Amikor a gyerekem kicsi volt, az egyik leggyakrabban megnézett mesefilm nálunk az Óz, a csodák csodája volt. Ez bizonyára nem meglepő információ, sok család van ugyanígy ezzel. A rajongás nálunk amúgy transzgenerációs, én is odavoltam világéletemben a sárga úton menetelő Dorothy Gale-ért és a barátaiért. A meselemez ma is megvan (tudjátok, az, amelyiken olyan félelmetes effekt kíséretében érkezik mindig a gonosz boszorkány…), a könyv is persze több kiadásban, és bevallom, a lányom se véletlenül lett éppen Dorka. Ő most már tinédzser, és sajnos, a filmet már nem szívesen nézi újra, amióta tudja, milyen körülmények között forgatták, és hogy a talpraesett, vidám, jó barátokkal és szerető családdal körülvett Dorothyt egy szomorú, haszonleső felnőttek által sanyargatott kislány játszotta.

Aki nem tért vissza Kansasbe (pontosabban Minnesotába), hanem örökké a ragyogó, ám lelketlen filmgyárra emlékeztető Smaragdváros foglya maradt – ahonnan még Óz is elmenekült, és a showbizniszben élte le az életét, amely mindössze negyvenhét évig tartott, köszönhetően a gyerekkorának, vagyis inkább a gyerekkor hiányának.

Bevallom, én is másként nézem filmen az Ózt, pontosabban nem nézem inkább–

Mert mióta megtudtam, hogy az akkor tizenhat éves Judy Garlandot egy évig fogyasztották a szerepre, mivel túlsúlyosnak gondolták őt a Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) munkatársai. A diéta pedig brutális volt: csirkelevesből, cigarettából, feketekávéból és amfetamintablettából állt. Utóbbi annyira felpörgette a gyereklány-színésznőt, hogy képes volt akár tizennyolc órát is forgatni egyhuzamban, viszont aludni nem tudott, ezért a nyugtatókra is rászoktatták egyúttal.

Az Óz, a csodák csodája című filmben - Forrás: Getty Images/Silver Screen Collection/Hulton Archive

Bevallom, nem tetszett a Judy című film, amely Garland életének utolsó szakaszát dolgozza fel (sajnálom, Renée Zellweger maníros tikkjeit képtelen vagyok sokáig elviselni, márpedig ez a film kétórás), de sok minden megtudható belőle a sztárról, akit viszont bármeddig képes vagyok nézni a vásznon.

Két dolog babonáz meg Garlandban a leginkább (engem is): a tekintete és persze a hangja, amely már kislány korában is elképesztően érett volt, érzéki és bársonyos, mint egy idősebb díváé.

Kétéves korától használták ki a felnőttek különleges adottságait

Komédiáscsaládba született Frances Ethel Gumm néven. Először két nővére mellett volt „a kis cuki” a családi bandában, a sikeréhes anya volt a menedzser, aztán tizenhárom évesen felfedezte és lenyelte a filmgyár, amely állam az államban (olvasd el Gyárfás Dorka cikkét a gyerekszínészlétről ITT!). Más kiválasztott gyerekek közt nőtt fel, minden szempontból a showbiznisz kívánalmainak megfelelően formálva-idomítva.

Judy Garland alacsony termete (151 centi volt), hízásra hajlamos alkata miatt különösen bizonytalan volt önmagát illetően, amit ki is aknáztak a filmesek, hogy manipulálják (érezze kegynek, hogy itt lehet a tökéletesek közt): súlya, kissé hajlott háta, fogai miatt állandóan kritizálták, holott rengeteg pénzt keresett nekik.

Maga Louise B. Mayer, az MGM egyik alapítója is előszeretettel cikizte, malacnak hívta, vagy kis púpos toronyőrnek. Étkezéseiről, súlyáról szigorú dokumentációt vezettek. Nem meglepő így, hogy tizennyolc évesen már pszichiátriai kezelés alatt állt, és három idegösszeomlása volt huszonhárom éves koráig.

Forrás: Getty Images/Silver Screen Collection

A stúdió „csúnya lányából” világsztárt az Óz és az Over the Rainbow című dal csinált 1939-ben

És bár az emberek többsége csak erre a filmjére emlékszik, a következő évtizedben évente átlagosan két filmet is forgattak vele (az egész életmű negyvenhárom filmből áll!), partnere volt például Marlene Dietrich, Fred Astaire és Gene Kelly is a vásznon. Énekesnőként is legendás volt, rengeteget koncertezett, lemezeit szétkapkodták. De a drogok, a stressz, az éhezés és a túlhajszoltság miatt egyre rosszabb állapotba került mind fizikálisan mind lelki értelemben. Sokszor nem ment el a forgatásokra vagy milliószor kellett újravenni egy-egy jelenetet, mert nem volt soha elégedett a teljesítményével, és rajta ragadt a „bonyolult” címke. (Amikor ezzel szembesítették, azt mondogatta, hogy ha Judy Garlanddal dolgozni bonyolult, képzeljék el, milyen bonyolult lehet Judy Garlandnak lenni… – híres volt szarkasztikus humoráról is.)

1950-ben felbontották a szerződését, így helyzetét immár az anyagi gondok is súlyosbították

Hivatalosan három, Sid Luft nevű férje szerint számtalan öngyilkossági kísérlete volt élete második felében. Ennek ellenére biztató fordulatok is akadtak a pályán: a színházakban nagy sikert aratott, eljátszotta a Csillag születik 1954-es verziójának női főszerepét George Cukor rendezésében, és ezért a munkáért, valamint az Ítélet Nürnbergben (1961) című filmben nyújtott alakításáért is Oscar-díjra jelölték. Ám a díjat nem kapta meg egyszer sem végül, ami nagy fájdalma volt: rettenetesen ki volt éhezve a figyelemre, az elismerésre. (Ha Oscart nem is, de Golden Globe-életműdíjat kapott, és elnyerte a legjobb zenés színházi produkciónak járó Tony-díjat is, valamint kapott az 1962-es koncertlemezéért öt Grammy-díjat.)

A Csillag születik című filmben - Forrás: Getty Images/Warner Bros.

A hatvanas évek maga volt a vergődés számára. Mintha az életben a Csillag születik hollywoodi toposzának férfi hősét alakította volna: eladósodott, szorongását, pánikbetegségét és lámpalázát tablettákkal és alkohollal oldotta, ami gyakorta botrányos fellépésekbe torkollt, kifütyülték, megdobálták, beperelték.

Magánélete is katasztrofálisan alakult, férfitól férfiig szaladt, hátha valaki úgy szereti, ahogy az neki jó – és közben nem veri meg, nem csapja be, nem fosztja ki menedzselés címen.

Ötször ment férjhez, először még a tinédzser fejjel egy zeneszerzőhöz

Így lázadt a filmgyár ellen, meg akarta mutatni, hogy felnőtt, nem lehet őt csak úgy dobálni, nem naiv kislány többé. A rebellió azonban nem volt túlságosan sikeres, az MGM abortuszba hajszolta a karrier zavartalan folytatásának érdekében, a házasságnak is vége lett pár éven belül. 1945-ben már az Oscar-díjas Vincente Minnelli felesége volt, és nemsokára Liza Minnelli anyukája lett. De férje valójában a férfiakhoz vonzódott, úgyhogy elváltak, és a következő évtizedet a már említett Sid Luft nevű kalandor kapta, két gyerek született a frigyből.

Judy Garland, Sidney Luft és Liza Minnelli 1954-ben - Forrás: Getty Images

Luft nem volt olyan higgadt fazon, mint alteregója a Judy című filmben, mert bár Garland pályáját egyengette, szerencsejáték-függő volt és, ha felöntött a garatra, erőszakos lett, bántotta a feleségét, aki végül elhagyta.

A finálé két gyors, viharos házasságot hozott Garland számára, egy színész majd egy üzletember vette el, mind a kettő jóval fiatalabb volt nála. A legutolsó esküvő három hónappal a halála előtt történt. Ekkor a Los Angeles Time-nak adott interjújában Garland ezt mondta: „Végre, végre szeretnek”.

De megmenteni már nem tudta a szerelem sem, amelybe a lejtőn élete során gyakorta kapaszkodni próbált. 1969. június 22-én, két héttel a negyvenhetedik születésnapja után találták rá élettelen testére a londoni fürdőszobájában. A halottkém szerint gyógyszer-túladagolás végzett vele, de az esés okozta sérülés, az anorexia és hepatitisz is hozzájárulhatott a halálához.

„Mindenhol jó, de a legjobb otthon”, tanította nekünk Garland, de ő sohasem ért haza, pedig szeretett volna.

Kurucz Adrienn

 

Források: ITTITT és ITT

Kiemelt kép: Getty Images/John Springer Collection/CORBIS/Corbis