Hétköznapok kaotikus börtönéből csodás nyaraló lett a lakás – novella

–

A földön szanaszét könyvek. Egy világatlasz, egy unikornisos mesegyűjtemény, egy Star Wars-böngésző és pár Boribon. A szőnyegen, a kanapén és a kisasztal alatt papírlapok. Néhányon félig befejezett rajzok, egy-kettő gyönyörűen telefestve, pár viszont csak üresen, gyűrötten várja, hogy valami történjen. Lefújta őket a szél a polcról, aztán apró lábak tapostak rajtuk.

A fürdőszobaajtó peremén kék ujjlenyomatok. Lackó festett a minap egy kék táncos robotot. Az erkélyajtón és a tükrön is maszatos kezek nyomai jelzik egyértelműen, hogy itt bizony gyerekek laknak, sőt mi több, élnek is. A falon az újabb és újabb szivárványok, házak, családrajzok, mindegyik egyedi, megismételhetetlen, a falon a helyük. A parkettán széttaposott gyurmadarabok. Valaha színesek voltak, de valaki gondos munkával szürkésbarnává gyúrta őket. A konyhában a gyerekek székei alatt morzsák, a székeken festékfoltok. Unikornisok az étkezőasztalon. Fociskártyák a nappali szőnyegén.

A plüssök alatt a gyerekszobába titokban becsempészett kifli megszáradt csücske. Ez egy kuckóbeli illegális piknik helyszíne lehetett.

Terka és Lackó anyukája lassan lépeget a lakásban. Ki tudja, hol mire taposhat, ugye, résen kell lenni. Csend van.

Tíz perce a hangszórókból még a Mamma mia! szólt, Terka aktuális kedvence. Persze alig hallatszott, mert Lackó kifogásolta a zenét, hogy nem elég zúzós, mire Terka persze visítva sírt. Terka és Lackó anyukája nem próbálta őket kibékíteni, ezt már fél lábon is kibírja, gondolta, hamarosan három napig egyedül övé lesz a lakás. A gyerekek mennek a nagyiékhoz, az apukájuk meg üzleti útra.

A csend annyira szokatlan, hogy szinte fülsiketítő. Terka és Lackó anyukája csinál magának egy kávét, és megissza azon melegében. Első lépésnek nem is rossz. Átlép a kacatosdobozon, a lehullott papírlapokon. Nem foglalkozik most semmivel, csak iszik egy kávét.

Egészen más íze van így, frissen, forrón. Szinte nem is emlékezett már Terka és Lackó anyukája, milyen egy jó kávé, ha nincs hatszor újra mikrózva, vagy ha nem kihűlve hörpinti fel.

Mire megissza, már túlságosan zavarja a csend. Na jó, nyilván nem zavarja, de annyira elszokott tőle, muszáj tenni valamit. Megnyitja telefonján a zenei megosztó oldalt és automatikusan vándorolnak az ujjai a Mamma mia! dallistára, de az utolsó pillanatban rájön, hogy most nem a gyerekeknek keresgéli a szokásos kedvenceket.

Elgondolkodik. Mit szeretne hallgatni? Évek óta mindig a gyerekek kedvencei szólnak a hangszórókból, de milyen zenét hallgatott, mielőtt Terka és Lackó anyukája lett?

Egy jó Beatles, azzal nem lehet mellélőni. Felcsendül a Hard Day’s Night kezdő akkordja, és már tudja, mi a következő programpont.

Bedobja a naptól felforrósodott fél pár zoknit a szennyesbe, feltekeri a szőnyegeket és összeszed mindent, ami alákerült. Mennek a kacatosdobozba, amibe szépen beledobál mindent, ami kiborult belőle. Visszakerülnek a polcra a könyvek, a Star Wars-böngésző és az összes Boribon. Terka és Lackó anyukája ekkor átszellemül egy pillanatra, minden sejtjével érezni akarja a csodálatos felismerést, hogy most három napig egyszer sem kell kimondania Annipanni nevét. Ezt talán még a friss kávénál is jobban értékeli.

Elpakolja a papírlapokat. A rajzok mennek a falra, vagy a rajzgyűjtő mappába. Már teljesen tele van, előbb-utóbb kezdeni kell valamit ezekkel a művekkel. A gyurmadarabokat egy spatulával kapirgálja fel a padlóról. Megint elhatározza, hogy többé nem vesz színes gyurmát, úgyis összekeverednek a színek, és szürkésbarna trutyi lesz belőle, amiből hajszálak és morzsák állnak ki. Undorító, ennél gusztustalanabb dolog kevés van, állapítja meg Terka és Lackó anyukája. Lesikálja a festékes és maszatos kezek nyomait, felporszívózza az összes illegális piknik helyszínét. Szépen minden a helyére kerül. Közben a Beatles végig bátorítón adja a lendületet a takarításhoz.

Miután már minden csillog-villog, Terka és Lackó mamája megáll a lakás közepén. Mintha nem is itt élne már három éve. Hirtelen minden szoba olyan tágas lett.

A napfény nem törik meg elszórt, szétdobált játékokon, levetett és lábbal messzire rúgott focimezeken. Szépen végigúszott az aranyhíd a gyerekszobától kezdve a nappalin át egészen a hálószobáig. Lehuppanhatott a kanapéra anélkül, hogy egy zsírkrétára, vagy kisautóra ült volna, ne adj’ isten egy még meg nem száradt festményre.

Eddig sose vette észre, milyen szép is ez a lakás. Terka és Lackó anyukája mindig kicsinek, hangulattalannak, kaotikusnak érezte, ahol nincs semmi privát tere. Leginkább a vécén tudott elbújni. Az az egyetlen helyiség, aminek az ajtajához van kulcs. De most nem kell elbújnia. Azt csinál, amit és ahol csak akar.

Például letusolhat. Nem kell félnie közben, hogy nem hallja meg a gyerekeket. Vajon eddig is ilyen nagy volt ez a kád? Most, hogy a játékok dobozba kerültek a fürdőkád széléről, máris mintha medencévé alakult volna. Behúzza az üvegajtót, magára ereszti a vizet, megmossa a haját, sőt kibontja a bő fél éve, karácsonykor kapott testradírt, és átdörzsöli magát. Rutinból nyúlna a borotváért, de rájön, hogy mivel egyedül van, akár le is tojhatja, hogy már szúr a lába. Úgyse látja senki. Nem tervez menni nagyon sehova. Legfeljebb bevásárolni, vagy, mondjuk, moziba. Régen szeretett egyedül moziba menni. Sok mindent szeretett, de most alig bír bármit felidézni.

Annyi mindent elfelejtett, amióta Terka és Lackó anyukája. A kedvenc zenéit, a filmjeit, a kedvenc ételeit. Az se tudja már, mi a kedvenc színe, vagy hogy miként szerette viselni a haját az anyakonty előtt.

Feltúrta a szekrényét, átnézte a ruháit. Belebújt abba a virágos tunikába, amit utoljára a diplomaosztója utáni vacsorán vett fel. Tizenhárom éve. Ahogy belenézett a tükörbe, hirtelen beugrott minden. Hogy a Lucy In The Sky With Diamonds a kedvenc száma. A tarhonya a kedvenc étele a mamiféle kovászos uborkával. Legjobban a bordó színt szereti és mostanában a mustársárga is megtetszett neki. És bár mindennap anyakontyot visel, most hagyja kiengedve, mint régen. 

És még mi mindent szeret? Éjszakáig sorozatot darálni, gumicukrot nassolni, klottgatyában és sportmelltartóban aludni, pilatesezni úgy, hogy közben senkinek nem kell kitörölni a fenekét, senkinek nem kell segíteni megkeresni valami random, mégis nélkülözhetetlen cuccát, ami mindvégig az orra előtt volt. Most mindezeket megteheti. Fent maradhat anélkül, hogy vissza kellene számolnia, hogy még három, vagy négy órát alhat, mielőtt legalább az egyik gyerek felébresztené. Alhat, ameddig csak akar, és amikor felkel, nyújtózkodhat, lustálkodhat, bűntudat nélkül. Ez mindaz a luxus, amire úgy vágyott az elmúlt években. A végkimerülés határán, a megannyi átvirrasztott éjszaka során az tartotta benne a lelket, hogy egyszer eljön majd az ő ideje is. És eljött. Itt van.

A lakás pedig a hétköznapok kaotikus börtönéből hirtelen átalakult.

Terka és Lackó anyukája pedig egyik pillanatról a másikra fogta magát, és nyaralni ment. Aki pedig a nappali közepén épp nagy levegőt vesz a virágos tunikában, az nem más, mint: ADÉL.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Westend61

Szabó Anna Eszter