Rákerestem a neten Frances McDormand nevére, és a találatok között szerepelt egy ilyen című cikk:

Hollywood legrondább színésznői

Az összeállításban Sissy Spacek, Tilda Swinton, Linda Hunt és McDormand neve is szerepel, egy-egy rövid leírással. McDormandről összefoglalva azt írják, hogy mivel a férje Joel Coen, és szerepelt is összesen hat Coen-filmben, nem kérdés, hogy ki segítette hozzá karrierje ragyogó alakulásához.

Novák barátnőm szokta mondani:

„De szeretnék én olyan világban élni, ahol a Nobel-díjas tudóst megkérdezik arról: És a feleséged mennyit segített a kutatásban?”

Mert nyilván egy nő, ha sikeres, az csak úgy lehetséges, hogy a férje szerepet ad neki, vagy a férje pénzt ad neki, hogy elindíthassa a vállalkozását (DTK-nak is „a férje adott zsetont a WMN-re”, ez tudvalevő, mert magától, a saját szorgalmával és tudásával sose kaparta volna össze a kezdőtőkét, már hogy is kaparta volna össze, „hiszen nő”...).

Na, de mi van azokkal a nőkkel, akik azon túl, hogy nők, még „rondák” is? Azokat is elveszik feleségül a menő hollywoodi rendezők? Na, ne már! És azok a ronda nők, akik színésznek mennek? Azok egyáltalán hogyan képesek fennmaradni a filmipar fojtogatóan fekete mocsarán, aminek csak a felszíne csillog, míg alul a mocsok fortyog (mint ahogyan tavaly erre fény derült)?

Ugye, milyen fogós kérdések ezek?

Ethan Coen, Frances McDormand, és Joel Coen az 1997-es Oscar-gálán, a Fargo című filmért kapott díjaikkal a kezükben (Forrás: thecut)

Frances McDormad helye

McDormandet először a Miss Pettigrew nagy napja című 2008-as filmben láttam, amelyben Amy Adams karakterének csúnyácska, ápolatlan, csóró társalkodónőjét alakította. Aztán láttam az Égető bizonyítékban (2008) is. Szóval körülbelül tíz évvel ezelőtt fedeztem fel magamnak. De a színésznő filmes palettája ennél sokkal korábbra nyúlik vissza, és jóval kiterjedtebb.

1984-ben a Coen-testvérek kiválasztották a Véresen egyszerű című thriller főszerepére, majd ezen kívül, való igaz, még öt Coen-alkotásban szerepelt. Az 1996-os, szintén Coenék által rendezett Fargo például élete első Oscar-díját hozta neki. De szerepelt számos olyan műben is, amit nem a Coen-fivérek készítettek. A Majdnem híresért, és a Kőkemény Minnesotáért például Oscar-jelöléseket is kapott.

A legfrissebb filmje, a Három óriásplakát Ebbing határában (2017) pedig tökéletesen lenyűgözött.

Olyan alakítást nyújt benne, ami igazából nem is alakítás, hanem a vegytiszta igazság. Végig az az érzésem, hogy ez a rendkívüli tehetséggel megáldott színész valójában is ugyanazt gondolja arról, amit cselekszik, mint a karaktere, Mildred Hayes.

A gyermekét elvesztő édesanya, akit elhagy az erőszakos férje egy tizenkilenc éves lányért, az ember, akinek elvész minden reménye a világ és az emberség iránt, első ránézésre érzéketlenül tapos végig egy utat. Ilyen lehet az, aki elvesztette a hitét mindenben, még önmagában is. De gondoljunk csak bele, mit érezhet egy olyan ember, akinek a lányát megerőszakolták, majd felgyújtották? Mije marad egy olyan nőnek, akit éveken keresztül bántalmaztak, elhagytak, megaláztak, majd a gyermeke egy napon nem jön többé haza, mert erőszakos bűncselekmény áldozata lesz? A film szereplői úgy menetelnek önmaguk előtt, hogy nem hiszik el: valaha még megtalálhatják a reményt a világban, közben pedig nem kevés áldozatot ejtenek el. Ebben a filmben bűnösök vannak és áldozatok. Ráadásul mindenki egyszerre mindkettő. És ennél a résznél a szintén zseniális Sam Rockwellt is meg kell említenem, aki a filmben nyújtott alakításáért szintén elhozta az Oscar-díjat.

Sam Rockwell és McDormand a filmben

McDormand egyébként először nem akarta elvállalni a szerepet, mert azt gondolta, hatvanévesen legfeljebb nagymamaszerepeket játszhat (EBBEN az interjúban beszél erről). A férje unszolására mondott igent az ajánlatra, aki szerint nagy badarság lett volna kihagyni egy ilyen lehetőséget.

Milyen érdekes az is, amit a színésznő gondol magáról: hogy közel hatvanévesen ő már nem alkalmas egy ilyen szerepre. Vagy ezt inkább csak Hollywood gondolja az öregedő színésznőiről?

Frances McDormand hatvanéves

A 90. Oscar-gálán minimális sminket viselt, egy újságíró meg is jegyezte, hogy „végre, McDormand-et is lehet kifestve látni”. A haja nem volt besütve, begöndörítve, befestve, sőt egyáltalán semmi sem történt a hajával, meghagyta a maga természetességében. Egy barna-mintás, teljesen zárt, hosszú ujjú Valentino ruhát viselt, ami nem volt különösebben érdekes darab. Egy ruha volt, amelynek az volt a funkciója, hogy a testét takarja. Nem volt rajta ékszer, nem volt nála csillogó clutch sem. Nem került fel másnap egyetlen olyan listára sem, ami a legjobban öltözött színésznőket elemzi. 

Amikor kimondták a nevét a legjobb női főszereplőnek járó kategóriában, felment a színpadra, és legelőször a Coen-fivéreknek köszönte meg a díjat. Majd előbb letette a földre az Oscar-díját, aztán erőteljes beszédében arra kérte a teremben ülő nőket, minden jelöltet az összes kategóriából, hogy álljanak fel. Meryl Streepet külön kiemelte, „ha ő feláll, akkor mindenki követni fogja” (és én nem tudom ebbe nem belehallani azt, hogy Streep sokáig nem nyilatkozott Harvey Weinstein ügyében).

Felemelő, megható, és kétségkívül az est legütősebb pillanata volt, amikor Hollywood legtehetségesebb női felálltak. Ragyogva, erősen, magabiztosan, meghatottan.

Ezután McDormand arra kért mindenkit, hogy ha aláírják a következő szerződésüket bármilyen filmes projekthez, kössék ki benne, hogy a filmgyártóknak törekedniük kell a nemi és faji egyenlőségre a film készítése közben. 

A beszédet itt tudjátok megnézni:

Szóval hagyjuk már azt, hogy ki a csúnya, meg ki a szép. Hagyjuk már, hogy kinek ki a férje, vagy kinek van egyáltalán férje. Helyette figyeljünk erre az emberre. Erre a hatvanéves nőre, aki magasról tesz a külsőségekre, nem érdeklik a drága ruhák, a sminkelés, a frizurák, nem akar másnak látszani, mint annak, ami: egy hatvanéves nőnek, aki úgy néz ki, mint egy hatvanéves nő. Amit mond, az tartalmas, ahogyan játszik, abból süt a tehetség. 

Hollywoodban így is lehet? Hollywoodban így is lehet! Csak nem sokan utánozzák. Még.

Szentesi Éva

Kiemelt kép: Három óriásplakát Ebbing határában (Blueprint Pictures, 2017)