–

Csapody Vera életében volt két világháború is, sok válságot és nehézséget élt át. Hogy tudta mindig jó kedéllyel és alkotókedvvel tenni a dolgát? Csak tippelni tudok: gyerekkorában beleszeretett a növények világába, és ez a szerelem az élete utolsó napjáig végigkísérte.

Az ő története azért olyan fontos a szívemnek, mert a nagymamámra és anyukámra emlékeztet, akik minden, a közelükben fellelhető növényt tökéletesen ismertek.

Ha valamelyik mégis kifogott rajtuk, akkor anyukám előkapta azon növényhatározók egyikét, amelyet – mint később számomra kiderült – Vera rajzai díszítettek.

Egész gyerekkoromban kirándultunk, vagy a debreceni botanikus kertbe jártunk. A nagyszüleim és anyukám is olyan lelkesedéssel mesélt a növényekről, hogy akarva-akaratlanul nálam is kialakult valamiféle tudás velük kapcsolatban. Persze én sokkal bizonytalanabb vagyok, többször kell segítséget hívnom, mondjuk, gombászni már nem indulnék el teljes lelki nyugalommal és a biztos tudattal, hogy nem nyírom ki a családot az általam begyűjtött példányokból készült pörkölttel.

De erre visszatérek később, jó megoldásokat ajánlva a kezdő botanikusoknak és a gyerekes szülőknek is. Elvégre nem mindenki tudja magával cipelni a mindent tudó nagymamát, és a Csapody-féle növényhatározók is nehezen beszerezhetők. Sajnos.

Visszatérve erre a csodás nőre, Csapodyra: a gyerekkori vonzódás és az első rajzok, festmények nála nem azt jelentették, hogy ne lett volna amúgy határozottan más terve az életpályájára vonatkozóan. Hiába rajzolgatott bőszen, már szintén gyerekként kigondolta, hogy ő márpedig fizikus lesz.

Tizennyolc éves korában külön engedélyért kellett folyamodnia, hogy felvételizhessen a Pázmány Péter Tudományegyetem matematika–fizika szakára. Megkapta, fel is vették, és 1913-ban a nők közül elsőként szerzett diplomát. Ezután maradt az egyetemen, és a fizika tudományának szentelte életét. Szintén egyedüli nőként.

Végül sokáig nem kutathatott, mivel az édesapja korán meghalt, és ő hat testvérével árván maradt. Óraadó, helyettes tanár lett, majd a Sacré Coeur Sophianum katolikus leánygimnáziumban tanított matematikát és fizikát. Nem lehet mondani, hogy nem volt hűséges típus, hiszen itt maradt harminckét éven keresztül, az utolsó tíz évben már mint az intézmény igazgatója.

A tanítványai imádták, és sokukkal élete végéig megmaradt a jó kapcsolata.

Olyannyira az élete volt a hivatása és a növények ábrázolása, hogy nem alapított családot: a tanítványok lettek a családja, az igazi otthona pedig a természet.

A tanítás mellett is folyamatosan festette a növényeket, igaz, ekkor még nem megrendelésre, csak saját szórakoztatására és tudása bővítésére.

Jávorka Sándor Kossuth-díjas botanikus fedezte fel elsőként a tehetséget benne és az ő könyvillusztrátori felkérését még rengeteg követte. Élete utolsó éveiben, napjaiban is még Debreczy Zsolt munkatársaként a többkötetesre tervezett Dendrológiai atlasz összeállításában dolgozott – és bár már gyenge volt, elkészített csak ebbe a sorozatba körülbelül négyezer (!) tusrajzot.

Döbbenetes mennyiségű, nem kis fizikai erőt igénylő botanikai gyűjtőúton vett részt, ezeken járta be az egész Kárpát-medencét, a Magas-Tátrát és az Al-Dunát is.

Módszere az volt, hogy az általa vagy a csapata által gyűjtött növényekről lehetőleg azonnal elkészítette rajzait, akvarelljeit, hogy azok minél élethűbbek és felismerhetőbbek legyenek.

Erről persze beugrott nekem, hogy amikor én még iskolás voltam, majdnem minden évben a kötelező biológiafeladat a növénygyűjtés és -jellemzés volt. Első körben le kellett préselnünk a szedett növényeket, majd egy (sosem felejtem el) erre a célra előre elkészített és kapható A4-es méretű lapra felragasztani a már foszlásnak indult, felismerhetetlen egyedeket, és a lenti rubrikában kitölteni a nevet, latin nevet, jellemzőket. Mire ebbe a stádiumba jutottunk, senki nem ismerte fel a növényeket, így tényleg ad hoc jelleggel írogattuk alá, hogy békaszittyó, gyepűrózsa, gyertyán, vagy közönséges galaj. Mindezt nem a nagy tudásunkra, hanem leginkább Csapody Vera rajzaira alapozva tettük (külön örök hálám érte!), és a tanár sem ismert rájuk, úgyhogy mindig ötöst kaptam.

Azért ő milliószor többet tett bele a hivatásába, hiszen

nagyjából tizenkétezer akvarellt és háromezer táblarajzot készített, s emellett húsz könyv társszerzője volt, amivel még a nemzetközi botanikában is rekorder.

Említettem, hogy ha már sajnos nincsenek meg ezek a szépen illusztrált könyvek a családi könyvtárban, akkor is van megoldás növények megismerésére, bár közel sem olyan gyönyörű kézimunka, mint amit Csapody Vera végzett. A megoldás pedig maga a természet és az okostelefonok.

Megannyi növényhatározós app közül lehet szemezgetni, igaz, magyar nyelvű kevés van, és nem is olyan nagyon jó minősítéssel. De azért akad válogatnivaló: azok, akik nem akarnak szótárazni, használhatják például a PlantSnap, Miféle virág is ez? alkalmazásokat, az angolt beszélőknek pedig egészen elképesztő kínálat áll rendelkezésre: ajánlom a PictureThist, a PlantNetet és a Blossomot. Ez utóbbival jár-kel (amíg és amikor csak lehet) Tóth Girlzonboard Flóra és két kislánya is, akik lassan többet tudnak már a növényekről, mint most én, úgyhogy, amint lehet a természetben újra barangolni, lopom tőlük az ötletet.

Addig meg beültetem gyorsan a kicsi erkélyemet a Csapody-féle Kis növényhatározóból kinézett rezedával, harangvirággal, ibolyával, árvácskával – és lesz hely mentának, bazsalikomnak meg kakukkfűnek is.

Marossy Kriszta