A fiatal idealista: Emily

„A ház körüli apróságok untatnak” – mondta egyszer Emily Post, akit a XX. század legfőbb etikett szakértőjeként tartanak számon. Könyvei az otthoni vacsorapartik művészetté való fejlesztéséről, újságcikkei az illemszabályokról mind a felnőttek, mind a gyerekek számára azonban arra utalnak, hogy Postot igenis lenyűgözték a ház körüli apróságok.

Emily a századforduló előtt született jómódú családba, ami azt jelentette, hogy igazi úrhölgyi nevelést kapott.

Részt vett minden olyan társadalmi eseményen, ahol az ezüst villák között éppoly lehetetlenség volt különbséget tenni, mint a csillogó mosollyal színészkedő vendégek között.

Apja, Bruce Price építész volt, és talán ha fiúnak születik vagy egy másik világba, akkor Emily is az lehetett volna. Így is kamatoztatta mindazt, amit apjától tanult, hisz tulajdonképpen „társadalmi építész” lett. A társadalmi formák és illeszkedések vizsgálata a tökéletes téma volt Emilynek, aki felismerte a fizikai-, a lelki-, a szellemi- és az érzelmi terek fontosságát a „ó” élet eléréséhez vezető úton.

Egy zsarnok férj mellett

Még 19 éves sem volt, amikor hozzáment Edwin Post bankárhoz. Emily első regénye sokat elmond házasságáról a férfival, aki semmilyen függetlenséget nem engedett az írónőnek, az esküvő után azonnal szabotálta művészeti karrierjét is. A The Flight of a Moth (A molylepke repülése) című műben a főhősnő, Grace csak zsarnokoskodó férje halála után térhet vissza a hőn szeretett színpadra. Mi már meg sem lepődünk Grace szavain férje halála után, akkoriban azonban gyalázatosnak számíthattak:

„Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, nem gondolja? Maga a gondolat, hogy én, akit alig engedtek lélegezni, maximum percenként egyszer, rutinszerűen vehettem levegőt – én, aki egész életemben teljes elnyomás alatt éltem – most olyan szabad vagyok, mint a madár, és azt csinálhatom, amit csak akarok!”

Mintha csak Emily saját segélykiáltását hallanánk a sorok mögül. Nem is meglepő, hogy a könyv publikálása után Emily Post igen hamar elvált férjétől, és soha nem házasodott újra.

Amerikai utazó

Az Emily leszármazottai által vezetett honlap beszámolójából kiderül, hogy nem csak az etikában volt jártas, hanem az amerikai utazó-írók egyik előfutára is volt. 1916-ban adták ki beszámolóját egy 27 napos autós kirándulásról. A műből egy független és határozott, rendkívül kíváncsi nőt ismerhetünk meg, aki nekivágott Amerikának, hogy testközelből ismerje meg kultúráját, annak titkait és érdekes tökéletlenségeit.

Az írónő végül az 1922-es Etiquette című könyvecskéjével vált világszerte ismertté, mint az illem és jólneveltség tudósa. Az asztali beszélgetésektől kezdve a kézfogásig mindenről ír, amit egy rendes Amerikai polgárnak tudnia illik.

Azt tartotta, hogy „az etikett az élet tudománya. Mindent magába foglal. A sportszerűség és becsület kódja.”

Persze a történet iróniája, hogy Emily Post az etikettkönyvek, újságcikkek megírásával, rádiós programjával és sikeres üzleti helyzetével megszegte az egyik legnagyobb illemszabályát saját korának, miszerint egy jól nevelt, illemtudó, rendes nő nem dolgozik.

Modern etikett

Bár néhány alapillemszabály, azt hiszem, sosem megy ki a divatból, az etikett korok szerint változik. A mi századunk illemszabályaiba (is) természetesen az internet és a közösségi média csatornái hozták a legnagyobb változást.

A Facebook „érdekel”, „ott leszek” gombjai váltották a hivatalos RSVP-t, és így már senkinek soha nem kell teljesen elköteleződnie. Ha biztos is vagy benne, hogy nem tudsz elmenni a buliba csak nyomsz egy „érdekel”-t, hogy meg ne sértsd a havert. Aztán ha a Tinder-randid az illem ismeretének teljes hiányában egy emoji-üziben lemondja az estét, még mindig ott a lehetőséged, hogy felbukkanj a partin, hiszen szerencsétlen házigazda amúgy is jobban teszi, ha készül minden eshetőségre, különben minek adta ilyesmire a fejét.

A cikkre készülve sok illemszabályokat összegyűjtő videót és írást néztem át.

Egyáltalán nem lepett meg, hogy szinte minden tízes lista tetején ott villogott, a „tedd el, kapcsold ki, ne vedd elő, ne nyomogasd, némítsd le… stb.” figyelmeztetés.

Egyértelmű, hogy manapság a telefon körüli illemszabályok (illetve azok hiánya) vannak a középpontban, hiszen mindig mindenütt ott van velünk az ördögi masina, és gyakran tényleg kényszerítenünk kell magunkat, hogy elszakadjunk tőle a barátainkkal, családunkkal töltött minőségi idő kedvéért.

Emellett azonban akadtam olyan modern „illemszabályokra” is, amikről vagy még sosem hallottam, vagy annyira abszurdnak hangzanak, hogy percekig rázott a nevetés.

1. A barista köpése

„Mikor a hosszú sor után végre megérkezel a pulthoz a Strabucksban (igen, külön ki volt emelve, hogy Starbucks), ne mondd a baristának, hogy várjon, amíg befejezed a telefonon a beszélgetést. A barista utálni fog, ahogy mindenki más is, aki mögötted áll a sorban. Titokban mind azt kívánják majd, a srác bárcsak beleköpne a kávédba.”

Tehát ha valakinek ez nem lett volna elég világos, most itt van. Vagy megfogadod, vagy büszkén benyeled a köpetes tejszínhabos csokis mokkát.

2. Pletyka

„Sose felejtsd el, milyen egyszerű az interneten küldött pletykát pont a legrosszabb személy telefonjára juttatni, akarva- akaratlanul.”

Tanulság: pletykálni csak személyesen szabad.

3. Mandulaizé

„Ne tedd a táplálkozási követelményeidet mindenki problémájává. Az emberek, akik esznek szénhidrátot és tejterméket, nagy valószínűséggel nem tartanak otthon csak úgy a kamrában kókuszvajat és útifűmaghéj-tésztát.”

Na, ezzel én egyáltalán nem tudtam azonosulni, mert a mi éléskamránk kísérletező kedvű anyukámnak köszönhetően az ételallergiával küzdő vendégek paradicsoma. Csak mi említjük meg olykor-olykor az öcsémmel és a húgommal, hogy „tudod, anyu, mivel mi ihatunk rendes tejet lehetne, hogy inkább azt veszel a müzlihez a sárgán csordogáló mandulaizé helyett?”

4. Stílusos szakítás

„Ne szakíts sms-ben.”

Mert bunkóság. És legyen már benned elég kurázsi, hogy a szemébe mondd valakinek, ha úgy érzed, másfelé visz az utad. Na, ezt biztos kiírnám azokra a villogó plakátokra a Times Square-en.

5. Az üvöltő fülhallgató

„Csekkold duplán, hogy rendesen be van-e dugva a fülhallgatód a telefonba, mielőtt elkezdenéd döngetni a legújabb albumot a buszon.”

Ezen azért kacagtam fel hangosan, mert a groteszknek mondható zenei ízlésem miatt én mindig nemegyszer, nem kétszer, hanem vagy százszor, rutinos rendszerességgel csekkolom, hogy akkor biztos nem hallja-e senki más, hogyan gurul egymás után a német musical, francia sanzon, Justin Bieber és a klasszikus magyar rock and roll.

A viccet félre téve, nem igaz, hogy etikett ma már nem létezik. Pontosan ugyanúgy létezik, mint Post korában, és pontosan azt is jelenti: fel kell ismernünk, hogy nem egyedül vagyunk ezen a világon, és igenis kötelességünk néha mások érzéseit, kényelmét (is) figyelembe venni, sőt, a sajátunké elé helyezni, mert csak így lehet kiegyensúlyozott egy civilizált társadalom.

 

Csernik Gréta

Források: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT