Az idei könyvhét számokban

Jólesik leírni, hogy ez lesz a kilencvenkettedik könyvhét, amikor is négy napon át száznegyven könyvpavilonban százhetvenhárom kiadó kínálja portékáit a Vörösmarty téren és környékén. Hetven könyvbemutató, több mint ezer dedikálás, és rengeteg egyéb könyves esemény várható.

A Vigadó téren a gyerekkönyves standok kapnak helyet, úgyhogy sok-sok játékos programra készüljön, aki gyerekekkel érkezik. A határon túli kiadók pedig a Duna-korzón várják az olvasókat,

így nem kell attól tartani, hogy mindenki a Vörösmarty téren zsúfolódik össze, ahol aztán majd lépni sem lehet.

Jó ötlet volt a szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) részéről megnövelni a területet. Remélhetőleg nagyon sok olvasót csábít majd személyesen a Vörösmarty tér környékére ez a várva várt esemény.

Szeptember 2-án, csütörtökön délután háromkor a Vörösmarty téren Gál Katalin, az MKKE elnöke és Szabó T. Anna nyitja meg a könyvhetet, természetesen ott lesz a szokásos fúvószenekar is, és utána átadják az alkotóknak a 2020-as Szép Magyar Könyv-díjakat.

Hagyományos Magvető-est

Rögtön egy olyan programmal kezdem, ami nem is a Vörösmarty téren lesz, hanem sokkal meghittebb térben, a Radnóti Színházban.

Csabai László, Keresztury Tibor, Spiró György, Szvoren Edina és Tóth Krisztina köteteit mutatja be a Magvető, a házigazda pedig szokás szerint Bálint András lesz. A Magvető szerkesztője, Szegő János beszélget a szerzőkkel, Lovas Rozi és Schneider Zoltán felolvas a friss művekből, Rozs Tamás pedig zenél majd.

Jegyek a Radnóti Színház oldalán kaphatók. 

Dedikálások

A több mint ezer dedikálás listáját ITT nézhetitek meg, 

mi most csak főszerkesztőnk, Fiala Borcsa két dedikálására hívjuk föl külön a figyelmeteket:

szeptember 4-én, szombaton 10.30-tól a Kolibri Kiadó standjánál találkozhattok vele személyesen – itt a gyerekeknek írott regényeit írja alá –, másnap pedig 15 órától a Jaffa Kiadó standjánál vár mindenkit, ahol a Vele tűrök, vele szenvedek című könyvébe szerezhettek szignót.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fiala Borcsa (@fialaborcsa) által megosztott bejegyzés

Rengeteg program

A programok közül nehéz választani, mert végtelenül gazdag felhozatalra számíthattok – azt javaslom, hogy nézzetek alaposan körül EZEN az oldalon.

Új kiadványok

Nyilván reménytelen a sok újdonság közül bármelyiket is megemlíteni külön, EZEN a listán érdemes végigböngészni a lenyűgöző kínálatot, de leginkább arra buzdítalak benneteket, hogy menjetek el a helyszínre, szagoljátok meg a friss könyveket, találkozzatok a szerzőkkel, ismerősökkel, és élvezzétek a könyves forgatagot.

 g

Gyerekeknek ajánlom

Két különösen fontos programra viszont mégis szeretném felhívni a figyelmet, mindkét kötetet frissen díjazták a Szép Magyar Könyv versenyében. Az egyik: Bertóti Johanna Almából ki, körtébe be című könyve – a szerző zenés előadását a Vigadó színpadán nézhetitek meg szombaton 18 órától, gyerekbarát időben.

A másik pedig szombat délelőtt 10-től lesz ugyanezen a színpadon: Zugmann Zoltán Bábtársulata dolgozta fel Kiss Ottó A piros tengeralattjáró című könyvét, amely a Betűtészta Kiadó gondozásában jelent meg. A Szép Magyar Könyv-díj gyerekirodalmi kategóriájában a legjobb illusztrátor díját Orosz Annabella kapta e könyvhöz alkotott képeiért.

A Virág Benedek Házba is látogassatok el, ha már meguntátok a színes forgatagot a Vörösmarty téren, mert a könyvheti Pagony Matinén a legnépszerűbb szerzőkkel is találkozhattok. Természetesen a Vörösmarty téren is kiváló programokkal készült a Pagony. A részleteket ITT és ITT találjátok.

A Móra Kiadó remek, friss kiadványsorozatáról már írtam nektek, most néhány szerzővel személyesen is találkozhattok a Vigadó színpadán vasárnap délelőtt 10-kor. 

A Cerkabella amellett, hogy a könyvhéten is jelen lesz, már most szombaton is szeretettel vár benneteket Szentendrén, a Parti Medve könyvesboltban, a Szentendre éjjel-nappal nyitva című programon.

A Csimota Kiadó Facebook-oldalát is figyelmetekbe ajánlom, de szombaton délelőtt 10-kor a Hófehérke Papírszínházát mutatja be maga az illusztrátor, Szegedi Katalin, és tizenegykor Kontha Nelli Batyu színházi előadását követhetik a gyerekek a Vigadó téren.

A Manó Könyvek dedikálásán találkozhattok többek között Tóth Krisztinával is, akinek remek mesenovelláit rendszeresen olvashatjátok az oldalunkon. 

A Kolibri Kiadónál a gyerekkönyveivel vár benneteket Borcsa, ezt már írtam korábban, de más szerzőkkel is találkozhattok személyesen, ITT a lista.

A lehetséges programoknak most csupán apró szeletét mutattam meg. Arra biztatlak benneteket, hogy gyertek el személyesen a Vörösmarty térre a négy nap alatt bármikor. Sok vidéki településen is lesznek könyvheti események, tájékozódjatok, és találkozzunk a könyvesőben! Remélhetőleg az időjárás kegyes lesz hozzánk, és nem ázunk el!

Az ünnepi könyvhét lapozható prospektusát ITT nézhetitek végig!

Both Gabi

Képek: Huszár Dávid

Kiemelt kép: Facebook/Ünnepi Könyvhét