–

Egymondatos bevezetés

Azon gondolkodtam, amíg olvastam a könyvet, hogy a kurva életbe, én erről nem fogok tudni egy sort se írni, mert annyira dühös és tehetetlen vagyok.

Becstelen történelem

Bara Margit az ötvenes-hatvanas évek elejének ünnepelt filmcsillaga volt, a Nemzeti Színház vezető színésznője, gyönyörű arcú díva, tüzes tekintetű tehetség. Karrierjét egy koncepciós per törte ketté, amelyben Ónody Lajost elítélték, ő, a nő pedig rágalmazva, meggyalázva elveszítette állását a Nemzetiben. Később filmes munkákat is alig kapott már, sőt, zaklatták, ócsárolták a háta mögött, és szemtől szemben is.

Ónody üzletember volt, jeles párttag, aki szeretett volna bekerülni a magasan lévő politikai körökbe, ám ezt megakadályozták. Az a hír járta, hogy Ónody orgiákat rendez politikusoknak, ahova szép táncosnők és színésznők is hivatalosak, és nemcsak táncolnak, hanem másképpen is élvezhetik a nagyurak a kegyeiket.

Bara abban az évben ismerkedett meg az akkor még családos Gyarmati Dezső olimpiai bajnok vízilabdázóval, aki köztudottan nem volt éppen lelkes párttag. A színésznőt valaki feljelentette, de sohasem derült ki, hogy kicsoda, és mindenféle bizonyíték nélkül ráfogták, hogy ő is részt vesz Ónody orgiáin, sőt, le is fekszik a tekintetes urakkal.

Ónody és Bara sohasem találkoztak. Egy fénykép sem készült a színésznőről, illetve egy képre ráhazudták, hogy ő szerepel rajta, de ezt sem Ónodynak, sem Barának nem mutatták meg soha, sőt: valakit kényszerítettek, hogy hazudja azt, a színésznő van a képen. Ónodyt hét évre ítélték, aki ezután kegyvesztett földönfutó lett. Bara Margit teljesen kivonult a színházi és a filmes életből.

Olvass bele a múltba

„– Üdvözlöm, művésznő – Szirmai a fotelre mutatott.
Egy ideig hallgattak.
– Szeretném tudni, hogy mi történt – törte meg a csendet Bara Margit.
– Olyan hírek érkeztek hozzánk, hogy ön rendszeresen részt vett a szocialista erkölcsökbe mélyen ütköző összejöveteleken egy bizonyos Ónody Lajos vidéki házában.
– Soha életemben nem találkoztam Ónody Lajossal, nem voltam a házában, és semmiféle orgián nem vettem részt, amire céloz.
– Még fotó is készült önről.
– Szeretném látni.
– Nincs nálam. Éppen az ön védelme érdekében nem mutogatjuk egymásnak. 
– És kikkel voltam ott?
– Vezető elvtársak társaságában.
(...)
– És a vezető elvtársakat is levették a színpadról?
(...)
– Ez nem az én dolgom – felelte szárazon Szirmai. – De a megfelelő döntéseket illetékes szinten meg fogják hozni az ügyben. Ami pedig önt illeti, nos, nagyon sajnálom, hogy így történt. Higgye el, nem az én akaratom döntött ebben a dologban. És ennél többet nem is mondhatok.”

Az ember, akinek elvették az életét

Olvasás után interjúkat néztem Bara Margittal, aki negyven év távlatából elcsukló hangon mesélt a riporternek egy kilencvenes években készült felvételen.

Soha nem volt képes megbocsájtani, hiszen soha nem kért tőle bocsánatot senki. Gyakorlatilag elvették az életét. 

Férjhez ment Gyarmati Dezsőhöz, született egy gyermekük, de ami az igazi lényege volt ennek a nőnek, azt soha többé nem élhette át.

Elvették tőle a színpadot, méltatlanul bemocskolták a nevét, és ezt a stigmát élete végéig viselte. Lehet, hogy ő tudta a választ, ki volt a feljelentője, de soha nem mondta ki a nevét. Amikor behívatták a pártba, éppen 1964. október 23-án, a nagy forradalom ünnepén (akkor ellenforradalom), közölték vele, hogy este már nem léphet színpadra. Sem bizonyítékot, sem fényképet nem mutattak neki. Semmit, ami bizonyítékul szolgált volna arra a felvetésre, hogy részt vett az orgiákon. Amikor kifelé sietett a házból, a liftben valaki odasúgta neki, hogy Gyarmati miatt tiltották le a Nemzetiből...

A Szegény gazdagok című filmben, 1959-ben

Hallgat a mély

Egyetlen színészkollégája állt mellé, Szirtes Ádám, aki miután megtudta, mit tettek a színésznővel, bement a pártirodába, visszaadta párttagságiját, és kilépett a pártból. Soha, senki nem emelte fel érte később sem a szavát. Ha féltékeny színésznő volt a feljelentője, akkor még sokan örültek is ellehetetlenítésének.

Soha senki nem kért bocsánatot tőle.

1992-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, 2002-ben pedig a Kossuth-díjat, de az említett interjúban azt mondta, hogy 

nem azok tüntették ki, akik elvették az életét. 

2016. október 25-én halt meg, nyolcvannyolc éves korában.

Emlékét és tehetségét a megmaradt kópiák őrzik.

Én pedig csak remélem, hogy azok, akik ezt tették vele, a legrútabbik ördög mellett vannak, vagy lesznek majd a pokol legridegebb tornácán az idők végezetéig, és még tovább egy nappal.

Mert ezt egyetlenegy emberrel sem szabad megcsinálni. Egyetleneggyel sem. 

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Katonazene (MAFILM, 1961)