Durva gyerekkora volt a Saltburn színészének, Barry Keoghannek
„Elveszíteni egy anyát nem könnyű, de segített abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok”
Barry Keoghant legtöbben úgy ismerik, mint a fiatal ír színészt, aki előszeretettel játszik hátborzongató és sötét karaktereket. Keoghan felemelkedése gyors és irigylésre méltó volt, 2017-ben a Dunkirk és az Egy szent szarvas meggyilkolása című filmekkel debütált Hollywoodban, 2022-ben pedig Oscar-díjra jelölték A sziget szellemeiben nyújtott alakításáért. Legutóbb a Saltburn, Emerald Fennell 2023-as thrillerének főszereplőjeként láthattuk Keoghant a vásznon, a filmsikerek csillogásának hátterében azonban egy megpróbáltatásokkal teli gyerekkor húzódik. Mózes Zsófi írása.
–
Keoghan 1992 októberében született Dublin külvárosában. Édesanyja évekig küzdött heroinfüggőségével, majd tragikus módon elhunyt, amikor Keoghan mindössze tizenkét éves volt – a színész azonban szép emlékeket őriz a kapcsolatukról. „Emlékszem a nevetésére. Mindig sikerült mosolyt csalnom az arcára” – nyilatkozta 2018-ban.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
„Gyönyörű nőként emlékszem rá, és mindennap imádkozom érte. Szép emlékeim vannak kettőnkről. Például Elvis A Little Less Conversation című dalára táncoltam neki” – árulta el a Sunday Timesnak 2023-ban. A színész azonban gyakran utal arra a sötétségre is, ami akkoriban körülvette. „Természetesen nehéz volt elveszíteni egy édesanyát, ráadásul a drogok miatt, egyetlen gyereknek sem könnyű. De minden, ami történt, segített abban, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Ezért mesélem el a történetet. Büszke vagyok a történetemre és az édesanyámra” – mondta a Guardiannek.
Édesanyja halála után Barry és testvére, Eric, hét év alatt tizenhárom nevelőcsaládnál fordult meg.
„Számomra az volt a legfontosabb, hogy a testvéremmel együtt maradhassunk. De fontos hangsúlyoznom: ezek a családok mind jót akartak nekünk, jót tettek velünk.”
Később, amikor Barry nagykorú lett, anyai nagyanyja és nagynénje vette magához. Egy kis lakáson osztoztak, és „hogy mindannyian elférjünk, az unokatestvérem, akit én a nővéremnek hívok, átadta nekünk a szobáját, és a nagynénémnél aludt. Sokat tettek értünk, rengeteget köszönhetek nekik. Még ma is törődnek a jólétemmel. Ez az egész hírességdolog nem számít nekik… bár szeretnek ingyensört kapni a kocsmákban, mert rokonok vagyunk!” – mesélte.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A testvére ösztökélte arra, hogy színész legyen
„Ahonnan én jövök, ott nem jellemző az, amit én csináltam. Ott nem jelented ki kerek perec, hogy »nézzétek, színész akarok lenni«. Ha pedig mégis megteszed, kinevetnek, viccelődnek rajtad. Nem kegyetlenül, de nevetnek. A bátyám viszont soha nem nevetett ki… És ha megkapod a testvéred jóváhagyását, akkor tudod, hogy ez az, amit tenned kell” – mondta korábban egy interjúban.
A szakma iránti érdeklődése ellenére sosem volt megszállottja annak, hogy színész legyen. Valójában csak „egy olyan munkát akart, ami lehetővé teszi számára, hogy bolondozzon és stabil megélhetést biztosítson a számára”.
Éppen ezért, mielőtt színész lett volna, Barry két másik szakmát is fontolgatott: a labdarúgást – amely iránt másod-unokatestvére, Frank Stapleton, a Manchester United játékosa miatt kezdett érdeklődni – és a bokszot, amit középiskolás korában kezdett el, és a mai napig szenvedélyesen űzi.
„Annyit bokszolok, amennyit csak tudok. Az edzés zseniális, nagyon jót tesz a mentális egészségemnek, ezért sokat gyakorlok” – mondta egy 2021-es interjújában. Bár megjegyezte, hogy a boksz segít neki abban, hogy jól nézzen ki és jól érezze magát a mindennapokban, szerinte ez egy különösen jó edzésforma akkor is, amikor filmszerepek miatt próbál formába lendülni.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Mégis a színészet felé fordult, miután 2010-ben egy kirakatban meglátott egy castingfelhívást
Első színészi szerepét a Between the Canals című drámában kapta, amelyet a díjnyertes ír filmrendező, Mark O’Connor írt és rendezett. Keoghan azonban nem kereste aktívan a meghallgatásokat. „Egy kirakatban láttam meg a nyílt felhívást.
Egy kis film volt, de úgy voltam vele, hogy ezt meg tudom csinálni!”
– emlékezett vissza.
Amikor a filmmel lehetőséget kapott, úgy döntött, hogy a helyi drámaiskolában képzi magát. Kezdetben pénzszűkében volt, és még a buszjegyet sem tudta kifizetni, erőfeszítései azonban idővel kifizetődtek: tizenhárom év alatt közel három tucat filmben (köztük a már említett Dunkirkben, az Egy szent szarvas meggyilkolásában és a Marvel Örökkévalókban), hat sorozatban (például a Csernobilban és a Love/Hate-ben) játszott, 2023-ban pedig Oscar-, BAFTA- és SAG-díjra jelölték A sziget szellemei című filmért.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Időnként még mindig önbizalomhiánnyal és kétségekkel küzd
A színész többször elismerte már, hogy hajlamos szorongani, különösen akkor, amikor azzal szembesül, hogy nem kap meg egy szerepet.
Ahogy azt egy podcastban elmondta, ahhoz, hogy vágyjon egy szerepre, három dologra van szüksége: „Jó rendező, jó történet és jó karakter.” Ha ezek a kritériumok teljesülnek, akkor teljes szívvel elkötelezi magát.
„Amikor elmegyek egy meghallgatásra, teljes szívvel teszem bele magam, és nagyon akarom”
– mondta. Amikor azonban elutasítással szembesül, elgondolkodik a hozzáállásán, és megkérdőjelezi, hogy a meghallgatások során tehetett volna-e valamit másképp.
Önkritikus természete abból fakad, hogy nem akarja pusztán a fizetésért elvállalni a szerepeket. Ehelyett a munkája iránti őszinte szenvedély megőrzésének fontosságát hangsúlyozza. Ez a hitelesség iránti elkötelezettség volt a hajtóereje annak, hogy ilyen neves filmekben vett részt, és olyan nagyra becsült színészekkel dolgozott együtt, mint Colin Farrell vagy Cillian Murphy – mi pedig kíváncsian várjuk, hogy milyen filmekben találkozunk vele legközelebb.
Kiemelt kép: Getty Images / Lionel Hahn / Contributor
