Biblia, laptop és Trónok harca – így élnek egy 800 éves szerzetesrend tagjai a mai Magyarországon

-

Nem találtam Zeffirelli-filmekbe illő kolostorokat a domonkosoknál tett látogatásom alkalmával. Laza, nyitott gondolkodású rendtagokat viszont igen. A mindennapjaink finom öncenzúrája és a mindannyiunk által túl jól ismert kafkai bürokrácia mellett teljesen más élményre számítottam.

Meglepett, hogy egy szerzetesrend debreceni lakóházának ebédlőjében több lendületet, éleslátást és nyitottságot tapasztaltam, mint sok más intézményben, ahol papíron ezek az értékek laknak.

Szabad emberek, szabad élettel 

Látogatásom első öt percében elengedtem minden előzetesen a fejemben élő képet a Domonkos-rendi szerzetesekről. Az alapértékek közösek, de mindannyian különbözők a rendben, nincs konszenzusos életmód, egyikünk ezt eszi, a másik mást, az egyik követi a híreket az interneten, a másik kevésbé. Mindenki azt néz, azt olvas, ami érdekli. Nincsenek kemény szabályok.

Az viszont elvárás, hogy képezzék magukat, foglalkozzanak a teológiával, azzal, hogy az emberek miben, hogyan élnek, és milyen problémák foglalkoztatják őket. Tehát a szerzetesek igyekeznek figyelni a híreket, követni a társadalmat érintő változásokat.

Bár hangsúlyozzák, hogy demokratikus rendről van szó, az életmódjukat tekintve ez nem érvényesül maradéktalanul. A protokoll ugyanis a régi: nő nem léphet be a rendház egyes térségeibe.

Így amíg mi Górski Jacek atyával és rendtársaival, Laci és Pál atyával beszélgettünk az életükről, Andrást az engem kísérő szociofotóst, körbevezették a rendház épületében.

„Mi nem vagyunk macskák, mi kutyák vagyunk”

A macskák általában egyedül járkálnak ide-oda, a kutyák falkában – mondja Jacek atya. A rend neve domonkosok, latinul dominicanes, ami szabad fordítással azt jelenti: az Úr kutyái. Szent Domonkos édesanyjának volt egy prófétikus álma arról, hogy kutyát szült, amely szájában égő fáklyával járja a világot, és elhozza a fényt. Ezért vált a rend szimbólumává a kutya.

„Emlékszem, hogy a szüleim hétfő reggel elkísértek a vonathoz. Nyilván majdnem megszakadt a szívük. Öten voltunk, a legkisebb öcsém még csak három hónapos. Felszálltam. – Biztos, hogy oda kell mennem? – kérdeztem magamtól. – Hátha lett volna más lehetőség… De nem lehet egyszerre mindent, emellett döntöttem, úgyhogy ebbe az irányba megyek – gondoltam magamban.

Anyukám, mint minden más édesanya egyszerre örült, és szomorú is volt. Megtiszteltetésnek érezték, hogy idekerültem. Apukám egyszerű munkás, anyukám bolti eladóként dolgozott. Az volt bennük, hogy: „mivel érdemeltük ki Istennek ezt az ajándékát”. Ha netán nem sikerült volna ez a pálya biztos, hogy azt is elfogadták volna."

 – emlékszik vissza Jacek atya a kezdetekre.

A kommunizmus idején a vallási üldöztetés miatt Magyarországon titokban működött a rend. A rendszerváltás után aztán visszakapták kolostoraikat, a magyar tartomány újraépítésében lengyel társaiktól kértek segítséget – így került Jacek atya Magyarországra még a kilencvenes években.

„Már kiskoromban éreztem valamit... egy hívást a papság felé. Vallásos környezetben nőttem fel. Az őseim katolikusok voltak mindkét oldalról, hozzászoktam ahhoz, hogy körülvesz a vallás, a hit. Négy öcsém van, közülük még ketten lettek papok, de az egyik unokatestvérem, aki egyben a keresztfiam is, szintén pap lett. A szerzetesrendben a nyitottság fogott meg. Valamint az, hogy az emberek mennyire szerették az atyákat, akik a városomban szolgáltak. Egy-két pap nagyon nagy tiszteletnek örvendett a családokban. Minden télen karácsony után jöttek házat szentelni, az körülbelül olyan volt, mintha most egy püspök látogatna meg minket. Óriási megtiszteltetés! 

Egyik kézben Biblia, a másikban laptop

Jacek atya a rendház elöljárójaként így látja a XXI. században a feladatukat és a kihívásukat: „A szentírás tanulmányozása mellett fontos, hogy tudjuk, mi zajlik a világban. Igaz, a híreket nagyon nehéz követni. Időigényes. Egy nap alatt annyi információt kap az ember, mint régen két év alatt. Ha több időm lenne, jobban beleásnám magam például a biológiai, bio-etikai témákba vagy a zenébe. Esetleg megkeresném a választ olyan egyszerű kérdésekre is, mint például: hogyan készül egy QR-kód. Csak sajnos végesek a kapacitásaink, és nem lehet egyszerre mindennel foglalkozni. Az is embert próbáló feladat, hogy a sok-sok információból, álhírből ki tudjuk szűrni, mi az, ami releváns, és valóban mond valamit."

A lelkiismereti szabadság nagyon fontos kérdés. Fontos, hogy mennyire tud aszerint cselekedni ma az ember. A lelkiismeret tudáson alapszik, hogy ismerek tényeket, és tudok dönteni, és ezen tények ismeretében ez jó vagy rossz – ezt már ki Laci atya teszi hozzá. Ő úgy látja: 

a kommunizmus idején a fő probléma a titoktartás volt, ma pedig a közösségi média.

„A technológiai és a társadalmi változások miatt az is a feladatunk, hogy segítsünk az embereknek valamennyire lépést tartani tempóval. Felgyorsult a világ. Ez nem jelenti azt, hogy bármelyikünknek azonnal fel kell venni ugyanazt a sebességet... de azt sem mondhatom, hogy »bocsánat, én szerzetes vagyok, nekem nincs kedvem az okostelefonhoz!« Ez hülyeség. E-mailben például remekül lehet tanácsot adni. De a gyónáshoz továbbra is kell a személyes találkozás."

Laci atya szerint a nyilvánosság és a magánszféra között elmosódó határok próbára teszik az emberek belső szabadságát és szuverenitását. Szerinte ma nehezebb a szó szoros értelmében szabadnak lenni. 

„Sokszor fordulnak hozzánk ilyen jellegű problémákkal, közösségi média okozta dilemmákkal" – mondja. „A fiatal generációnak nincs ideje, kedve a személyes találkozásra. Az otthonukban intézik a dolgokat, a gyerekeket is nehéz kivenni ebből a közegből, elvinni kirándulásra, közös programra. Lelkileg sokszor sebzettek, érzékenyebbek is. Fejlődik a világ, de látszik, hogy sok esetben hiányzik a szeretet és maga a közösség" – értenek egyet Laci atya tapasztalataival a rendtagok.

„Minket a kezdetektől fogva szabadságra, bátorságra tanítottak, hogy ne féljünk találkozni a világgal."

Jacek atya évekkel ezelőtt egy budapesti lakodalomba volt hivatalos. Nagyon szeretett táncolni, és kedvelte a fiatal párt is, így elment. A menyasszony később mesélte neki, hogy az egyik idős hölgyvendég, akitől egyébként távol áll az egyház és a vallás, teljesen meglepődött, hogy egy pap is táncol, hogy milyen „normális". Pedig ez csak egy egyszerű zenés-táncos rendezvény volt. Van olyan rendtag, aki egy jubileum alkalmával még ejtőernyőzött is.

„Persze mindenekelőtt szerzetes vagyok" – teszi hozzá az atya. „És mint olyan, meg kell fontolnom a döntéseimet: mi az, ami belefér ahhoz, hogy hiteles maradhassak. Csináltathatnék tetoválást, ha szeretnék, de nem biztos, hogy ezzel vonzó lennék a fiatalok számára, mert ő talán éppen azt várja, hogy legyél szabad ezektől a világi dolgoktól." 

A munkánk része, hogy kimondjuk a nyilvánvalót

Laci atya a debreceni közösség legfiatalabb tagja. Jacek atyával ellentétben ő az onlineban és a popkultúrában is nagyon otthon van. Érdekli a média és a vallás kapcsolata, követi Pál Feri atya munkásságát. Példázatai között sokszor Tolkienhez, vagy Orwellhez nyúl, és azt tervezi, hogy a Trónok harcát is elolvassa majd.

„Orwell az 1984-ben nagyon jól leírja, hogy milyen a világ és benne az ember" – mondja lelkesen. „A mű egyáltalán nem csupán a kommunizmusról szól, ma, amikor a »nagy testvér« már tényleg mindent lát, talán még aktuálisabb. Egy számítógépben ott a kamera, ha valaki nagyon akár beláthat a szobámba, egy egyszerű feltöréssel. Itt van a mobilom, ha valaki szeretné, mindent lehallgathat. A keresőprogramok alapján lehet tudni, hogy mi érdekel engem, mire kattintottam korábban, ez alapján újabb oldalak jönnek föl ajánlottként. Ezek mind nagyon is valóságos dolgok. Az orwelli utópia talán most éri el a tetőpontját. A kérdés az, hogy mennyire használják ki ezt a tudást.

A közösségi média mellett a tanácsadásokon aktuálpolitikai témák is előkerülnek.

Volt, aki a legutóbbi kvótanépszavazáskor kért tanácsot, mert nem tudta, hogyan szavazzon, mivel a férje kritizálta az egész  zavaros helyzetet. Olyan is előfordult, hogy valaki sérelmezte: „az egyház túlságosan hallgat a témában".

Laci atya szerint ez a példa is jól szemlélteti, hogy a domonkosok papokként és szerzetesként nem vállalhatnak politikai státuszt, nem nyilatkoztathatnak ki bármilyen politikai álláspontot. Ugyanakkor mindenhez közük van. „Nincs olyan esemény a világban, amihez ne lenne közünk, hiszen minden arról szól, hogy valami jó vagy rossz. Valami elfogadható, meg lehet tenni, vagy nem elfogadható erkölcsileg, tehát bűn, és ezért fel kell lépni ellene. Nincs semleges tett" – mondja Laci atya, majd folytatja:

„Nem csupán most van migráció, mindig is volt. Az ókori Római birodalom idején például a pápa nagyon sokat segített a nyomorgóknak, szegényeknek. De ezzel a tevékenységgel már akkor sem értett mindeki egyet. Ahogy Szent Ágoston fogalmazza meg egyik könyvében:

(...) »mi nem földi birodalmakat védünk, hanem a lelki birodalmat. Nekünk a lelki szabadság fontos. Minden, ami földi, az egyszer elmúlik ahogyan megszűnt a római birodalom«, vagy ahogyan akár megszűnhet az Európai Unió. Ezt el kell fogadni, ezt ki kell mondani."

Laci atya azt mondja, nekik az emberekkel kell foglalkozniuk. Nekik meg kell védeniük a szegényeket.

„Minden migráns egyedi ember, egyedi történettel. Meg kell vizsgálni, hogy te mit akarsz, honnan jöttél, mi a bajod, és meg kell hallgatni egyenként ezeket az embereket.

Ki kell mondani, hogy nem minden társadalmi dologban ért egyet az egyház, akár a kormánnyal, akár más szervezetekkel, amelyek nagy hatással lehetnek a társadalomra.Vállalni kell, ha valaki mást képvisel."

Demokratikus a rend természete

Pál atya más korosztály, mint Laci atya – ő több mint 60 éve a rend tagja, még a kommunizmus ideje alatt csatlakozott, amikor a domonkosok illegalitásban éltek. A többiekhez hasonlóan őt is az intellektuális szabadság vonzotta. Mondhatni, ezzel lázadt az akkori rezsim ellen. Elmondása szerint mégsem volt olyan „piszok nehéz" – a gondviselés intézte el – jókor kellett jó helyen lennie. Abban az évben, amikor érettségiztem, 1953-ban úgy döntött a tartományfőnök, hogy titokban is felvesznek embereket. A magiszter atyán keresztül jutott el hozzám ez az információ. 

Azt, hogy a domonkos rend miként maradhatott fönt 800 éven át, talán ő fogalmazta meg a legvilágosabban:

„A rendben mindig benne volt a változás lehetősége. A domonkosok az élet gyakorlati szempontjából mindig is képesek voltak a fejlődésre. De az alaptétel szilárd, abban nincs, és nem is lehet változás. Ez pedig Isten és az emberek szeretete."

 Szőcs Lilla

Fotók: Balogh András/WMN