1945 itt

Nagyapám orosz hadifogságban volt a második világháború alatt. Fiatal, éppen húszéves legényként vitték el, és erős, bátor férfiként jött haza, miután megszökött. Rengeteget mesélt azokról az időkről, az éhezésről a fogságban, a leleményességéről, amivel kijátszotta az oroszokat, és arról is, hogy mennyit gyalogolt hazafelé. Nekem fogalmam sem volt soha a háborúról, de úgy képzeltem el azokat az éveket, mint valamilyen dicsőséges hősi időket, amiben az összes magyar igazi vitéz volt, büszkén harcolt, és minden körülmények ellenére ember maradt.

Nagyapám csillogó szemmel regélt, én pedig valóságos supermannek láttam, és azt gondoltam, hogy mindenki közül az én papám volt a legnagyobb. Lehet, hogy igazam volt.

1945 ott

Török Ferenc új filmje, mely Szántó T. Gábor Hazatérés című novellájából készült, és az 1945 címet kapta. A II. világháború végéről ragad ki egy napot, abból az időszakból, amikor az elképzelt és a valóságos hősök is hazatértek (az otthon maradottakra ezt a jelzőt ugyanakkor már nem igazán lehet ráragasztani). Ez alatt az egy nap alatt igazából nem történik sok minden az isten háta mögötti magyarországi kis faluban, mégis kétszer fordul körbe a világ, legfőképpen az ott élő emberekkel.

A bonyodalom akkor kezdődik, amikor két zsidó férfi leszáll a vonatról, és egy szekér után némán bandukolva megindulnak a falu felé. (Még mielőtt bárki elkezdene arról szónokolni, hogy „minek kellett még egy film a zsidók nyomorúságáról”, azt ki kell, hogy ábrándítsam, mert nem hódolhat ezennel kedvenc időtöltésének, az üvöltve zsidózásnak. Ugyanis a film a „magyarokról” szól, bár van egy olyan sejtésem, hogy ettől nem lesz mindenki túlságosan boldog.) A faluban villámgyorsan hírt szereznek a hazatérőkről, akik épp aznap érkeznek, amikor Szentes Istvánnak, a falu jegyzőjének a fia esküdni készül a Sztarenki Dóra által megformált Kisrózsival, aki egyébként a szintén nemrégiben hazaérkező Jancsinak (Szabó Kimmel Tamás) volt (azaz lett volna) a menyasszonya. 

Szentes István szerepében: Rudolf Péter

Bánovits Vivianne, Szalontay Tünde és Szabó Kimmel Tamás

Keserves gyönyörűség

A film képei és hangulata is keservesen gyönyörű. Úgy sűrűsödik össze a nagyurak érzéketlensége a Rudolf Péter által megformált kiskirály, Szentes István kopaszra nyírt fején megjelenő minden egyes izzadságcseppben, hogy a filmvásznon keresztül is tapintható a kínlódó hatalomvágy.

Amíg Szentes úgy kapálódzik, mint a felrúgott szarvasbogár, addig az óramutató rigmusára gurul szét körülötte minden, akár az elkobzott üveggolyók a szemétkedő gyerekek kezéből.

Az asszonykarakterek mindehhez szemléletes képet festenek a csörömpölő, lopott ezüsttel, az akkori korra jellemző kötelességtudattal, és a végül kimondott, személyes vádakkal. Jancsi, Szabó Kimmel Tamás karaktere, a háborúból hazatérő katona pedig a színész tehetségéhez képest túl keveset van a vásznon, egyébként ő emlékeztet az összes szereplő közül a legjobban a nagyapámra (btw... ő is János volt).

Sztarenki Dóra és Nagy Mari

De hiába minden kapálódzás, hiába a kapaszkodás a megfélemlítésen alapuló uralkodásba, önmaga elől senki sem menekülhet. Mert a kollektíven elkövetett bűnösség ott lebeg az egész falu felett, még akkor is, ha nem vadorzó bűnözőkről van szó, és ennek a tudatát nem egyformán képesek elviselni. Nem is egyformán halnak bele. De belehalnak.

Szentesi Éva

Képek: Szilágyi Lenke