas – kreatív hullámzás, ami a művészetcsinálás mozgatórugója, emberekből jön.

És ez a lényege.

Az AI és az elme, aki használja

Az emberiség történetében innovációk sora érintette a művészetet is, de az, amiért ez az egész érdekes, igazán nem változott. Óriási fordulat volt, hogy a festékeket tubusokba tudták már csomagolni, és ki lehetett menni festeni a szabadba, óriási lépés volt a fotó létrejötte – és ettől nem lett kevésbé érdekes a festészet, sőt –, a videó megjelenése abszolút alakított a képzőművészeten, de túl az első jogos ámulaton pusztán egy technológia alkalmazása nem képzett értéket.

Semmi se vált tartósan érdekessé, ha önmagában nem volt elég erős, eléggé átélhető, releváns és okos.

Minden, amit gépek, programok végeznek el, fejeznek be, alakítanak, nyit egy új dimenziót, de mindezt az élet valóságos tapasztalatával bíró emberek irányítása, tervei, elképzelései alapján teszi. Az AI részint ilyen, részint dimenzionálisan más, de a kulcskérdést abban látom, hogy az az elme, aki használja, milyen minőségű. Léteznek már kifejezetten AI-ban alkotó művészek, akik nagyon felelősen, izgalmasan és eredeti módon gondolkodnak, és akik nagy stábokkal, nagy szakértelemmel saját programjaikat fejlesztve tulajdonképpen társszerzőként gondolnak a technológiára. Ez radikálisan más, mint a fantáziátlan utasítások által generált üres, ezerszer látott dolgokat bután és kiszámíthatóan ismétlő, mindennemű gondolatot nélkülöző AI-vizuálok özöne.

A lényegi dolgok helye

A művészeti piacon, intézményekben az AI ugyanazokon a részterületen hoz áttörést, mint az összes többi iparágban: tempója és hatékonysága bámulatos, rendkívül felgyorsíthat kutatásokat, összekötheti távoli múzeumok – amennyiben azok digitalizálódtak – adatbázisait, leveleket ír és átveszi a pénzügyi/logisztikai osztály munkájának zömét.

És termékenyítően hat a következő évtizedekben sok mű létrejöttére is; 

születik egy újfajta esztétika és egy nagyon látványos, adatokat forradalmian eredeti módon vizualizáló műfaj.

És mint eddig is, ezek részei lesznek a kínálatnak, ami az emberiség történelme során folyton gazdagodott, ahol a barlangrajzokat, Rembrandt portrékat, mozgalmas csatajeleneteket, Hilma af Klint spirituális absztraktjait, dadaista performanszokat, Frida Kahlo sűrű női világát, Moholy Nagy fotogramjait is őrzik, nézik, szeretik, és kíváncsian kutatják, mi miből született, mit mond el saját koráról.

De ha azt szeretnénk látni, hogyan alakít át egy életművet egy sorsfordulat, miként jelentkezik az emberi tapasztalás egy szövegben, látszik-e egy festmény felületén, mennyire volt épp önazonos, aki az ecsetet vezette, másképp zongorázik-e egy sztárelőadónő anyává válása előtt és ennek élménye után – ezekért emberekhez kell fordulnunk. Ezeket csak itt, egymásnál kereshetjük, és

miközben a technika újabb és újabb univerzumokat nyit, a lényegi dolgok belső univerzumokban születnek.

Mindannyiunkon múlik, hogy milyen lesz a jövő. Fenntarthatóbb, emberibb és inspirálóbb lehet – ha közös energiánkkal, együtt álmodjuk és építjük nap mint nap. Ez a gondolat inspirálta, hogy az E.ON, a jövő energiahálózatának építője, támogassa ezen cikk megjelenését.

Winkler Nóra